The situation is hopeless but not serious. (Jesse Callahan)

Posts : 8 Join date : 2009. Oct. 01.

"A színház szent és érthetetlen."

Karjaimat összefonom magam előtt, s haragos pillantással szemlélem az előttem kibontakozó képet. Egy darab próbái zajlanak, de sem a szereplők, sem a táncosok, de még csak a zenészek sem azt csinálják amit én mondok nekik. Arcomat a tenyerembe ejtem, mélyeket lélegzem. Nem fogok ordibálni, nem fogok csapkodni. Szépen csendesen odasétálok majd a bénázókhoz és kedves mosollyal az arcomon, félrevonva őket a többiektől végzek velük. Az lesz a legtisztább.
- Milly. Kérlek, lemásznál a színpadról miközben a harmadik dialógust próbáljuk és nem bökdösnéd a szerencsétleneket a gombostűiddel? - szólalok aztán meg rekedt hangon a fojtott dühtől.
A lány felegyenesedik az ügyködéséből és rám emeli a tekintetét. Milly, a mi mindenható stylistunk, ám egyben a legrosszabbul időzítő is. Erős idegrendszer és higgadtság kell hozzá, de megéri mert a jelmezei strapabíróak és mutatósak.
- Bri, muszáj lesz betoldanom Dana szoknyáját, különben a zsűri az annyira istenített dialógusod közepette szembesül majd a leányzó tangájával. - miért is ne érném mag azt, hogy egyszer az életben ne beszéljenek nekem vissza a csoporttársaim.
Köhintek egy aprót. A kezeimet zsebre vágva araszolok fel a színpadra és állok meg Milly előtt, fölé magasodva.
- Ha nem megy flottul az istenített dialógusom, akkor el sem jutunk a zsűriig. Ha nem jutunk el a zsűriig nem lesz kire jelmezt varrnod. Ha nem lesz kire jelmezt varrnod, nem látják majd a kreálmányaidat és ha nem látják, nem ajánlanak munkát. Ha nem ajánlanak munkát, akkor legjobb esetben is csak egy olcsó kis butik, tré eladója lehetsz. Tehát, Milly. Leszel szíves elhúzni a színpadról a gombostűiddel és úgy fél óra múlva visszamászni velük? - Milly tehetséges.
Nem is kicsit, de önbizalomhiányos. És ez nekem most jó. Mert így végre talán azt is teszi majd amit mondok.
- Legyen. - pakolja össze a holmiját a lány és megy le a színről.
Durcásnak durcás, de valahogy túlteszi majd magát rajta, én meg túlélem ezt is.
A fél társaság elkívánt már meleg éghajlatokra az elmúlt két hét alatt mióta csak a próbák tartanak. Sóhajtok egyet, meg dörzsölöm a homlokomat, majd két percnyi rendszer leállás után magamhoz térek. Mert a shownak mennie kell tovább. Vagyis a próbának. De érezzék csak a súlyát. Lemászok a színről én is és letelepedem az egyik székbe, kezembe véve a forgató könyvet és figyelve, minden jól halad-e.

10 perc. Két - három sóhaj.

15 perc. Négy- öt sóhaj.

30 perc. A vég olyan közel. És miért is lenne szép és kellemes?

- Oké. Ennyi. - csapom össze a kezeimet. - Színészkéim, nektek szünet. - simítok végig az államon, amire ráférne már egy borotva, s meredek rá a szövegkönyvre.
Akkor most jönnek a nikkelbolhák. Alias a táncosok. Nem igazán tartozik a kedvenc műfajaim közé a kevert, musical-es beütésű, de nem is az a lényeg hogy én mit szeressek, hanem hogy mit írnak elő a pályázatban. A kreatívkodás megmarad máskorra.
- Oli, hol vannak a táncosok? - kiáltok fel a segédem után kutatva. - Nem az lett mondva, hogy négyre jöjjenek? Hol a karvezetőjük? - csattanok fel.
Elméletileg itt kéne lenniük, de a vezértáncosuknak legalább. Ki is az?
Belelapozok a jelenléti ívbe. No meg a "stáblistába". Jesse Callahan. Ó, a kis tehetséges táncos palánta. Igyekezhetne. Mert részemről lehet akár az Atyaúristen is, ha késik a próbáról repül a spicc-cipőjével egyetemben.

Admin Posts : 101 Join date : 2009. Aug. 27. Age : 33

The situation is hopeless but not serious. (Jesse Callahan) Gg_chace30

Ha győzni akarsz, csak egy dolgod marad, hogy ne verd meg magad, és te leszel a nyerő!

Ó a drága Julian! Mennyi vizsga, mennyi előadás és mennyi próba…
Mert próbálni kell, addig, amíg az ember nem jut el arra a szintre, hogy már magától a szótól is herótot kap. Na, akkor kell még két próbát ráhúzni, hogy tényleg mindenkinek tele legyen vele a mindene és aztán jöhet az előadás. Persze, amikor már az ember unja a próbákat, akkor igyekszik minél jobban teljesíteni, hogy egy jelenetet minél kevesebbszer kelljen megcsinálnia és mehessen a dolgára addig, amíg újra jelenése nem lesz a színpadon. Egyszerű módszer és mindenki jól jár vele. Csak kivitelezni már nem olyan könnyű. Sőt néha lehetetlen, főleg ha Killian ül a trónon, akinek a tökéletes se elég jó… Na ez az, ami szimpi a srácban. Hogy olyan cseszett magasra teszi a lécet.

Vezértáncos.
A szó újra meg újra megsimogatja a büszkeségemet. Nem először hallom a nevemmel együtt, de ettől még mindannyiszor úgy örülök neki, mintha először lenne. Hiszen bármikor jöhetne egy ifjú tehetség, aki kitűzi céljául, hogy elveszi tőlem a jól megérdemelt titulusomat. Na, akkor mit csinálnék? Oké, lelökném a lépcsőn, hogy eltörje a lábát és jó ideig ne táncolhasson. De ez most lényegtelen…A lényeg az, hogy az enyém a titulus és nem tervezem senkinek odaadni.
Igazából már nem is tudom, hogy hogyan kerültem ebbe a darabba. Valami pályázatból indult ki az egész, amit nagyon reklámoztak a tanárok, és amire az egész Dorian bezsongott, hogy aztán mindenki neki álljon társulatokat szervezni. Hívtak, nem is egybe. De én kérem szépen elkényeztetett, válogatós dög vagyok, és nem bólintok rá csak úgy mindenféle meghívásokra. Én kérem szépen, adok a minőségre. Csak színvonalas előadásban vagyok hajlandó részt venni. Aztán mikor fülembe jutott, hogy Briant is érdekli a téma… Na akkor már az én kíváncsiságomat is felkeltette.
Gondoljuk csak végig… Adva van egy tehetséges író, aki mindenkit addig hajt, amíg száztíz százalékon nem teljesít. Ilyen emberekkel szeretek én együtt dolgozni. Szóval kicsit utána néztem a mélyen tisztelt Killian úr köré szerveződő csapatnak majd meghívattam bele magamat. Meglepő fordulat, hogy bólintottam, mikor megkérdezték dolgoznék-e velük együtt...

Úgyhogy most irány a próba. Hogy hogyan sikerült Briannek egész napra megszerezni a színpadot arról fogalmam sincs. De nem is érdekel. Nekem csak az a fontos, hogy legyen színpad, ahol van elég hely a koreográfiára. Hogy ki szerzi meg és milyen sötét, alvilági módszereket vet be hozzá az már nem az én ügyem. Azért én Bri helyében félnék. Biztos van egy-két rendezői babérokra törő iskolatársunk, akik ezért most a fejét akarják.

Három óra negyvenöt perc. A művészbejárat ajtaja csapódik utánam.

Most már csak az átöltözés maradt hátra. A színpadon folyik a jelenet, Killian vezényel, a többiek pedig, mint a marionett bábuk teszik, amit a kéz akar. Csak néha lázadnak és nem egészen úgy viselkednek, ahogyan azt a kéz gondolta. Előfordul, még a legjobbakkal is.
A színpad mögül figyelem az eseményeket, miközben valami bemelegítés félét is próbálok összehozni. Fej- kar- és törzskörzések, pliék és relévék, hogy azért egy kicsit flancoljunk is. Rúd nincs, szóval a rúdgyakorlatok elmaradnak. Még szerencse, hogy ez musical tánc lesz, nem balett… Az úgy is közelebb áll a szívemhez.
- Oli, hol vannak a táncosok? – Brian hangja zökkent ki a gondolataim és a gyakorlatok bűvköréből - Nem az lett mondva, hogy négyre jöjjenek? Hol a karvezetőjük? – és itt a végszavam.
- Ki szólt? –lépek be a színpadra a legtermészetesebben. Az eddig még rajtam lévő melegítő fölső mostmár valahol a színpad mellett hever. Így már teljesen próba képes vagyok. Fehér trikó, fekete gatya és tánccipő. Mi mást kívánhat egy táncos?

A nagy belépő megvolt és látok már néhány tánckarból ismerős arcot is felbukkanni a háttérben. Ha őket le is cseszi Brian az egy dolog. De én itt voltam időben. Egy szava nem lehet rám. Rendes, megbízható munkaerő vagyok azok számára, akikről úgy tartom, hogy megérdemlik.

Persze néha azért nekik is visszapofázom…

Posts : 8 Join date : 2009. Oct. 01.

"A színház szent és érthetetlen."

Lassan pillantok a színpadra belépő táncosra. Rendezőnek kellett volna mennie. hatást vadászni azt tud. Most majd meglátjuk, hogy a tánccal is hogy áll. Az órámra nézek. Időben. Nem mintha komolyabban lecseszném a későket. Ugyan már, soha meg sem fordulna a fejembe ilyet tenni. De ezzel egyetemben búcsúzhatnának is a szerepüktől. Mert a linkeskedést nem tűröm el. Ha én vért izzadok, úgy ők is és ez csupán az alapkövetelmény.
- Helló, Callahan! - biccentek felé, majd mutatom, hogy megyek fel hozzá mindjárt.
Magamhoz veszem a tánc koreográfiáját "tartalmazó" papirost. A nagy és méltatlanul híres kelléknek tartott tanárunk dolgozta ki. A terpeszben jó és abban is, hogy egy szál semmiben elnyúljon az igazgatóság asztalán.

Majd a tekintetem tovább vándorol az érkezőkre. Miközben sétálok fel a színpad lépcsőin, a hónom alatt a papírokkal, a fejemet ingatom. Feléjük intek.
- Te, te és te! - mutatok ez elől álló három emberre. - Ti menjetek átöltözni, a többinek köszönöm a részvételt. 16.02. Késtek. Majd legközelebb. - csöppet sem érdekel a zúglódásuk vagy az, hogy sokan ezt a darabot jelölték be vizsgaelőadásnak.
Felérek a színpadra, végigjáratom a pillantásom minden négyzetcentiméterén. A második otthonom ez a hely, itt vagyok leginkább önmagam. Jesse mellé lépek.
- Akkor vegyük úgy, hogy négyen vagytok. Rád bízom, holnapra szerzel be még plusz négyet vagy megcsinálod magatokra a koreográfiát? - ezzel a kérdéssel egyetemben szét is tépem az eddig kezemben szorongatott papírt.

Ha ez most egy vizsgaprodukció nekem ne a tanár írja meg sem az instrukciókat, sem pedig a művet. Jesse-re nézek. Profi, ezzel a szóval illették mikor ide hívták. Akkor ha az, bizonyára nem fog neki gondot okozni ez a kis malőr.
- Rendben. Akkor jó lenne ha neki látnánk. Mit is kel tudnotok erről a darabról? A sztori nem egyéb mint a vizsgabizottság fantáziálatlanságnak újabb ékes bizonyítéka. Ergo, ez egy szerelmi történet. Szép, kalandos kapcsolatot akarnak happy enddel. Mi pedig megadjuk ezt nekik. - teszem karba az egyik kezem, a másikkal az államat vakarom.
Elindulok a színpadon, az agyam kattog, látnom kell...
Látnom, hogyan is illeszthetném bele az egészbe ezt a kavalkádot. Káoszt a káoszba. Madj csitítják egymást. A végén, hatalmas katarzis lesz.
- 4 rész. Találkozás, kapcsolat kezdete, a még boldog idők, jön a konfliktus, meg ami kell és végül a kínlódás után eljutunk majd a boldog véghez. Nektek, táncos lábú barátim, nektek kell kitölteni az ezek közötti részt, meg amikor a pacsirtáink a végüket dalolják minden nagy érzelemnek. Magyarán majdnem végig a színpadon lesztek 2×2-es felosztásban. - elhallgatok.

Összecsapom a kezemet, a színpad hátulja felé pillantok és intek a kukkolóknak, hogy betolhatnák ide a képüket is, lehetőleg még ma.
- Jesse, én bízom a képességeidben. Szóval? Megtudod csinálni a műsort vagy mindenképpen az kell, hogy valami koreográfiát a segged alá tegyenek? - kérdem komolyan.
Nem szemétkedés, nem bántás vagy sértegetés, csak egyszerűen tudnom kell azt, hogy nem valami kóklert kaptam aki nem több mint egy divatnyunyó. Összefonom a karjaimat magam előtt és egy kis terpeszt felvéve várom a fiú válaszát. Még ma. Mert tikk-takk, tikk-takk, telik az idő. Ölnöm kellett azért, hogy egész napra lefoglalhassam a színpadot. Nem viccelek... emiatt fogok egyszer elkárhozni.

Admin Posts : 101 Join date : 2009. Aug. 27. Age : 33

Ha győzni akarsz, csak egy dolgod marad, hogy ne verd meg magad, és te leszel a nyerő!

16.02. Késtek.
Brian pedig nem szívbajos és haza is zavarja őket. Én meg csak nézek nagy szemekkel, hogy ez most hogyan és miért. Bár az én meglepettségem valószínűleg a közelében sem jár az őket ért szívrohamnak. Szinte hallom a fejemben, ahogyan az első három ember hálát ad az égnek, amiért az elsők között lépett be a terembe, valami nagy belső megérzésük lehetett, mert egyikőjükre sem jellemző, hogy törik maguknak az utat az ajtóban. Hát most az egyszer megérte…
Kérdezhetnénk, hogy mi ez a csoportos késés. Amolyan kimondatlan szabály nálunk, hogy a legelső próbára úgy érkeznek a táncosok, hogy előtte máshol találkoznak, és onnan vonulnak át egy nagy boldog családként a próba helyszínére. Így az első próbán nem osztják ki ránk, hogy ki a korán érkező, a késő, a lassú, a nehezen kelő… Mert mind egyszerre érkezünk. Hogy a többi próbán mi megy, az pedig már nem számít, a próbavezető úgyis csak az első alkalommal figyel erre.
De ezek… ezek az idióták megtartották ezt a korábban találkozó szokást. Van vagy öt tag, aki szorosabb barátságot ápol, és ezért máshol találkoznak, de, aztán mindenki húzott magával egy embert, az egy másikat és így tovább, míg végül az egész tánccsoport össze nem állt eggyé és alakították át ezt a szokást minden próbássá. A dolog szépség hibája abban rejlik, hogy két hét alatt mindig van valaki, aki egy kicsit késik, és mivel korábban megvárták a későket, ezért ma is meg kellett. Csak ezek szerint a ma soron lévő késő túl sokat késett… Megvan a csapatjátéknak is a hátránya, én ezért is nem álltam be a csordába. Pedig alapvetően csapat párti vagyok Tényleg!
Na, de most már nincs csapat. Bye-bye srácok! Úgy se voltunk a legjobb haverok…

Na, lássuk kik maradtak.
Fiúk közül itt van Michael. Nem túl szociális a srác, sőt mondjuk ki nyíltan, őszintén, hiszen nevükön kell nevezni a problémákat: antiszociális. Viszont táncolni azt tud. Az ember ránéz a srácra és sajnálja, mert csak egy szürke kisegér a nagyvárosban. Aztán indul a zene és a látványtól mindenki eldobja magát.
Lányok közül pedig Rebeca és Zoe képviselteti magát. Velük még nem sokat dolgoztam együtt. Még az elmúlt két hét alatt se, nem nagyon kerültünk kapcsolatba. Semmilyen tekintetben. Zoenak nagyon szép a technikája, láttam is, meg le is rí róla, már abból látszik, ahogyan idesétál. A lány minden mozdulata azt kiáltja a világ felé, hogy „táncos vagyok, táncos vagyok”. Rebeca pedig… Hú,ő valakivel kavar vagy kavart az eredeti tánckarból és úgy került ide. Szép üzletet kötött, mert ő bent van a srác meg nincs. Hát érdekes lesz… Négy olyan táncos fog együtt dolgozni, akik nem viszik túlzásba a haverkodást a színpadon kívül. Nem baj, ez itt a színház, itt csak a látszat számít, az meg az lesz, hogy mi vagyunk a világ legösszeszokottabb csapata.
Lesz itt munka, rendesen… Nem hívok plusz négy táncost, mert a tanári gárda köbö kirúgat az iskolából, hogy miért nem a már egyszer darabra felvett táncosokkal akarok dolgozni. Bár már alapból azért se leszek a szívük csücske, mert átvettem az eredeti koreográfus helyét, csak meg Brian így döntött. Bocs, hogy legalább ő látja a tehetséget.
Én, mint színházi koreográfus. Na, pontosan ez az, amit el akarok érni.

Hát akkor próbáljuk ki magunkat a szerepkörben.

- Az életem nagy részét így is a seggem alá tolják. Azt hiszem egy koreográfiával még magam is elboldogulok. Már ha megkaphatom néhány emberedet tömegnek. Mert hacsak nem akarod a prózai és muzikális részek mellett táncban is, néhány pas de deux segítségével, elmesélni ugyanazt a történetet, akkor szükségem lesz tömegre, hogy kitöltsék a teret. Négy emberrel annyira sokat nem lehet kezdeni – kicsit káromkodtam is neki azzal a „pas de deaux” kifejezéssel, ezzel is növelve monológom szakmai komolyságát. Igazából mondhattam volna még pár hasonló hangzású szót (térre a térre; entrechat, adagio…) úgy se tudta volna, hogy értelmileg bele illik-e a mondatba. De a pas de deux még bele is illet, így az én fülem se sikított fel, hogy fáj neki, amit mondok. Reméltem, hogy kicsit ráijesztek itt Brianre, hogy a végén még balett előadást csinálok a színdarabjából és így nagyobb lesz az esélye, hogy kapok még emberek.
Oké, ha nem ad nekem tömeget, akkor is kitalálok valamit. De azért meg kell próbálni… Hátha vannak itt néhányak, akinek nincs mit csinálnia, de bejár a próbákra melegedni. Most végre hasznukat is vehetnénk.

- Mond, hogy melyik jelenetet szeretnéd próbálni, nyomd be a zenét és mindjárt ide imprózok neked valamit. Aztán kitaláljuk, hogy nagyjából el kaptam-e a jelenet hangulatát – a magabiztosság a fő nem? Meg én amúgy is így készítem a koreográfiákat. Benyomom a zenét, aztán ami jön. Többször is végig játszom ezt a menetet és kiemelem az egyes alkalmakból azokat a mozdulatokat, lépéskombinációkat, amik tetszettek. Aztán lassan kibontakozik előttem a kép, hogy hol, ki, merre, mit csinál. Csak rosszabb napjaimon elég lassan haladok vele… Reméljük, ma jó napom van.

Bár először maradjunk ott, hogy ugyanazt a hangulatot akarjam én visszaadni, mint, amit Killian. Különben sosem fogunk oda eljutni, hogy elfogadja a táncot és színpadra kerüljön a darab…

Szóval várom a zenét.
A három bent maradt táncos pedig csak néz nagy szemekkel. Nem dolgoztak még velem, mint az én általam navigált táncosok, fogalmuk sincs, mire számíthatnak. Hát elárulom: a poklok poklára.

Mert nálam csak egy irányzat létezik, a színvonal.

Amúgy elég jól csinálom nem? Két perce megy ez a próba és máris vezetőtáncosságom mellett még koreográfus is lettem. Az iskola utáni karrierem is ívelhetne majd ilyen gyorsan felfelé. Nem lenne ellene semmi kifogásom.

» Jesse Callahan
» Emma Callahan
» As You like it (Jesse)
» Ha elhagysz, veled mehetek? [Jesse]
» Life should be that simple ~ Jesse & Mandy ~