Emily Chevalier

Posts : 15 Join date : 2009. Oct. 06.

EMILY Chevalier
”Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”

Szia, szeretnék egy kicsit többet tudni rólad. Töltsd ki ezt a felvételi tesztet.

Nem lehetsz öreg és bölcs, hogyha nem voltál fiatal és őrült

TELJES NÉV Emily Mathilde Chevalier
BECENÉV „az agyagos lány” , pápaszemes, frigid, lúzer, stb. Emy, Mily ( eddig csak szülei becézték így )
NEM Nő
SZÜLETÉSI HELY
SZÜLETÉSI IDŐ 1992. december 24.
SZAKIRÁNY Képző – és Iparművészet, keramikus

APA Philippe Chevalier - elhunyt
ANYA Aurélie Chevalier - elhunyt
TESTVÉREK -
HÁZI ÁLLAT -
ANYAGI HELYZET Szegényebb módban élnek

Mondd ki, amit ki akarsz mondani, tedd azt, amihez kedved van, ne bánj meg semmit, és ne hagyd, hogy az emberek elgyengítsenek!

MEGJELENÉS

Emily egy szürke kisegér, őt aligha venné észre bárki is az iskola falain belül. Ha ez mégis előfordulna, akkor egy szarukeretes szemüveget viselő, fogszabályzós, egyszerű öltözetű lánykát fedezhet el. Emilynek szép arca van és kék szemei, mindez mégsem tűnik fel másoknak kiforratlan öltözködése miatt. Ugyanezen okok miatt, az amúgy nőies alkata sem látható,hisz a bő, s elnyúlt ruhák mindezt elrejtik a kíváncsi szemek elől. A ruhák általában lógnak rajta, nem igazán visel színes darabokat. Általában kötöttes, elnyúlt pulóvereket, s hosszú, sötét nadrágokat hord, egy egyszerű, fedett fekete lábbelivel. Nem mondható nőiesnek, a smink szó számára ismeretlen, mivel nem volt vele az édesanyja, aki megtaníthatta volna minderre. Éppen ezért még magassarkút sem látott, sőt, még báli ruhát sem viselt soha.

JELLEMRAJZ

Mint egy erdőben eltévedt őzike, nagyjából így lehetne leírni a jellemét. Félős és visszahúzódó, akinek nincsenek barátai. Társai állandóan kicikizik őt, de ezt már megszokta, s igazából fel sem veszi. Az iskola lúzerei közé sorolták, általában egyedül étkezik, egyedül sétálgat a folyosókon. Pedig, ha megismernék, rájönnének, hogy egy őszinte, kedves és aranyos lány, aki rendkívüli humorérzékkel rendelkezik. Sőt, azt is meg lehetne kockáztatni, hogy okosabb az átlagnál. Minden érdekli, imád érdekes témákról csevegni, lenyűgözi a csillagászat, s a világűr. Szeret zenét hallgatni, minden vágya, hogy megtanuljon zongorázni. Mégis, kicsit flúgosnak tűnhet, mert néha olyan dolgok érdeklik, ami másokat talán nem is izgatna, mint például mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás. Ha valakit megkedvel, azzal egy idő után feloldódik, s megtudja mutatni igazi valóját. Mások előtt azonban ugyanaz a félős lány marad…

Annyit még meg kell említeni róla, hogy olyan, mintha csak a balszerencse üldözni, bárhol is van, mindenhol történik valami kis baleset. Bénázik, gyakran megbotlik a saját cipőfűzőjében, leesik a lépcsőn, nekimegy valakinek és még hasonló apró kis bakik, melyekkel kellemetlen helyzetbe sodorja magát.

EDDIGI ÉLETED

1992.December 24.

zene1
Fény pislákol az alig százötven főt számláló kis falucska egyik szegletében. Ez az itteniek szíve, a méltán híres és közkedvelt, a korábban itt álló vár maradványaiból készült Rue Des Cascades nevezetű kocsma, amely egy egész főteret foglal el. Ma van a szeretet ünnepe, s eme napon, miután véget ért az esti mise, az emberek nagy többsége ide özönlik, hogy itt folytassák tovább az ünneplést úgy, mint egy nagycsalád.
Belépve a csiszolt, lakkozatlan tölgyfaajtón megcsapja orrunkat a frissen sült pogácsa és a forralt bor illata. A szintén tölgyfából készült, magasított pult mögött áll Jacques Souplet, a kerek arcú, s kissé zömök kocsmatulaj. Arca pirospozsgás, tekintete jámbor. Kötött, fehér alapon barna csíkokkal tarkított pulóvert visel, melyet felesége, a vékonyka, ám mindig jókedvű Brigitte kötött. Az ajtótól balra, összetolva áll három asztal, mely piros-fehér kockás abrosszal van lefedve. Mögötte, egymásba karolva dúdolnak a falu férfitagjai, a postás, a pék, a hentes, a zöldséges, a polgármester és a kikötő vezetője. A sarokban Pierre Grevoulle, a magas és vékony, barna hajú, s kék szemű 18 éves papnövendék húzza a nótát, s csodálatos harmonika játékával táncba hívja az asszonyokat. A túloldalon, egy másik asztalnál öregek ücsörögnek, s jóízűen falatoznak az omlós pogácsából. Hirtelen nyílik az ajtó, amin Monsieaur Chevalier, a falu boltosa röppen be. Röppen? Szinte berobban az épület szívébe, s lekapva sapkáját boldogan kiáltja el magát.

-Kislány lett! Megszületett! Jacques, egy korsó sört mindenkinek! – kurjantja örömmel, s fogadja a falusiak gratulációját…

1994. December 24. (2 év)
-Ma-ma , mond ki szépen. Ma-ma…
-Ne, inkább mondja azt, hogy papa.
-Jaj, Philippe, tudod, hogy az első szó, amit kimondanak, az úgyis a mama.
-Ba-ba
-Hallottad? Megszólalt!
-Igen, ügyes vagy tündérkém. Most mond szépen, hogy papa…

1996. December 24. (4 év)

- Emily, Boldog Születésnapot!
- A füled érjen sokáig hercegnő!
-Jaj, ne mondj neki ilyeneket, még a végén tényleg elhiszi.
-Ugyan már, nem hülye gyerek, ő a mi lányunk! Szép, okos, egy tündér!
-Ne használj előtte ilyen szavakat.
-Miért? Úgysem érti.
-Az előbb még azt mondtad, hogy okos, most pedig már lehülyézed őt?
-Asszony, ne idegesíts és ne használj a gyerek előtt ilyen szavakat.
-Milyeneket?...

1999. December 24. (7 év)
zene2

Minden évnek megvan a maga varázsa. Minden egyes nap, hónap tartogat meglepetéseket és olyan perceket, amire senki sem számítana. A világ változik, de a Karácsony megmarad, minden évben ugyanolyan a szeretet ünnepe. A születésnap azonban egész más. Vannak kellemes, s vannak olykor kellemetlen pillanatok, amelyekkel nem lehet számolni. Esetünkben Emily abban a szerencsés (vagy épp szerencsétlen) helyzetben részesült, hogy a születése pillanata egybeesik a Karácsonnyal.

Ezen a karácsonyon nem hullott hó, az utcákat eső áztatta, lemosva háromszázötvennyolc nap porát. Vessünk egy pillantást a Rue Des Cascadesre. Mi az, ami változott? Az asztalokat ugyanúgy piros-fehér kockás abroszok fedik, mellette ott ül a postás, a pék, a hentes, a zöldséges, a polgármester és a kikötő vezetője. A sarokban Pierre, az ifjú pap ujjai varázsolnak csodálatos muzsikát egy ütött-kopott tangóharmonikából. Az asszonyok boldogan táncolnak az asztalok és székek között, az öregek…Az öregek kevesebben vannak. Madame Trüchton már nem ül közöttük, ő már nem megy reggel a pékhez, nem vásárol húst a hentestől. Ahelyett, hogy itt mulatná idejét a többiekkel, ő pihen. Nyughelye a domboldalon található, egy mandulafa árnyékában. Ott már nem zavarja semmi sem, megtalálta a béke szigetét…

Mi az, ami még változott? Nincs itt a Chevalier család…

Induljunk el. Kilépve a Rue Des Cascadesből összehúzzuk a kabátunkat. Elég hideg van, de ez nem elég ahhoz, hogy a falucska utcáit fehér hó borítsa. Lépteinket halk koppanás kíséri végig a macskaköves utcákon. Két oldalról régi stílusú, kőből épült házak állnak, melyek oly közel épültek egymáshoz, hogy kerítésre sincs szükség. Még mindig érezhetjük a levegőben az eső illatát. Negyed óra gyaloglás után egy kétemeletes házhoz érünk, kívülről kék burkolatot kapott, s talán ez az egyetlen épület, amely eltér a többitől. A felső szintről fények töltik ki az ablakokat. Az alsó szinten sötétség, az ajtó fölött egy cégér árulkodik arról, hogy a helyiségben élelmiszerbolt található.

A felső szintre egy külső lépcsősor vezet. A bejárati ajtót fekete-fehér, apró kövekből kirakott padlózaton érhetjük el. Lassan, s óvatosan mászunk fel, mindvégig a rózsákkal díszített vaskorlátba kapaszkodva. Az ajtó tárul, egy sötét öltönyt, s kalapot viselő férfi lép ki rajta, majd elsétál mellettünk. Belépünk, s magunk mögött behúzzuk a sötétbarnára festett ajtót. A kispolgári lakás berendezése egyszerű, akárcsak a színei. A falak fehérek, a bútorok olcsó fából készültek. Néhány helyet családi fotók díszítenek. Beleszimatolunk a levegőbe, érdekes. A fűszerek, s a kávé illatának kavalkádjában érezni a viasz illatát. Balra pillantva Philippe Chevaliert láthatjuk. A pödört bajszú, kék szemű, s borzas, szőkésbarna hajjal megáldott férfi arcáról lerí a szomorúság, s a fájdalom. Kezében fehér ruhazsebkendőt gyűröget. Mellette ül még egy férfi, tíz évvel fiatalabbnak tűnik, ruházatában minden fekete, kivéve az inget, az hófehér. Jacques Chevaliernek hívják, Philippe öccse. Egy újabb ajtó nyílik, a konyhából két női hang szűrődik ki.

-Mathilde, ne játssz az eprekkel!
-Mama, hányszor mondtam, hogy nem Mathilde, hanem Emily! Ne hívd úgy, tudod, hogy nem szereti.
-Jól van lányom, de akkor is, ne játsszon az étellel.
-Mama, most halt meg az anyja, ne akard, hogy még rosszabb legyen…Philipe, bármiben segítünk, ezt tudnod kell! Mond csak, még mindig nem beszél?...
-Szegény kislány, biztosan nehezen dolgozza fel…

Ha megkérdezik, milyen volt a karácsony, azt feleled, jó volt. Ha megkérdezik, milyen volt a születésnapod, a válaszod, jó volt. Ha Mathildeot kérdezed, nincs válasz…

Az évek gyorsan pörögnek, s az élet oly rövid. Nincs időd arra, hogy kigondold, mi akarsz lenni, mit kell tenned ahhoz, hogy elérd a céljaidat. Nem tehetsz mást, be kell lépned a világ alkotta rendszerbe, s bábként működni tovább a tengerekkel, erdőkkel, s hatalmas betondzsungelekkel díszletelt színpadon…

2000. December 24. (8 év)

-Nagyon ügyesen szerepeltél az iskolai előadáson.
-Apa, tudod, azt mondták, hogy együgyű vagyok.
-Ki mondta és miért?
-A többiek, azért, mert én idősebb vagyok náluk, de mégis csak elsős…
-Ez butaság, nem vagy együgyű, te sokkal okosabb vagy náluk és tapasztaltabb. Ne feledd, minél idősebb vagy, annál többet tudsz.
-Apa..
-Mondjad tündérem.
-Szeretlek…

2006. Június 24. (14 év)

zene3
Rendszer. Óvoda, iskola, alsóbb, majd felsőbb osztályok. Matematika, fizika, kémia, biológia, történelem, irodalom, testnevelés. Szakkörök, diákmunka, rendezvény…
Tanulj! Írd meg! Olvass! Mozogj! Gyakorolj! Hangzanak el a szavak életünk során. Akár egy számítógép, mi is egy parancsra működnénk? Talán, de egy dolog biztos, senki sem mutatványos, azonban mégis mindenkinek át kell sétálnia ezen a hosszú, kifeszített kötélen, melyről vagy lebukik, vagy fennmarad…

A Levoulle közeli Párizsban járunk. A hatalmas főváros millió embernek ad otthont, történelme és varázsa embereket csalogat a világ minden tájáról. Süt a nap, a világoskék eget bárányfelhők tarkítják. A Saint Patrick középiskola belső udvarára lépünk. A vörös téglákból épült falak körülölelik a teret. A levegőben frissen vágott fű illata terjeng, az udvart székeken ülő diák és felnőtt sereg bitorolja.
-Amelie Rossignol, Gratulálunk! Bernard Échler! Gratulálunk! Chantal Chattere, Dorothy, Matthieau, Philippe…Emily Mathilde Chevalier! Gratulálunk!

Úgy tűnik, hogy épp Emily ballagására csöppentünk. Milyen sokan vannak, hány fős osztály lehet? Talán húsz- harminc? Gyorsan átszámolva harmincnégy. Szép szám, na de lássuk, hogyan ünnepelnek a diákok?
Egy kicsit lábujjhegyre kell állnunk, hogy átlássunk a szülők seregén. A sok lány és fiú egymás nyakába borul, ölelkeznek, kicsit könnyeznek, de mellette nevetnek. Na de vajon Emily hol lehet? Ha jobban megnézzük az arcokat, észrevehetjük, hogy a lány nincs a többiek között. Egymagában ácsorog az udvar bal szegletében, félrehúzódva a többiektől. Az arca vonaláig érő, világosbarna bubifrizura középen van elválasztva. Az amúgy szép arcot egy fekete szarukeretes szemüveg csúfítja. Arca rezdületlen, vonásai komolyak, egészen néhány másodpercig, amikor hirtelen széles mosoly ül ki az arcán, s így megcsillan a nem túl szép látványt nyújtó, fémkeretes fogszabályzó. Philippe Chevalier lép oda a lányához, s szorosan magához öleli őt.
-Tudtam, hogy te vagy a legokosabb gyönyörűségem! Szeretlek!
-Én is apa!
-Gyere, menjünk, a mama nagyon finom ebédet készített erre az alkalomra és meghívhatod a barátaidat is.
A lány vet egy pillantást a többiekre, akik karöltve, vidáman indulnak kifelé az udvarról, majd visszapillant az apjára.
-Ők is a szüleikkel ebédelnek…- feleli halkan, keserű mosollyal, miközben magához öleli az üvegkeretbe foglalt oklevelet…

3 hónappal később…

Véget ér valami, s kezdetét veszi egy új dolog, egy kiszámíthatatlan jövő. Mi az, amit még nem tudunk Emilyről? Ez a tüneményes, visszahúzódó lány, kinek nem igazán voltak barátai, egy dologban lelte örömét. Abban, hogy édesanyja nyomdokaiba lépve próbált az agyagból használati tárgyat alkotni. Az elején mindez még igen nehezen ment neki, mivel nyolc évesen, apró ujjakkal még nem igazán lehet olyan gyönyörű vázákat, tálakat formázni. Ő mégis küzdött, s szabadidejét az agyaggal való játszadozás kötötte le, melynek eredménye az lett, hogy tizenöt éves korára felvételt nyert egy Képző-és Iparművészeti iskolába, ott Párizsban.

Most éppen az egyik óráján járunk, a termet egyszerű színek jellemzik, a diákok egy hófehér köpenyt viselnek, hajuk egy pánttal van feltűzve, hogy a rakoncátlan tincsek ne zavarjanak őket az agyagformálás közben. Emily éppen küszködik, hogy a kancsóra egy fogót erősítsen, s bármilyen tehetséges is a lány, a tanár figyelő tekintete megzavarja, olyannyira, hogy kezei között összeesik az agyag, s az alatta forgó korongnak köszönhetően az egész termet beborítják az apró barnás színekben tündöklő agyagdarabkák…

Egy évvel később… (16 év)

Ha már végigjártunk egy utat, még akkor sem mondhatjuk azt, hogy célba értünk. Egy teher ugyan leesett a vállunkról, az évek alatt bölcsebbek, s tapasztaltabbak lettünk, de hogyan, s merre tovább? Jobb esetben több választási lehetőségünk is van, de olykor, egy váratlan pillanat kettétör mindent, s marad a valóság, amely elhalássza előlünk az álmainkat…

Ismét Levoulle falucskában járunk, délután három óra körül lehet. A levegő nyomott, a hőmérséklet körülbelül harminc fok. Mindenki lenge öltözékben közlekedik az utcában és percről percre oltják szomjukat a falu közepén található forrásvízzel. Akinek ez sem elég, betérhet Chevalierék vegyeskereskedésébe. Idén három féle jégkrém is kapható, csokoládé, citrom, grapfruit. A pult mögött egy ismerős arc, Emily áll, maga előtt egy fehér kötényt viselve. Alatta minden más fekete. Egy héttel korábban volt Philipe temetése. A lány az édesapját is elveszítette…

Az élet olyan, mint a fagylalt.

Először édes:
- Ösztöndíjjal bejutottam a new yorki Dorianbe! Elmehetek? -
-Kislányom, te tudod, én mindennek örülök…-
Később savanyú:
- Jaj, olyan messze van ez az iskola…túl messzire kerülnék tőletek.
- Havonta hazajárhatnál, vagy mi is látogathatnánk a mamával.
- Apu, az túl sok pénz…valahogy majd csak kibírom…
Végül keserű:
-Mathilde, minden váratlanul jött…én és a nagyapád nem tudjuk egyedül vinni az üzletet, segítened kell.
-Persze nagyi, végül is tanulni később is ráérek…
~ Miért vette el tőlem? Mihez fogok kezdeni most?~
A nap végére a csokoládé és a citrom elfogyott. Grapfruitból azonban maradt bőven. Olykor valóban csak egy, már kitaposott út marad, tele keserűséggel…

2008. December 24.

Kedves Emily!

Hallottuk a hírt, megdöbbentő! Ugyan most nem tudok hazautazni, de a nénikéd már úton van New Yorkból, hogy elintézze a családi ügyeket. Ahogy megérkezik, mindenről tájékoztat téged! Én szeretném, ha hozzám költöznél, még anno édesapádnak tettem egy ígéretet és ezt szeretném is betartani! Amúgy is, azt hallottam, hogy felvételt nyertél a Dorianbe! Lakhatnál nálunk, mi mindenben támogatunk!

Várlak, addig is kitartás!

Csókoltat szerető bácsikád: Jacques Chevalier

New York,
Queens, Lincoln Avenue 557.

2008. December 20.

Mennyi minden rossz történik, de vajon ez valóban rossznak számít? Vagy esetleg egy új lehetőségnek? Ahogy a mondás is tartja, minden jóban van valami rossz és minden rosszban van valami jó. Te döntöd el, hogy melyik utat választod!

Lehetsz pesszimista, lehetsz optimista, romantikus lélek, idealista. Egy dolog sosem változik. Mindig lesz élet és halál, múlt és jövő, a kanál pedig kanál marad…

És hogy mi történt az elmúlt egy évben? Olvasd el Emily naplóját!

Posts : 15 Join date : 2009. Oct. 06.

Néha a legkisebb döntések azok, amik örökre megváltoztatják az életünket

MINDIG

· család
· agyagozás
· fagylalt
· zene
· természet
· pingvinek
SOHA
· cigaretta
· alkohol, drogok
· ártani valakinek
· ellógni az iskolából
· ujjatlan felsőt felvenni

FÉLELMEK Fél attól, hogy soha senki nem fogja megkedvelni. Fél még a viharoktól, a mennydörgéstől, a pókoktól, a csótányoktól és a nagy tömegtől is.
EGÉSZSÉG Egy kis vitaminhiány, vérszegénység.
SZOKÁSOK Ha zavarba jön, kiesik a kezéből, bármi is legyen benne. Zavarában a fejét is elkapja, összefűzi maga előtt a kezeit és számolni kezd, egytől tízig.
MIÉRT EZ A SZAKIRÁNY? Anyukája készített kerámiákat, akkor tetszett meg neki, s amikor elveszítette az édesanyját, ez lett a hobbija, ebben lelte örömét és ilyenkor tudott elmenekülni a világ elől. Szereti csinálni, tehetséges is, de sajnos zavarában sokszor elrontja a műveit.

Van az úgy néha, hogy az ember nem hagyja, hogy az útjába álljon az, ami helyes..

EGYÉB Egy éve került az iskolába, de erről az egy évből majd a jegyzetek bővítésben lehet megtudni dolgokat, bár sok minden nem történt vele, ugyanolyan lúzer maradt, mint korábban volt és nagyjából mindenki úgy ismeri őt, mint : „az agyagos lány”

PRÓBAJÁTÉK

Az idő oly gyorsan rohan, nekünk néha mégsem tűnik fel. Lapozzunk gyorsan vissza, s nézzük meg, hogy mi is történt Emilyvel ez alatt a két óra alatt, amióta betette lábait a terminálba. Leellenőrizték az iratait, átvizsgálták a csomagját, majd kellemes időtöltést kívántak neki az itt tartózkodása idejére. Kiérve a reptér külső részére sikerült vennie egy buszjegyet, ami az ő pénztárcájához meglehetősen drágának bizonyult. Átkeveredett a zsúfolt járművön, s helyet foglalt egy fekete bőrű, kötött sapkát, s bő farmernadrágot viselő srác mellett, kinek dzsekije alól egy fekete póló villant ki, melyre ez volt írva: „Shit happens” . Ugyan nem beszélte tökéletesen a nyelvet, azért megértette a szavak jelentését, s elgondolkodott. ~Vajon miért vesz fel valaki ilyen pólót? Ezzel akarja jellemezni önmagát?~ Durva gondolat lenne? Talán, de a kérdés még mindig adott…A busz lassan kigurult a megállóhelyről, s meg sem állt a legelső metróállomásig, ahol a busz utasai leszállingóztak a járműről. Emily ezután lesétált a metróállomásra, ott is váltott jegyet, ami valamivel olcsóbb volt, mint a buszjegy. Kétszer leellenőrizte a táskáját, egyszer kifújta az orrát, négyszer tévedt el, huszonhatszor nézett körbe, s ezerháromszáznegyvenkettő emberrel találkozott. A metró megérkezése után közel tizenkét ember kabátjával érintkezett az ő piros szövetkabátja. Beszállás után helyet foglalt az ülésen két kiskölyök mellett, s olyan érzése támadt, mintha valaki figyelné őt. 12 megállón haladt végig, eközben tekintete harminchat másik szempárral találkozott. Az utolsó percekben már csak a földet bámulta, s amikor megérkezett, leszállásnál két különböző baktérium került a tenyerére, s így tízre bővült a baktériumok csapata. Végre, ismét a felszínre került, s megismerkedhetett a csöppet sem kellemes belvárosi illatokkal. A Central park felé közeledve talpai százötvenkétszer érintették a talajt, s a füves területen három kutyával került kapcsolatba…Most pedig ott áll egy pad mellett, s arra vár, hogy leülhessen. Gondolták volna, hogy két óra alatt ennyi minden történhet? Szerintem nem…
Barna szemeivel kíváncsian pislog a padon ülőre, aki kissé meglepettnek tűnik, majd tekintete megakad a papírlapon, melyen korábban talán egy szép rajz lehetett, s most valami kriminálpszcihológiailag is használt pacaféle ékeskedik rajta.
- Ó, ne, neh haragudj , nagyon sajnáhlom, hogy miattam lett ilyen a rajz..- mondja kissé riadtan, némi akcentussal, ábrázata bűnbánó, ebben az esetben nem is lehetne másmilyen. Már nem is tudja, hogy helyet foglaljon-e, attól tart, hogy a lány hozzá vágja a ceruzáját, vagy a papírt, netán a padot? Azt talán nem…Eközben ujjait a tenyereihez dörzsölgeti, egyrészt azért, mert kissé ideges, hisz most először szólt hozzá egy mondatnál többet egy idegen, másrészt, úgy érzi, mintha hangyák mászkálnának a mancsain, még mindig érzi a metró koszát.
- Zsebhkendőt? Nem, köszönöm, van sajátom. – válaszolja, majd gyorsan lekapja a fekete, bőrből készült hátizsákot, a padra teszi és gyorsan kutakodni kezd benne. Néhány pillanat múlva előkerül egy fehér zsebkendőre emlékeztető, babapopsi törlőkendő. Emily azonnal törölgetni kezdi a kezeit és nagyjából az ötödik törlés után már tisztának érzi a kezeit. Ezt a rongyot gyorsan ki is dobja a pad melletti kukába és újabb kutakodásba kezd, ezúttal egy normál papír zsebkendő kerül elő. Elfordul, s nem túl feltűnően szabadul meg a nátha nedvesebb tüneteitől. Visszafordul, egy apró, zavart mosoly és újabb kutakodás, ezúttal egy kispárna kerül elő a bőrtáska rejtekéből, amely a padon landol.
- Igen, ez nátha, de az is lehet, hogy valami különleges influenza, ki tudja mi lehet, amilyen betegségek vannak mostanában…- jegyzi meg, egyáltalán nem is látszik az, hogy tisztaságmániával küszködik...
- Még egyszer bohcsánat, amiért megzavartalak. Mit rajzoltál eredetileg? – teszi fel a kérdést érdeklődően, miközben visszazárja a táskáját….

Köszönöm, majd értesítünk, ha felvételt nyertél az iskolába.
Üdv: A Dorian Művészeti Iskola Igazgatója.

Posts : 33 Join date : 2009. Aug. 28. Age : 33

Agyagos lány,
Lám, lám, mit takarnak az elnyűtt ruhák és a
szarukeretes szemüveg.
Eredetiséged lenyűgöző (a zenés megoldás különösen melengette
ének-zene szakos szívem), tán a természeted is hasonló?
Lehet nem ártana kibújni a csigaházból, és végre
élni egy kicsit.
Én elhiszem, hogy a sors nem mindig volt kegyes
hozzád, és megértem fájdalmad.
De a Dorian, pont mint te, nem csak annyi, mint
amennyinek látszik.

Üdvözöllek köreinkben!