Ariana Chloé Elliott

Posts : 5 Join date : 2009. Oct. 10. Age : 32

Ariana Chloé Elliott
Dancing is like dreaming with your feet!

Szia, szeretnék egy kicsit többet tudni rólad. Töltsd ki ezt a felvételi tesztet.

Nem lehetsz öreg és bölcs, hogyha nem voltál fiatal és őrült

TELJES NÉV Ariana Chloe Elliott
BECENÉV Chloé
NEM nő
SZÜLETÉSI HELY New York
SZÜLETÉSI IDŐ 1992. január 3.
SZAKIRÁNY Táncművészet

APA Isaac Elliott -43 éves, építészmérnök
ANYA Samantha Elliott -( szül. Samantha Mary Ryan) - 40 éves, rendezvényszervező
TESTVÉREK Aaron a bátyám, és egy nővérem van, Mary-Ellen
HÁZI ÁLLAT egy perzsa macskám van, Cinthia- ja és a bátyám Aaron
ANYAGI HELYZET átlagos new yorki családi helyzet

Mondd ki, amit ki akarsz mondani, tedd azt, amihez kedved van, ne bánj meg semmit, és ne hagyd, hogy az emberek elgyengítsenek!

MEGJELENÉS
Annak ellenére, hogy egy teljesen átlagos családban nőttem fel szeretek divatosan öltözködni. Hogy tehetem meg ezt? Úgy, hogy a nővérem is itt végzett a Dorian iparművészeti karán, még három évvel ezelőtt, és egy neves cégnél divattervező. gyakorlatilag a próbababa vagyok az összes ötletéhez, mindegy, hogy ezek jól sikerültek-e vagy sem. Egyébként szeretem a terveit, vannak olyan darabjaim, amit direkt nekem varrt. Karácsonykor meg a szülinapomon rendre ilyen meglepetésekkel halmoz el.
A hajam kiengedve szeretem hordani. Ha unom az eredeti színét, néha befestem egy pár árnyalattal sötétebbre. Volt már hosszabb is, rövidebb is, frufruval, vagy frufru nélkül, hullámosan, vagy egyenesen... jelen pillanatban a hosszú, eredeti gesztenyebarna hajszínnél és fazonnál maradtam, de ez elég hamar változhat, ha úgy tartja a kedvem.
Átlagos magasságú vagyok, így gyakran hordok magas sarkút, hogy elérjem a new yorki divatnak megfelelő magasságot. Egyéb ismertető jel: állandóan mosolygok.

JELLEMRAJZ
Végtelenül egoista vagyok, amikor a tánctudásomról van szó. Ehhez értek a legjobban, így a rengeteg gyakorlásért cserébe elvárom, hogy elismerjék, amit az asztalra teszek. Így mondva elég kitartó vagyok. Az élet többi terén nem veszek mindent ennyire komolyan. Minden bajban, vagy buliban benne vagyok, amiben a barátaim is. Szeretek sportolni, vásárolni, bulizni, mint minden korombeli, 17 éves lány. Ritkán vagyok levert, néha úgy érzem, hogy olasznak kellett volna születnem, mert ők ennyire optimisták, és mosolygósok. Ritkán vagyok csak gunyoros, és kritikus. Akkor csak, amikor a táncpartnerem nem a legjobb, vagy komoly konkurenciára találok egy-egy versenyen.
A barátaimért tűzbe megyek, és a tróger bátyámtól eltekintve mindenkit nagyon szeretek a családomból. Imádom a kisgyerekeket is. A táncon kívül megvan az alapműveltségem, amivel az elitbe is bekopoghatok annak ellenére, hogy nem pénzes a családom.

EDDIGI ÉLETED
A szüleim Wisconsinban találkoztak még '86 telén. Anyu szervezte a cégnek a bált, ahol apám dolgozott. Mit tesz a fiatal mondhatni agglegény, akinek már majdnem minden barátja nős vagy jegyes? Felkéri táncolni a fiatal, csinos nőt, aki az ajkába harapva figyeli a színfalak mögül, hogy minden rendben megy-e és kész arra, hogy megoldjon bármilyen gondot, ami felmerül. Amíg a többiek szórakoznak, ő dolgozik, és ebben nincs semmi vidám. Az az este mégis másként végződött, mint a többi bál, amit anyu szervezett. Egy helyes építészmérnök karjaiban ki ne érezte volna magát tökéletesen boldognak? A barátságuk hamar átcsapott szerelembe, és két évvel később már házasok is voltak, és megszületett a nővérem, Mary-Ellen. Addig Wisconsinban éltek, anyu szüleinél, de miután így a ház már túl kicsi volt, és a szüleim még gondolkodtak a család bővítésén ideje volt a költözésnek. Lévén, hogy apu itt New Yorkban kapta a legjobb ajánlatot, ide költöztek. Egy átlagos méretű családi házra futotta, ami mostanában egy kicsit tágasabbnak tűnik, mert Mary-Ellen saját lakást vett magának Queensben. A divatipar, ahol most dolgozik egészen jövedelmező. Tehetséges abban, amit csinál, és nagyon szereti a munkáját.
A bátyám, Aaron James '90-ben született, már itt New Yorkban. Inkább apára hasonlít, mint anyára vagy Mary-Ellenre, vagy rám. Nincs különösebb életrajza, kivéve, hogy imád gördeszkázni, és 19 éves létére még fogalma sincs, arról, hogy mit fog kezdeni magával. Egyik napról a másikra él, dohányzik, alkoholizál, és bulizik, és azon van, hogy az őrületbe kergessen.
Harmadik gyereknek születtem a családba. Nem kényeztettek el, de mint minden családban én voltam a kedvenc, legkisebb lévén. Nem volt külön szobám, Mary-Ellennel, a nővéremmel volt közös szobám. Nem az elit környékén nőttem fel New Yorknak, de engem ez soha nem zavart különösebben. Nyugodt, boldog gyerekkorom volt, semmi nagyobb esemény vagy tragédia nem szakította meg. A karácsonyokat fenn Wisconsinban töltöttük a nagymamámnál, a családi nyaralásokat pedig mindig másfelé szerveztük nyaranként az államokban. Texas volt a kedvenc helyem, oda kétszer is sikerült eljutnunk a rajongásom miatt. New York után tetszett a szinte paraszti élet a farmon. Mindig ilyen témájúak voltak a rajzaim is. Már nagyon korán rám ragadt a nővérem művészeti lelkesedése. Együtt rajzoltunk a földön elhasalva, zsírkrétákkal körül pakolva. Amíg én tehenekkel töltöttem meg a lapot, Mary Ellen már akkor a ruhaterveit rajzolta. Sosem volt más álma, mint a Dorianbe bekerülni, és a ruhaterveit a kifutóra küldeni. Megvalósította az álmát, és ahogy egyre idősebb lettem én is, a nővéremet a példaképemmé emelve törekedtem én is először az álmok megtalálására, aztán megvalósítására.
A tánccal tíz évesen kötöttem egy életre szóló szerelmet, amikor az iskolai színdarabban olyan szerepet kaptam, amire egy rövid balett-produkciót tanítottak be nekünk. Otthon sokat ismételgettem a mozdulatsorokat a tükör előtt, és addig gyakoroltam, amíg spiccre nem tudtam állni cipő nélkül, zokniban. Emlékszem Mary-Ellen még egy rózsaszín tütüt is varrt nekem, hogy jobban beleélhessem magam a helyzetbe.
A társastáncokat idősebb koromban szerettem meg, így mindkét szakot megjelöltem- a balettet és a társas táncot is- amikor a Dorianbe jelentkeztem. Nem kellett sok rábeszélés a szüleimnél, hogy tudom, mit szeretnék csinálni az életemmel. A nővéremhez hasonlóan én is csillogó szemekkel hoztam haza az egyenruhámat, és tizenöt éves korom óta be nem áll a szám, annyit dícsérem az iskolát. A szüleim sosem korlátoztak semmiben, így szabadjára engedve minden képzeletem máris a világ tetejére képzeltem magam, mint profi- és versenytáncost. Ők szuperül tették a dolgukat: büszkék voltak rám, és örültek velem együtt minden sikeremnek.
Egyedül a bátyám lógott ki a sorból, mert szerinte a művészet egy nagy humbuk táncolni meg mindenki tud. Aaron sosem értett meg igazán, és habár a bátyám, néha nagy távol érzem magamtól. Ő inkább gördeszkás alkat, aki hétvégente a sárga földig issza le magát, és minden hónapban új barátnője van. De hát milyen egy család fekete bárány nélkül? Aaron a tökéletes megtestesítője ennek a fogalomnak, nekem meg csak el kell viselnem.
Mostanában tehát a tánc az életem, és még mindig ott lakom, ahol 17 éve minden nap álomra hajtom a fejem. Persze a szobám már nem ugyanolyan, mióta Mary -Ellen elköltözött, és enyém lett az egész szoba. Ami a barátokat illati mindenkivel jóban vagyok a suliban, és a táncpartnereimmel soha sem volt bensőséges kapcsolatom. Igazából senkivel. Egyetlen fiúval jártam még tavaly, Jack-kel, de amikor egy gálán egy elég, mondhatni erotikusabb koreográfiát tanultam be a párommal, Stevennel, Jack őrült féltékeny volt, és megmagyarázni sem hagyva a dolgot lapátra tett. Azóta hallani sem akarok az Y kromoszómás egyedekről...
A kapcsolatom a szüleimmel egészen jó, bár azt hiszem anyuval jobban kijövök, mint apuval. Ami azt illeti anyu talán egy kicsit jobban megért, mert mindig ő foglalkozott velem többet. nem mintha apu hanyagolna, csak ő általában a munkája miatt le van kötve, és én különben is anyásabb típus vagyok.
Szóval így kerültem a táncművészet színes forgatagába, és ezzel együtt a Dorian leglelkesebb diákjai közé. Így élem az életem nagy családban, egy new yorki házban, és így látom a világot lassan már 18 éve.

Posts : 5 Join date : 2009. Oct. 10. Age : 32

Néha a legkisebb döntések azok, amik örökre megváltoztatják az életünket

MINDIG
¤ tánc
¤ tél
¤ Cinthia
¤ forró csoki
¤ barátok
¤ jazz
¤ Wisconsin
¤ bulik
¤ Coldplay
¤ daydream

SOHA
¤ bunkó fiúk
¤ cigaretta
¤ Aaron
¤ a reggeli dugó
¤ pókok
¤ rózsaszín cuccok

FÉLELMEK hogy egyszer felsülök egy fellépésen; mellesleg pókfóbia, és kígyógyűlölet...

EGÉSZSÉG a tánc miatt állandóan formában vagyok.

SZOKÁSOK néha táncra perdül a folyosón, karácsony Wisconsinban, reggelente kocogás,

MIÉRT EZ A SZAKIRÁNY? emert a tánc olyan nekem már, mint másnak egy pohár víz: létszükséglet.

Van az úgy néha, hogy az ember nem hagyja, hogy az útjába álljon az, ami helyes..

EGYÉB Itt jelezd azt is, ha most kezded a tanulmányaidat, és akkor nem kérünk "eddigi éveket" az Eddigi életed részben

PRÓBAJÁTÉK

A szokásos reggeli kocogás után egykedvűen baktattam fel a szobámba, hogy egy zuhany után a frissen vasalt egyenruhám magamra öltve egy újabb nappal nézzek farkasszemet a suliban. Olyan dolog volt ez, amit sosem tudtam megunni, és olyan lelkesen mentem el itthonról minden nap, mintha csak először lépném át az iskola küszöbét. Nem a tanulási megszállottság volt, mert szerintem nincs olyan ember a földön, aki azt szereti, hanem maga a közeg, ami nap, mint nap körül vett odabenn. A barátaim, a táncórák, a próbaterem furcsán édes lakk illata...
Aaron még hangosan horkolva terült szét az ágyában, amikor rányitottam.
- Kelj fel!- kiabáltam rá hangosan, hogy lehetőleg meg is hallja. Nem mintha nagyon szíven ütött volna, ha jó szokásához híven megint elkésik a programozói órájáról, de azért szíve joga, hogy tanuljon is valamit, és aztán vigye majd valamire, ne csak a helyi gördeszka klub elnöke legyen. A bátyám egy elmorgott káromkodással köszöntötte az új napot, aztán a másik oldalára fordult. Többet nem nagyon törődtem vele, az ő baja, ha megint elkésik, és hazaírnak neki. Én mindent megtettem, hogy megmentsem, bárki láthatja.
A szokásos reggelimet kanalazva futottam át a reggeli újságot, de nem kötött le túlságosan a politika. inkább az időjárást olvastam végig, majd a macskám az ölemből letéve megkerestem a táskám, és belevetettem magam a betondzsungelbe, hogy átküzdve magam a vasőserdőn időben beérjek a suliba.
Metróval jártam, nem olyan volt a családunk, hogy anyagilag akár egy taxit is megengedjünk magunknak. A tömegközlekedés kellően olcsó, és ehhez mérten kellően zsúfolt is volt, de az évek alatt már hozzászoktam, és én is a része voltam a reggeli szürke tömegnek, ami minden áldott nap az irodába és az iskolába hömpölygött.
Alig vártam, hogy megint a szabad, bár elég szmogos levegővel teljen meg a tüdőm a zsúfolt, rossz levegőjű metro után. Az út további részét, ami bőven öt perc volt gyalog szoktam megtenni. A becsengő előtt ért földet a padom mellett a táskám, és egy elég humánus irodalom óra elé néztem. A padtársam hiányzott a mai nap, így kényelmesen elnyúlva a padban nekikészültem, hogy aludjak még egy rövid órácskát. Egy ódivatú tanárnő tanította ezeket az órákat, és tíz perc után egyszerűen lehetetlen volt egyáltalán arra figyelni, hogy ébren tartsam magam. Ilyenkor imádkozom a csengőért, hogy utána végre megkezdődjön az első táncórám. Izgatott várakozás, és nem a szörnyű kín, hogy a kicsengő végre megszabadítson Byrontól, Shelleytől, meg a többi idióta irodalmártól. Mély levegőt véve, felszabadultan értem utol a barátaimat, akik a táncterem felé igyekeztek, és meg sem látszott rajtuk, hogy milyen gyötrelem volt az előző bő ötven perc. ezért szerettem velük lenni. Soha nem mondták, hogy túl fáradtak optimistán elébe nézni a napnak.
Igazából mint minden nap, ez is olyan hamar repült el a fejem felett, mintha csak egy pillantás lett volna egy végtelennek tűnő hosszú percben, mely esetben a pillantás egy nap a végtelen perc pedig maga az élet. nem hiába mondják, hogy a jó társaságban nem érzékeled, hogy repül az idő. Fáradt voltam, de mosolygósan értem haza. Gyorsan átvedlettem a kényelmetlen egyenruhából egy szürke farmerbe, meg egy lila pólóba. Az egyik kedvenc cipőm vettem fel hozzá, egy zárt magassarkút, és a fekete blézeremmel toldottam meg a kompozíciót, hogy ne fagyjak meg, amíg átérek a táncpróbára. A nappalok egyre rövidebbek és hidegebbek voltak, nekem meg semmi kedvem nem volt megfázni.
Bekaptam egy szendvicset, és a táskám átdobva a vállamon már ki is léptem a házból, vissza a new yorki forgatagba, hogy húsz perc metrózás után végre elérjem a délutáni programom színterét, a Julian színházat, ahol általában a balett óráimat tartották.

Posts : 72 Join date : 2009. Aug. 27. Age : 32

marionette

köszönöm az együttműködést.
el vagy fogadva!
xoxo