Imain Welling

Posts : 4 Join date : 2009. Oct. 04. Age : 32

Imain Welling
“Az élet csak úgy érthető, ha visszatekintünk, de csak úgy élhető, ha előrenézünk.” (Soren Kierkegaard)

Szia, szeretnék egy kicsit többet tudni rólad. Töltsd ki ezt a felvételi tesztet.

Nem lehetsz öreg és bölcs, hogyha nem voltál fiatal és őrült

TELJES NÉV - Imain Welling
BECENÉV - Im
NEM- Nő
SZÜLETÉSI HELY -New York
SZÜLETÉSI IDŐ -1991. december 24.
SZAKIRÁNY - Táncművészet

APA: Chirstian Welling
ANYA:Bianca Hales
TESTVÉR:Jess Welling,20 évesen meghalt.
HÁZI ÁLAT:Pocok Pete alias Zabagép.
ANYAGI HELYZET:Alsó középosztálybeli családból származom. Édesanyám fodrász, édesapám pedig víz, és gázvezeték szerelő.

Mondd ki, amit ki akarsz mondani, tedd azt, amihez kedved van, ne bánj meg semmit, és ne hagyd, hogy az emberek elgyengítsenek!

MEGJELENÉS
Fekete, egyenes hajam van, tépet frufruval, szemem is sötét, majd hogy nem fekete, mandulavágású. Szeretem kihangsúlyozni fekete szemceruzával, és szempilla spirállal, a hétköznapokra más szépítő eszközt nem használok, de ha szórakozni indulok, akkor előkerülnek egyéb más hasznos női piperék is. A bőrszínem pedig, hát fogalmazhatok úgy is, hogy réz színű, mivel édesanyám indián származású. Én pedig örököltem tőle az indiánok jellegzetes bőrszínét. 173 cm vagyok, a testalkatom eléggé vékony, de ennek ellenére izmos, és szálkás, a táncnak köszönhetően.

Hát, nem vagyok egy cica baba, ezt már első ránézésre megállapítja mindenki. Helyette egy laza lány vagyok, amit az öltözködési stílusom is ki mutatok. Bő farmereket, és kényelmes sportos ruhákat viselek, természetesen deszkáscipővel. A divat sem érdekel túlzottan, maximum a kedvenc márkáim új kollekciói. Jó néha, ha megköveteli az alkalom, vagy ne adj Isten tetszeni akarok valakinek, akkor megerőltettem magam, és felveszek egy normális felsőt, esetleg még szoknyát is. Szeretem a kiegészítőket, legtöbbször a karkötőket, baseball sapkákat, sálakat részesítem előnyben.

Fellépésem mindig határozottságot, magabiztosságot sugall, még akkor is igyekszem így kinézni mikor el vagyok veszve, és nem vagyok biztos a dolgomban. Igyekszem mosolyogni minél többet, mert szerintem nincs rosszabb egy savanyú citrom képű lánynál.

JELLEMRAJZ
Itt kellene fényezni magam? Nyugi csak vicceltem ^^. Szóval, nekem is több arcom van, mint mindenki másnak. Általában kedves vagyok, és segítek az embereknek, de nem tudom elviselni, ha igazságtalanul bántanak valakit, és amilyen nagy szám van kiállok az „ áldozatok” mellet. A legnagyobb hibámnak az őszinteségemet tartom. Miért? Mert, hirtelen természet vagyok, és nem szépen, átgondoltan mondom el a véleményemet, ha nem, ami a szívemen az a számon, csípős gúnnyal és bántó megjegyzésekkel fűszerezve. Nem vagyok bajkeverő, sem harcias amazon, nem kötök bele feleslegesen senkibe sem, de ha kikezdenek velem akkor emberükre találtak, mert nem hagyom magam.
Jellemző tulajdonságom még a makacsságom, és az, hogy könnyen ítélkezem mások felett. Fontos számomra az első benyomás, és utána ritkán változik meg a véleményem.
Azért vannak jó jellemzőim is, például: egészen jó a humorom, és szeretek is élni vele úgy, hogy másokat megnevettetek, de ha kell, tudok hallgatni, és vigasztalni. Alapjába véve szeretem az embereket, barátságos vagyok, és megpróbálok mindenkihez pozitívan állni. Kevés barátom van, mert csak kevés embert engedek igazán közel magamhoz, vagyis mindenkivel el tudok beszélgetni és igyekszem is a jót meglátni a másik emberben, de megnyílni már csak a számomra fontos embereknek tudok. Nehéz közel kerülni hozzám érzelmileg, de nem lehetetlen.
Nem vagyok naiv kislány, nem engedem, hogy kihasználjanak.
Tudom, hogy tehetséges táncos vagyok, de mégis félek, hogy nem leszek elég jó, és az álmomnak, hogy profi leszek, búcsút inthetek. Bután hangzik, de sok időbe került, hogy eldöntsem jelentkezzek a Dorianba, végül megtettem, és azon leszek, hogy megfeleljek az elvárásoknak, és minél jobb táncos legyek.

EDDIGI ÉLETED

Egy bronxi korházban születtem, szent este. Igazi ajándék voltam a szüleimnek, nem csak az időpont miatt, hanem mert fiúra számítottak, és igazi meglepetésként érte őket, hogy kislányt hozott a Jézuska nem pedig kisfiút. Szerencsére nem csalódtak, örültek nekem nagyon, és én is örülök, hogy ebbe a családba kerültem. Anya és apa a tökéletes házaspár, még most is 25 évvel az esküvőjük után, szeretik egymást. Soha nem hallottam tőlük egy hangos szót, mindig egyetértenek. Néha, még most is úgy viselkednek, mint a szerelmes kamaszok. Nagyon szeretem őket. Arra neveltek, hogy pénz nélkül is lehet boldogan élni.
Hát igen, nem vagyunk milliomosok, sőt jómódúak sem, nincs mobilom, sem méreg drága ruháim, de nem panaszkodhatok, mert mindent megtettek ők is, és a bátyám is azért, hogy boldog legyek, hogy ne érezzem kevesebbnek magam az agyagi helyzetünk miatt. Kicsit elkalandoztam, elnézést, de szerintem ezt muszáj volt elmondanom.

Szóval, megszülettem és haza vittek a korházból, majd én is, mint mindenki elkezdtem cseperedni. Megérkeztünk egy fontos állomáshoz az életemben. 5 éves lehettem, mikor ünnepeltük a szüli napomat, emlékszem a fahéjas süti ínycsiklandó illatára, mikor bejöttünk apával a hógolyózásból, de még nem volt késen a vacsora, ezért apa bekapcsolta a tv-t, pont a Diótörő balett előadás ment.
Én akkor megbabonázva ültem, és figyeltem amit láttam, nagy, kerek, csodálkozó szemekkel. Ott akartam lenni én is, én akartam lenni a balett táncosnő. Nem tudtam a későbbiek során sem kiverni a fejemből, csak azt ismételgettem, hogy balerina akarok lenni. Persze, otthon csak legyintettek egyet, hogy majd elmúlik, de nem múlt el, sőt csak erősödött a késztetés, és a vágy bennem. A szüleim pedig idővel beadták a derekukat, és nem sokára a helyi kis közösségi házba jártam táncórákra. Nem volt egy profi tánc stúdió, de imádtam azt a helyet, és a táncot napról napra jobban szerettem, alig vártam, hogy mehessek. Akkor már tudtam, hogy az életem része lesz a tánc, és a szenvedélyem a táncolás.

Telt- múlt az idő, és én beléptem a kamaszkorba.
A második meghatározó emlékem az volt, mikor gimnáziumba kerültem. Mondanom sem kell, hogy kitágult a tér körülöttem, és belekerültem a csúnya gonosz világba, ahol nem tudtam helyt állni.
Nem sokáig tartott, míg a végzősök kiszúrták maguknak a kis szende, vékony kislányt, aki elkeseredetten kereste a helyét az új világban. Ez történetesen én voltam, és elkezdtek napi rendszerességgel szívatni, kötekedni velem. Elvették az uzsonnám, és a pénzem, lökdöstek, és megaláztak. Utáltam iskolába járni, utáltam az embereket, és mindent magam körül, de legfőképpen azt utáltam, hogy nem merek ezen változtatni.
Ezekben az időkben még többet jelentett nekem a tánc, segített túlélni a napokat, nem feladni, és elkeseredni.

Az egyik nap úgy indult, mint a többi, de új befejezést talált magának.
Felkeltem, és félve mentem az iskolába, várva, hogy kinek leszek az áldozata, de nem így történt, mert a bátyám megmentett. Megvédett a többiektől, ekkor lett az én hősöm. Ez előtt az eset előtt, inkább csak öltük egymást, vagy nem foglalkoztunk a másikkal.
Attól a naptól kezdve, minden megváltozott.
Hazafelé menet beszélgettünk, elmondta, hogy sajnálja, hogy eddig nem figyelt rám, és hogy minden fontosabb volt, mint én. Csatlakoztam a gyónásban, és elmeséltem neki, amit nem tudott rólam. Ettől számítva megváltozott a viszonyunk, igazi testvérek lettünk, nem mentünk el egymás mellett a folyosón, és nem hagyta, hogy bántsanak. De, a legfontosabb az volt, hogy bemutatta nekem a hip-hop kultúrát, ami körülvet engem, benne nőttem fel, és mégis érzéketlen voltam rá, mert csak a balett számított, és egyszerűen nem voltam erre a stílusra vevő.

Addig a napig, míg Jess közölte, hogy vegyem a kabátom, mert indulunk, nem értettem, hogy mit akar, de vele mentem. Utunk ahhoz a művelődési házhoz vezetet, ahová én jártam az óráimra.
Akkor este ismertem meg szinte minden mostani barátomat, akiktől a későbbiek folyamán a magabiztosságot, lazaságot tanultam meg.
Történt még egy fontos dolog, megismertem még valamit. A break dancet. Persze, eddig is láttam már ilyet, de valahogy ezzel a tánc fajtával sem foglalkoztam különösebben, de most éreztem, hogy akarom, meg akarom tanulni, hogy én is így szeretnék mozogni. Nem csak a tánc mozdulatok tetszettek, ha nem az egész világ, amibe hirtelen bele csöppentem.
Nem tudom pontosan elmondani, hogy mi volt számomra a vonzó, de én is olyan akartam lenni, mint azok a táncosok. Laza, független, markáns egyéniség, akibe nem lehet belekötni, mert meg tudja magát védeni.

Sikerült, bevettek a csapatba, és elfogattak. A buli után, nem a művházba jártam, hanem a művházhoz. Ott tanultam break dance-elni, és átvettem ezt az életérzést, amit a hip-hop nyújtott a többiek számára.
Többet nem lehetet velem úgy bánni, ahogy előtte tették párán, nekik meg visszaadtam a kölcsönt. Lettek barátaim, és önbizalmam, megismertek az iskolában úgy mint egy táncos lányt, és ezért tiszteltek, volt nevem. Ezentúl tartoztam valahová, nem csak úgy voltam, mint ezelőtt. A személyiségem is megváltozott, eltűnt az a félénk kislány, aki régen voltam, helyette kialakultam, és egy menő, öntudatos lány lettem.

Továbbra is táncos akartam lenni, csak kicsit átalakult a terv, mivel már nem csak a balett komoly, szabályos világában akartam tündökölni, ha nem minden táncban otthonosan akartam mozogni.
Nagy álmom lett a Dorian iskola, de nem mertem jelentkezni, mert bennem volt az- az érzés, hogy ott egy pillanat alatt szétrombolhatják az álmaimat. Gyáva vagyok. Tudom. De rettentően féltem megpróbálni a felvételit, a tandíjról nem is szólva, nem akartam ezzel a szüleimet terhelni.
Pad helyzetbe kerültem. Amit a bátyám oldott meg, megint. Megtalálta a brossurákat amiket, a táskámba tettem, és biztatott, hajtott, hogy próbáljam meg, hogy én igenis tehetséges vagyok, és megtudom csinálni. Nem hittem neki.

Újabb állomás. Szintén egy unalmasnak induló reggellel kezdődött, de a nap végére, örökké megmaradó, fekete dátum lett.

Jess, meghalt. Elütötte egy kocsi, az orvosok 5 órán keresztül próbálták megmenteni, de nem sikerült. Összetörtünk, az egész család. Nem volt senki sem észnél, nem tudtuk, hogy mi lesz, nem hittük le. Mindenkinek egy mély vérző seb lett a szívében, ami a mai napig is ott van, és ott is marad jó darabig, kicsit enyhült a vérzés, de még nem múlt el.
Anya kiborult, napokig zokogott, apa csak ült a fotelben, és nézet maga elé. És én? Én táncoltam, lementem az utcára, letöröltem a könnyeimet, hallgattam a zenét és mozogtam, míg össze nem estem, akkor meg csak feküdtem, és zokogtam, majd újra felálltam.

Döntöttem, a testérem akarata volt a meghatározó érvem, jelentkeztem a Dorianra, az Ő tiszteletére táncoltam, neki ajánlottam, és megakartam csinálni. Tudom, hogy odafentről végig nézte, hogy mosolygott, szorított értem, és büszke volt rám.

Posts : 4 Join date : 2009. Oct. 04. Age : 32

Néha a legkisebb döntések azok, amik örökre megváltoztatják az életünket

MINDIG
• Tánc
• Hip – hop
• Barátok
• Csoki torta
• Őszinteség
• Nagy nevetések a haverokkal
• Kávé
SOHA
• Egoisták
• Unalom
• Paradicsom
• Hízelgés
• Idegesítő emberek

FÉLELMEK
• Kausztrofóbia
• Félek attól, hogy megint elveszítek egy számomra fontos embert.

EGÉSZSÉG
Makk egészséges vagyok, de ha túl hajtom magam, és nem tudom kipihenni, akkor elkapok egy – egy náthát, ami ágy nyugalomra késztett.

SZOKÁSOK
Reggelente megiszok egy kávét, ezt nem tudom kihagyni.
Fellépések előtt, az első balerina cipőmet szorongatom, nem tudom, hogy miért, de megnyugtat.

MIÉRT EZ A SZAKIRÁNY?
A tánc az életem, táncolok, ha szomorú vagyok, és ha vidám, ha unatkozom, vagy csak simán sétálok, mindig táncolok, kivéve, ha alszok, de akkor is ezzel álmodom.
Szeretnék minél jobb művész lenni, hogy az érzelmeimet a tánc révén át tudjam adni a közönségnek. Minden művész ezt akarja, és én is művész akarok lenni, ezért mindent meg is fogok tenni.

Van az úgy néha, hogy az ember nem hagyja, hogy az útjába álljon az, ami helyes..

EGYÉB
Várom a felvételi eredményét.

PRÓBAJÁTÉK

Bekapcsolt a rádióm, és bömbölt belőle a „ JÓ REGGELT NEW YORK!” kívánság, mire én fejemre húztam a takaróm, kinyújtottam a jobb kezem, és a szokásos rutin mozdulattal, kikapcsoltam.
Olyan jól, mélyen aludtam, és olyan elképzelhetetlenül jót álmodtam, hogy ez a mozdulat sor, nem is igen zavart meg, mert visszazuhantam édes álmomba. Kb olyan 10 percre, mikor jött anya és kitessékelt az agyból. Én persze dünnyögtem, és szídkozódtam magamban, hogy mégis miért? Hatalmasat ásítottam, lassan kinyitottam a szemem és kiléptem az ágyból, oda mentem az ablakhoz és kinéztem rajta. Esett a hó ma is. Ritka, hogy még februárban is ilyen sok hó van. Én örülök neki, mert imádom a havat. Inkább hideg, mint meleg párti vagyok. Elmosolyodtam, és oda léptem a gardróbomhoz.
Óh, már megint, mit vegyek fel dilemma. Kihúztam kedvenc hosszú ujjú kék felsőmet, egy fekete farmert választottam hozzá, nyakamban egy fekete kendőt kötöttem srégen, majd egy fekete karkötött kaptam a kezemre, és indultam a fürdőbe, helyre rakni a fejem.
Ezek után, nem maradt időm rendesen reggelizni, csak a forró kávémat ittam meg, és elvettem egy maffint. Mosolyogtam anya korholására, nyomtam a homlokára egy puszit és indultam, mert a csajok már vártak lent. Mindig együtt mentünk hárman a suliba, Nick, Jul, és én.

Egésznap nem történt semmi említésre méltó, csak az, hogy Mike Madison levágatta a haját. Még ebédnél is ezt tárgyalták. Engem ez valahogy hidegen hagyott. Nem volt különösebben az esetem a srác, de jó barátnő révén végig hallgattam harmincadjára is, hogy most mennyivel szexibb. Komolyan mondom, fellélegeztem, mikor menni kellett irodalom órára, szinte már örültem neki.
Alig kezdődött meg az óra, mikor a hangosbemondón, engem kerestek, hogy jelenjek meg az igazgatóiban. Zavartan pislogtam Julra, és meghúztam a vállam. Fogalmam sem volt, hogy mit tettem. Mondjuk azt hiszem, pont egy hónapja lehetet, hogy össze greffitiztük a suli hátsó udvarát, de az még szépített is a helyen, nem , hogy rontott volna az összképen.
Vettem egy kis levegőt, és lassan kifújtam, majd indultam.
Az igazgató nő rögtön fogadott, én ettől megrémülten, mint egy kis őzike, de bementem az irodájába. Mikor megláttam az arcát, megijedtem, rossz érzések kaptak el, egy görcs lett a torkomban, és éreztem, hogy kimegy a lábamból az erő.
Tudtam, hogy valami történt, annyit kérdeztem magamban, hogy kivel?
Elmondta, hogy a bátyámmal balesett áldozata lett, életveszélyben van. Szívem olyan erősen zakatolt, hogy nem hallottam, hogy ezek után mit mondott, kezem elkezdet remegni, éget az arcom, egy pillanatra néztem az asztalára, ami végtelen időnek tűnt.
Végig futott az agyamon a legrosszabb variáció. Nem tudtam arra gondolni, hogy nem lesz baj. A görcs a gyomromban egyre nagyobb és nagyobb lett, szédültem, de felkaptam a fejem és zavaros tekintettel néztem az igazgató nőre. Szám lassan kinyílt, és megkérdeztem, hogy melyik korházban van. Meleg leheletem égette az ajkaimat. Nem ismertem rá a hangomra, halk volt, szinte suttogó, rekedt, és kétségbe esett. Mikor megkaptam a választ, megfordultam sietősen, de hirtelen megszédültem ezért meg kellett kapaszkodnom a székben egy másodperre, aztán harcoltam a lábaimmal, hogy minél gyorsabban a korházba érjek.

Minden erőfeszítésem ellenére, olyan volt, mintha végtelen ideje futnék, és azt éreztem, hogy soha nem fogok oda érni. Végül megláttam a célt, akkor még inkább összeszedtem magam, és gyorsabban szaladtam. Nem számított, hogy a mellkasom elviselhetetlenül szűrt, és az sem, hogy alig kapok levegőt vagy, hogy kezemet nem éreztem a hideg miatt, csak futottam és berontottam a korházba.
A pultnál kerestem a szüleimet, csak a vezetéknevünket tudtam elmondani, és mentem. Anya és apa ott volt már mire sikerült megtalálnom a sebészetet.

Anya mikor meglátott, a karjait kitárta és én magamhoz szorítottam, mellkasára hajtva a fejem és, nem volt vissza út, éreztem, hogy szemem megnedvesedik, majd szépen lassan hullani kezdenek a könnyeim, ahogy anyának is. Apa is oda jött, átölelt minket, azt mondta, hogy nem lesz baj, minden rendbe jön. De én hallottam a hangjában az elkeseredettséget, és a bánatot. Nem tudom meddig voltunk itt így, de nehezen váltunk el.
Később megjöttek a barátok is a suliból, és a tesóm munkahelyéről, együtt vártunk. Az idő végtelennek tűnt, csak araszolt a mutató, ahogy teltek az órák annál nyugtalanabbak lettünk. Anya imádkozott, apa fel alá sétált, én meg csak ültem egy helyben és próbáltam elterelni a figyelmem a legrosszabbról.

Jött az orvos, mindenki felpattant és reménykedve néztünk rá. Viszont Ő csak annyit mondott, hogy sajnálom.
Hallottam anyát ahogy felkiált, hogy NEM, láttam apát, a könnyemen keresztül, de nem voltam velük. Nem voltam senkivel sem akkor. Minden messzinek és ismeretlennek tűnt, mintha kidobtak volna a sötétségbe. Álltam egyhelyben, és a falat néztem, sírtam, habár ezt csak a meleg könnyem miatt éreztem meg, amik legurultak az arcomról, és a padlóra hullottak.
Később éreztem egy kezet a vállamon, és hallottam a nevem, majd azt hiszem megrángatott. Nem feleltem, csak álltam, és lehunytam a szemem.

Nem tudom, hogyan kerültem haza. Mikor észrevettem, hogy hol vagyok már késő este volt, és minden csendes . Kimásztam az ágyból, és bementem Jess szobájába, leültem az ágyára, majd ráfeküdtem és zokogtam hajnalig.

Köszönöm, majd értesítünk, ha felvételt nyertél az iskolába.
Üdv: A Dorian Művészeti Iskola Igazgatója.

Posts : 72 Join date : 2009. Aug. 27. Age : 32

hip-hop girl

jó az előtörténeted csak egy picike
gond van vele. ez pedig a helyesírás. itt- ott néha
kifelejtesz egy-egy betűt vagy hasonló dolgok.
éppen ezért megkérnélek arra, hogy nézd át és javítsd ezt ki.
de amúgy természetesen el vagy fogadva!

xoxo