104- call for a spontain date

kimaradt a címből, hogy Blake-nek ^^"




Péntek este van. Enyhe fogalom, amikor arról van szó, hogy ki mit csinál. Az első szabad este a héten, így mindenki megáll egy kicsit, vagy éppen felpörög, így a péntek este fogalma egyénenként változik. Hogy nálam ez mit jelentett és jelent ebben a pillanatban, az ég és föld közötti különbség. Általában a szüleim egyik unalmas estéjén kellett egy randa estélyibe taposva enyelegnem a fontosnál fontosabb üzletfelek gyerekeivel, akik velem egyidősek. Tudjátok, akik a "nagy" barátnők, és élni sem tudok nélkülük, mert, mint azt a hatalmas albumokba ragasztott képek is mutatják évről-évre, mi már gyerekkorunk óta össze vagyunk nőve. Születésnapok, pizsama partik Sweet Sixteen szülinapok, stb. Mindez nem takarta a tényt, hogy felőlem ez egy muszáj-kapcsolat volt, semmi több, mint egy nagy színdarab, aminek én is kénytelen kelletlen a szereplője voltam.
Jobb szerettem azokat az estéket, amikor a magam ura lehettem és egy taxit lefoglalva egész estére végig jártuk az összes nagy bulit, és Cathyvel fék nélkül tudtuk élvezni, hogy szabadulhatunk minden ránk szabott dolog alól. nem egy este volt, hogy Manhattenben kötöttünk ki, ahová a felső tízezer járt- nem mintha mi nem lettünk volna szorosan az elit tagjai-, de olyan is akadt, hogy a stégen lógattuk a lábunkat egy üveg olcsó sörrel, és nem nagyon érdekelt a származásunk, meg hogy akár pezsgőt is ihatnánk.

Hát, kérem szépen, ez volt régen. Akkor még nem voltam új diák a DMI-ben, nem a saját albérletemben laktam (egyelőre egyedül) a kutyámmal, és nem a zongora volt az egyetlen időtöltésem a kutyasétáltatáson kívül. Persze, tudtam, hogy nem fog simán menni, hiszen ki halott már arról, hogy a csúcson kezdte valaki, de tény, hogy nehéz dolog volt barátok nélkül, idegenként kezdeni egy helyen. Nem érdekelt senkit, hogy honnan jöttem és ott mennyire szerettek, egyszerűen ki kellett építeni a saját társaságom, és miután ez nekem mindig megadatott, most először meg kell tennem a lépéseket, és nyitni a külvilág felé. Eddig minden simán ment, jobban, mint vártam, de mocskosul lassan, így tekintve a tényt, hogy csak felszínes ismeretségeim voltak, nem volt merszem áthívni magamhoz senkit.
Most is csak unottan pötyögtettem a zongorán egy pár hangot, hogy végül dallam legyen belőlük, de sehogy sem akart sikerülni. A pályázatra készülő filmzeném még mindig az első üteménél járt, a beadási határidő pedig vészesen közeledett. Tudtam, hogy ma este már nem megyek semmire az egésszel, így egykedvűen lecsuktam a zongorát, és fel-le járkáltam a házban. Mit csináljak? Ha itthon maradok, biztosan begolyózom egyedül, viszont egy buli nem ártana... Hallottam, hogy a suliban sokan beszélnek valami 104 nevű helyről. Ha ennyire gyakran forog a közszóban biztosan találok ott pár arcot a suliból. Nem vagyok az a típus, aki várja, hogy megtalálják. Tovább nem is győzködtem magam. Ha egyedül is megyek, ez a 104 akkor is jó bulinak hangzik ma estére.
Bő egy óra glancolás után végre letipegtem a bérház legfelső emeletéről, és egy majdnem halálos akciót követően egy taxit is tudtam magamnak fogni. New York nem épp az a hely, ahol szerencsés, ha saját kocsid van. igaz a taxi fogás is az életembe fog egy nap kerülni, de még mindig kényelmesebb, mint össze-vissza kőrözni a hely körül, ahová megyek parkoló hely után kutatva.
- A 104-be legyen szíves.- nyújtottam egy húszast a sofőr felé, hogy megsürgessem egy kicsit. Ha pénzről volt szó nálam semmilyen akadály nem merült fel az összeget illetőleg. Az, hogy "kirepültem" a családból nem jelenti azt, hogy a szüleim bármit is megtagadjanak tőlem ezután, főleg a kényelmet nem. Ezért laktam ekkora albérletben,. és ezért leszek mindjárt a 104-ben...
Kibányásztam a fekete kistáskámból egy tükröt, és szemügyre vettem a sminkemet. Sosem voltam az órákig tartó készülődés híve, főleg a mostani kapkodásom ékes bizonyíték erre, de az eredményt elnézve egészen jót sikerült alkotnom. A ruháim kiválogatására mindig több idő ment el, mint a sminkre, de sajnálom, én ilyen voltam. A mai menü: egy flitteres sötét arany felső, egy fekete, nagy gombos blézer, egy fekete répanadrág, még nagyon régről, és kivételesen egy magassarkú fekete, lakk bokacsizma. A kockás svájcisapka nem tudom hogy került a fejemre, kis turistás beütés volt, és az őszi időpont ellenére úgy néztem ki, mint egy téli magazin divatmodellje.

A 104. Nagy klubhelység volt, hosszú bárpulttal, hangos zenével és rengeteg emberrel. táncoltak, ittak, smároltak, meg beszélgettek. Elnézve ennyi párocskát elgondolkodtam, hogy mikor volt az utolsó alkalom, hogy megcsókoltam akárkit is. Úgy éreztem magam, mint az egyik szereplő a Szex és New Yorkban, lehetetlen szinglinek. Különösebben nem zavart a tudat. Ráér az ember lánya nem? Gindolom fura egy gazdag, elkényeztetett liba szájából ilyet hallani, de ez volt a tény. Nem rohantam utánuk, és nem hagytam, hogy minden bulin más tereljen a kocsija hátsó ülésére. A pénz és az erkölcs manapság mr nem fér össze, én mégis igyekeztem megtalálni az arany középutat.
- Egy Cosmo-t kérek.- mosolyogtam a pultosra, és máris éreztem a buli hevét, ami nagy zajjal töltötte meg a klubhelységet.- Kösz.- kiabáltam túl a dübörgést és ahogy elfordultam egy számomra ismeretlen sráccal találtam szembe magam. A koktélom majdnem magamra borítottam annyira sikerült meglepnie. Helyes arcú srác tornyosodott fölém. Nyeltem egyet, és a zavartságomat mosollyal igyekeztem leplezni.
- Öhm... hello.- kiabáltam túl a zenét. Miért is ne?

Az óriási dörömbölést követően szinte úgy fejeztem be az utolsó taktusokat a dobfelszerelésemen, hogy a csend, mely ezt követte már-már bántóan néma volt. Igen, már órák óta gyakoroltam. Hiszen oké, hogy ének-zene és miegymás, ettől függetlenül a dobolást sem lehet elhanyagolni, és egyébként is szeretem ezt a fajta önkifejezést. Pont olyan különc és kirívó – ha másért nem is, hát a hangerőssége miatt – mint mondjuk a tetoválások. Azokból sem véletlenül van annyi amennyi.. és egyébként is az az ember vagyok, akiket nem lehet bizonyos skatulyákba belekényszeríteni. Még jó! Biztos, hogy szájba is rúgnám azt, aki csak egy kissé is összehasonlít valakivel. Pláne az ilyen nyálas képű mű rockerekkel, akiknek a csoportjába egyáltalán nem tartozom. Igaz, van fekete körmöm és igaz, hogy a hajam is jellegzetesen punkos beütésű.. de kinek mi köze hozzá??!!

Egy óriási lendülettel emelkedem fel a dobok mellől, majd fejtem le magamról a kinyúlt, kopott pólót.. nadrágot.. és vetkőzöm le boxerre. Csattogó meztelen talpakkal, lassan végigjárom a szobát. Ha még úgyis csak téblábolok, van időm arra is, hogy egy kellemesen „aromás” cigarettát az ajkaim közé toljak. A füst, a nikotin és az egyéb adalékanyagok jólesően végigkarcolják torkomat, tüdőmet, én pedig egyre kellemesebb jókedvvel kezdem szemlélni a világot. Immár ismét eljutottam arra a szintre, hogy meg kell köszönnöm a Jóistennek, hogy megteremtette ezt a kellemesen zöld színű növényt. Hiszen a szegény halandók mihez is kezdenének nélküle.. ha még csak ennyi öröm sem létezne.. akkor a búskomorság betöltené a világot. Azt pedig senki nem akarja, hogy a depresszió elhatalmasodjon. Én is azért rajongok érte! Kell a ráknak a rinyálás és lehúzás.. én igenis vidám vagyok és kellemesen jófej… de ha sietek és odafigyelek, akkor a mai este még őrült is leszek.. kellően..

A cigaretta lassan teljesen elég ujjaim között, én pedig egy hanyag mozdulattal bedobom a budiba. Csobogó víz hangjával kisérve lehúzom a nikotinszál csonkját, majd kissé izgatottan lépek a szekrényhez, mely egyáltalán nem nagyobb egy ládánál.
Igen, kollégium.
Minimális szekrény, apró ágy.. és egy olyan fürdő, ahol konkrétan egy ember ha elfér.. kettő már semmiképpen sem. Még jó, hogy nem vagyok nagy darab, és hogy nincs szobatársam.. biztos nem tudnám magam behajtogatni abba a kis zugba. Mindenesetre még most kellően elegendő. Gyors zuhanyt veszek.. egy röpke óra alatt sikeresen belövöm a hajam.. mely a felborzolást jelenti, és meztelenül a szekrényhez vánszorgok. Apró húzások és rángatások után sikerül kihúznom az oly régen keresett fekete csőszárú nadrágomat, a fekete halálfejes pólómat és a szegeccsel díszített övemet a szekrényből. Gyorsan felhúzok egy zoknit, majd a kedvenc, agyon koptatott és hordott tornacipőmet és máris indulásra készen állok. Összekotrom az asztalomon lévő összes aprót, mely nem éppen egy tetemes összeg, nekem viszont úgyis elég lesz. A 104-be megyek.. sok az ismerős.. néhány sör és vodka úgyis ingyen eljut hozzám.. úgyhogy nem kell ide sok dzsenta.

Magamra kapok egy sálat, egy mellényt, majd itt sem vagyok. Cigimet a zsebembe süllyesztem és nekivágok az éjszakának. Taxi? Ugyan, dehogy. Felesleges luxus dolgokra nem költök és egyébként is. Kell a jó levegő, kell egy dobozos sör az út közben, melyet nyugodtan megihatok és kell egy normál cigi.. hiszen anélkül nem élet az élet.
Gyors léptekkel érkezem meg a 104 elé. Az ajtóban álló hatalmas gorilla egy kellemes mosollyal fogad. Ismer már, én is ismerem.. nem csak őt, az öklét is. Hát igen, az első estémen a 104-ben nem voltam éppen túl kedves egy gyerekkel. Valahogy nem értette a vicceimet, nem értem miért.. és hát.. kidobatott Bill-el. Még jó, hogy csak egyet kaptam.. a másodiknál már tuti, hogy kifeküdtem volna. Jó nagy keze van a gyereknek.. és hát.. igen.. elég erős ahhoz, hogy ne akarj még egyszer balhét csapni. Mindenesetre legközelebb már meghívtam egy sörre. Örült neki.. azóta ingyen járok ide! És valahogy olyan kedves velem..

Egy kellemes mosollyal viszonzom üdvözlő gesztusát, majd egy kézrázást követően bemasírozok a szórakozóhelyre. Sok az ismerős, tehát az arcomra kiül a vigyor. Igen, vigyorgok, hiszen tudom, hogy itt ma még eléggé nagy buli lesz. Lekezelek néhány arccal, majd a pulthoz vonszolom magam. Az első ingyen vodkám már meg is érkezik, én pedig egy biccentéssel fogadom ezt az annyira várt ajándékot. Gyorsan rendelek még egy sört is, csak azért, hogy a kísérő is meglegyen, majd nézelődök. A múltkori csaj eléggé gázos volt, akit itt felszedtem, a mai napon már valami fullosabbra lenne szükség. Hála az égnek nem kell várnom sokat, a madárka pont akkor repül hozzám, mikor kell. Egy csaj kicsit slégan mellettem. Cuki koktélt szürcsölget és majdnem magára önti mikor meglát. Nocsak, nocsak! Ilyen hatással sem voltam még senkire sem.
Mustráló pillantással megfigyelem hosszú sötét tincseit, porcelán bőrét, telt ajkait. Nem tehetek róla, de az ajkai láttán igazán perverz vágyaim támadnak. Arcomra kiül a már jól ismert Blake-es mosoly, majd egy laza mozdulattal, vigyorogva egy cigit tolok a számba. Nem gyújtom meg, csak a csajt figyelem. Üvöltve rám köszön, én pedig ekkor kapom elő a gyújtómat. Az aranyszínű lánggal gyorsan meggyújtom a cigimet, majd a kis kelléket elrakva elemelem a staubot a számtól.
- Helló! Egy cigit, szép hölgy? – teszem fel a költői kérdést, de csak azért, hogy itt tartsam. Meg hát.. az apró zavara miatt is kell hogy legalább valamivel megnyugtassam. Nem gond a kezdeményezése.. Sőt! Imádom a rámenős nőket! Ha még egy kicsit megnyílik, akkor már nyert ügye van..
Megkapja a társaságom véglegesen..



** Ihletadó: Fatboy Slim – The Joker **

A zavar szép lassan oldódni kezd a kellemesen finom vonásokon, én pedig ismételten elvigyorodom. Hiszen a velem szemben álló hölgyemény éppen úgy viselkedik, mint egy bájos kis hamupipőke, aki a bálra tévedt.. és megszemlélik az idegenek a szépségét. Hát igen, igazán mutatós.. de valahogy egyáltalán nem ideillő.
Szemem lazán végigfut a kellemes megjelenésen, a hosszú lábakon, a csillogó felsőn, a sokat sejtető dekoltázson és a porcelán bőrön. A ruhák valahogy túlságosan elegánsak, a tartása valahogy túlságosan művészies.. túlságosan olyan, mintha belé nevelték volna az életet.. a tartást, hogy mit szabad és mit nem. Mindenesetre ha tévednék is, mindezt illetően, abban tuti nem tévedek, hogy cigizni egyáltalán nem fog.. túlságosan visszafogott.. túlságosan elnyomja önmagát.. valahogy nem adja ki azt, amit ki is adhatna. De végül is, nem lehetek én mindenkinek a gyámja. Ha neki ez így jó, hogy nem felszabadult, akkor úgyis hiába magyaráznék. Aki nem akar változni, az úgysem fog.. hiába a sok szó..

Természetesen nem kér a cigimből.. Most mondhatnám azt is, hogy így legyen ötösöm a lottón.. igazából nem bánnám. Ha ennyire el tudom találni az emberek következő momentumát, akkor vajon eltalálnám a számokat is?? Lehet hogy záros határidőn belül gazdag lennék.. de az is biztos, hogy annak a pénznek a felét simán elinnám.. első körben, ünneplés címmel.

Újabb slukkot szívok a staubomból és ezalatt az idő alatt sem veszem le a szemem róla. Túlságosan hívogat a visszafogottsága.. a keménysége, mely tiszteletet parancsol. Mintha egy kellemesen megfaragott jégszobrot nézegetnék. Oké, kedves, mosolyog.. és még el is pirult, de akkor is hideg. Valahogy nem jön át semmi. Vajon nehezebb helyzetben hogy reagálna?? A filozofálásra azonban nincs időm, keze felém emelkedik. Vörös ajkai enyhén szétnyílnak, majd a nevét suttogja.. Sofie.. igazán érdekes.
- Sofie.. igazán szép név. Bár én nem erre tippeltem volna. Egy kissé konzervatívabb név jobban ment volna hozzád, az arcodhoz.. Persze ne vedd sértésnek – mondom mosolyogva, majd elpöccintem jó messzire a csikkemet, és immár udvariasan hajolok a kézfejére és hintem tele csókokkal.
- Az én nevem Blake, és örülök hogy találkoztunk. Igen, iszunk még egyet! – villan felé a szemem, majd besorolok mögé a pultnál. Nézem ahogy ténykedik, ahogy próbálja felvenni a rendelést. Most először figyelem meg hátulról.. igen, csinos kis feneke van.. és igen, igazán ingerlő. Nem is teketóriázom.

Látom, hogy egyszerűen nem siker leadnia a rendelést, lévén nagy a tömegnyomor. Biztos nem haragszik meg, ha besegítek kicsit. Mögé lépek, szorosan hozzásimulok. Jobb kezem lazán átkarolja a derekát, ujjaim finoman végigsimítanak rajta, majd mielőtt még kiakadhatna azon, hogy letaperolom a bal kezem a magasba rendül és a pultos máris ott terem előttünk. Vigyorogva arrébb tolom a lányt egy percre, lekezelek a már jól ismert csapossal, majd Sofie felé fordulok.
- Szóval..! Mit szeretnél inni? - teszem fel a költői kérdést, majd amig gondolkodik egy igazán sokatmondó pillantást váltok a pultossal.
- Akkor én a szokásosat kérném, a hölgy pedig máris mondja hogy mit szeretne.. – mosolygok rá Sofie-ra majd a rendelés leadása után egy igazán kellemes zene csendül fel. Egyáltalán nincs kedvem megvárni azt, amíg Jason elkészíti a piánkat, tehát egyértelmű hogy táncolni hívom a tündérkét. Kezét megfogom lágyan, majd a táncparkettre vezetem. A zene ütemére ugrálok, hiszen a rock mindig is közel állt a szívemhez. A lányt is húzom magammal, hiszen azt akarom, hogy kipiruljon, hogy ez legyen az a buli, amit soha nem felejt el.
Vadul táncolok, majd mikor a zenének vége önfeledten ölelem át a derekát és húzom magamhoz.
- Igazán jól áll neked ez a pirospozsgás szín.. olyan szabad és könnyűnek tűnsz vele.. mintha egy önfeledt lány állna előttem.. nem pedig egy olyan, aki bemutatkozott! Többször kéne spontánnak lenned.. szerintem.. És most, még mielőtt bármit is mondanál.. adok belőle leckét. Tudod! A sponteneitás.. – vigyorgok mint a vadalma, majd magamhoz rántom és vadul megcsókolom. Ajkam, nyelvem forrón tapad ajkára.. ujjaim nyakára kúsznak, úgy húzom magamhoz közelebb. Lényegtelen hogy nem ismer, lényegtelen hogy nem ismerem. Hiszen ez csak egy estére szól. Mi lehetne közös az életünkben..? Egy hercegnő és a punk-rockker.. aki a nagymamák és szülők halála.
Nos igen..
Mindenesetre igazán édes és finom a nyelve.. és ajkai annyira puhák és odaadóak..
Vajon más terepen is ilyen jól működhetnek?


Aláfestő zene: Be my Valentine