Robert Bennet

[list]

Szia, szeretnék egy kicsit többet tudni rólad. Töltsd ki ezt a felvételi tesztet.

Nem lehetsz öreg és bölcs, hogyha nem voltál fiatal és őrült

TELJES NÉV Robert Anthony Bennet
BECENÉV Robert, Rob.
NEM férfi
SZÜLETÉSI HELY Barnes, Anglia
SZÜLETÉSI IDŐ 1991. május 13.
SZAKIRÁNY Színművészet

APA Richard Bennet (49 éves)- autókereskedő
ANYA Claire Bennet (47 éves)- modell
TESTVÉREK Elisabeth Bennet (28 éves)- reklámszakember
Joanne Bennet (22 éves)- énekesnő
HÁZI ÁLLAT van egy kutyám, Patty
ANYAGI HELYZET Elég jó. Anyám modell szakmájából rengeteg pénz folyt be, apa jól menő autókereskedő. Az idősebbik nővérem, Elisabeth a reklámiparban igazi nagyágyú, a fiatalabbik, Joanne pedig híres énekesnő.


[size=10]MEGJELENÉS
Már sokan mondták, hogy igazán megnyerő a külsőm, de én nem hiszek nekik. A magam 183 cm-ével átlagos a magasságom. 71 kg-mom ugyanolyan mindennapi, normális testsúly, mint bármi más rajtam. Tehát igazán nem vagy sem különleges, sem tökéletes.
Hajam „művészien” kócos és világosbarna.
Vékonyságom ellenére izomért sem kell a szomszédba mennem. Bőröm fehér, arccsontom kissé széles. Szemeim kékeszöldek, orrom erős vonalú. Az esetek többségében velem jár a háromnapos borosta is, de ez nem zavart eddig körülöttem senkit.
Legtöbbször ingben, hosszú ujjú pólókban járok, mert….hát…mert csak. Így tetszik. A farmerom is mindennapos viselet, egy kényelmes sportcipővel.
Különleges alkalmakkor szmokingot viselek.

JELLEMRAJZ
Kissé magamnak való, unalmas figura vagyok…szerintem. Az, hogy mások esetleg nem így gondolják az engem kevéssé érdekel. Persze mindenkit felvilágosítok még a félre értések előtt, milyen hétköznapi srác vagyok.
Általában kedvesen, közvetlenül viselkedem. Ha van egy kevéske humorom is, azt sem „villogtatom”, viszont rettentően sokat beszélek más dolgokról.
Az üres témák viszontriasztanak, ezeket nem tartom értelmes időtöltésnek.
Nem szoktam hazudni, sem átejteni másokat. Sosem ütnék meg hölgyet, gyereket. És nem is igazán bántom őket szóval sem. Maga a nyugalom szigete…őszintén szólva néha úgy érzem körülöttem minden forog, halad csak én állok!

EDDIGI ÉLETED
1991-ben születtem Barnes-ban, Anglia egyik jómódú kertvárosában. Keresztnevemet, a Robert-et édesanyám apjától kaptam, aki a születésem előtt egy héttel halt meg. Az Anthony-t már édesapám ágáról kaptam, az öccsét ( a nagybátyámat ) hívják így. Azonban ezt a nevemet nem használom…maradjunk csak a Robert-nél.
Két nővérem Lizzie és Jo születésem óta körülrajongtak, agyon ajnároztak. Egyfolytában velem voltak, próbáltak játékra bírni. Ez mondjuk életem első egy évében még alig sikerült, mivel sosem érdekeltek a babáik vagy bármi más, amit ők izgalmasnak tartottak.
Szüleink már akkor is igen jól kerestek, ezért a megélhetéssel nem volt baj. Azzal már inkább, hogy apa alig volt otthon.
Konkrétan nem volt olyan kimondott „Apa-figura” az életem első négy évében mintaként. Olyasvalaki, akire felnézhetek…Mondhatni egyedüli „férfi” voltam a családban, hát nem csoda, hogy szeretett nővéreim hamarosan engem is át akartak formálni lánnyá. 12 éves koromig, ha vendégek jöttek hozzánk, mindig lánynak öltöztettek és a húgukként mutattak be. De ne vágjunk ennyire a dolgok eleibe…
A szüleink sokszor veszekedtek, mert apának minden idejét lekötötték az autók, a kereskedés 4 teljes éven át. Ha otthon volt csak fejmosást kaptunk tőle, ezért aki tudott ( így Lizzie és Jo ) inkább elmenekült iskola után valahová máshová. De én miután anya haza hozott az óvodából otthon ültem a szőnyegen,és a veszekedésüket hallgattam. Ez volt gyerekkorom egyik legjelentősebb élménye…
Aztán egy nap abba maradtak a veszekedések. Nem tudom miképp oldódtak meg a dolgok, még elég kicsi voltam. Alig négy éves…. Édesanyámat pedig nem igazán kérdeztem erről soha, nehogy a múlt felhánytorgatásával fájdalmat okozni neki.
Csak azt vettem észre, hogy többet járunk kirándulni együtt, hogy a nővéreim haza járnak iskola után és nem a barátaikhoz mennek tanulni. Össze rázódott a családunk…végre!
Ezután jöttek csak a nővéreim már említett akciói, mikor is a legtöbb vendég valóban elhitte, lány vagyok. A dolog végül odáig jutott, hogy nevet is kaptam: Emma. Persze, szép, angol és tökéletesen illik egy olyan valakire akit mindenki lánynak néz, de az álca mögött egy kisfiú rejtőzik. Mikor 12 éves lettem már nem irányíthattak, ám bennem örökre mély nyomot hagyott a „szerepcsere”. Ekkor kezdtem beleszeretni a színészetbe…
Mikor ez megvilágosult előttem szüleim unszolására átiratkoztam a Barnes Theather School-ba, egy koedukált színművészeti iskolába, ahova rengeteg csinos lány járt…
Igazság szerint apám vetette fel először az ötletet, ugyanis képtelen voltam a csajozásra. Amit ő igencsak nehezményezett. Nehogy már a helyes, egyetlen kisfia ne rabolja el minden nő szívét! Így utólag már azt mondja, látta bennem a tehetséget…hadd higgye, ha ezt akarja hinni!
Itt jártam ki az általános iskolából megmaradt két osztályomat, majd az iskola gimnáziumában kezdtem további tanulmányaimat. Itt lobbant először lángra a szívem, egy nálam két évvel idősebb, 11.-es lány iránt. Aki észre sem vett engem… Meg aztán már másé volt a szíve, ezáltal még jelentősebben csökkentek az esélyeim.
Mikor aztán a ballagásán bevallottam neki mit érzek ennyit mondott: „- Összesen 3 szót váltottunk és akkor is olyan hideg voltál, távolságtartó! Honnan tudhattam volna?!”
Hát…ez rendesen oldalba vágott, de aztán rájöttem valami nagyon fontosra: a színjátszásra kell koncentrálnom. Inkább, minthogy egyik csalódásból a másikba essek.
Játszottam William Goldig klasszikusában, a Legyek Urában, a Macsók & Macák-ban és még sok másban is.
Ennek ellenére sosem lettem közkedvelt, bandázós személyiség. De a lúzerek közé sem tartoztam. Én voltam a magányos farkas…
Aztán egy nap még ez a maradék stabilitás is eltűnt az életemből. Ugyanis édesapámat New York-ba helyezték egy fontos autókereskedési üzlet fejeként. Nem volt választásunk, költöznünk kellett… Ez össz-vissz 5 hónapja történt.
Most pedig remélem, hogy felvételt nyerek az iskolába, színművészeti szakra.