Liam Lambert

Posts : 12 Join date : 2009. Sep. 12. Age : 34

Liam Lambert

”Képzelőerőnket kárpótlásul kaptuk azért, amik nem lehettünk, humorérzékünket pedig, hogy vigasztalódjunk a felett, amik lettünk.”

Szia, szeretnék egy kicsit többet tudni rólad. Töltsd ki ezt a felvételi tesztet.

Nem lehetsz öreg és bölcs, hogyha nem voltál fiatal és őrült

TELJES NÉV Liam Anthony Lambert
BECENÉV Liam
NEM férfi
SZÜLETÉSI HELY New York, USA
SZÜLETÉSI IDŐ 1990 augusztus 27.
SZAKIRÁNY Képző- és iparművészet

APA Anthony Lambert
ANYA Lilian Ford Lambert
TESTVÉREK nincsenek
HÁZI ÁLLAT Egy Marco nevű németjuhász
ANYAGI HELYZET Felsőosztálybeli

Mondd ki, amit ki akarsz mondani, tedd azt, amihez kedved van, ne bánj meg semmit, és ne hagyd, hogy az emberek elgyengítsenek!

MEGJELENÉS Kereken száznyolcvan centi, átlagosan barna haja és kék szeme van. Arcán egy gyerekkori baleset eredményeként egy sebhely húzódik, de mivel környezetében soha senki nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, mire odáig jutott volna, hogy szégyellje, megszokta. Már sosem zavarja, maximum, ha feltűnően bámulják, hiszen annyira nem hatalmas vagy csúnya. Ha épp nem az iskolai egyenruhában feszeng, jobban szereti a farmert, az ingeket, azokból is a sötétebb színűeket, kedvence a fekete, bár nem tudná megmagyarázni, miért. Ha kabát, akkor bőr, legyen az téli, vagy átmeneti, rövid, vagy hosszú, sportos, vagy elegáns. Megnyugtatja a bőr megszokott illata és hangja. Ha utcán tartózkodik, vagy olyan helyen, ahol szabad a dohányzás, ritkán látni cigi nélkül, maga köré füstfelhőt eregetve járkál. Sportcipő-párti, bár ha nem megy sehová, otthon leginkább mezítláb járkál, szereti érezni maga alatt a földet. Ha fest, akkor nem épp tiszta, arcára, hajába, ruhájára, a környezetre is bőven juttat a színekből, ezért nem ritka, hogy egy-egy elfeledett folttal magán jár-kel a világban. Mondjuk, bármivel dolgozik, képes összekoszolni magát, legtöbb ismerőse már meg sem lepődik, ha széntől vagy grafittól fekete kézzel állít be valahová. Arca alaphelyzetben mogorvának tűnhetne, valószínűleg kék szemei miatt, de nem szabad tőle megijedni, ritka, mikor igazán mérges. Mosolyát az anyjától örökölte, ha szívből jön, akkor ragyogó, bár ilyen nem sokszor fordul elő. Nem mondaná magát jóképűnek, arca inkább karakteres hosszú orrával, és határozott állával.

JELLEMRAJZ Hangulatember… Ha jó kedve van, hát bárkit felderít, ha viszont rossz, akkor a közelében senki nem mer viccelődni, hiszen pár lesújtó pillantása után bárki pondrónak érezheti magát, de szerencsére ez utóbbi ritkán akad az életében, többnyire derűsen semmilyen. Ezt nála úgy kell érteni, hogy bárkivel elviccelődik, kedves, mindenkihez van egy jó szava, imád a lányokkal évődni. Persze van olyan pillanata, mikor mindenkit a pokolba kíván, és még ha vigyorogva beszélnek hozzá fél óráig, ő akkor is apatikusan szemléli a falon lévő repedéseket. Ilyenkor általában egy-egy jövendő művén jár az agya, vagy egyszerűen csak belefáradt a világba. Barátai már kitapasztalták, olyankor nem is próbálnak hozzászólni, és ő is igyekszik elvonulni. Elég egyszerű a felfogása: Felfogom, elfogadom, és kihozom belőle a legjobbat. Ez annyit tesz, hogy nem igazán kapálózik a történések ellen, mindent úgy fogad el, ahogy van, és próbálja még a leglehetetlenebb körülmények között is jól érezni magát, vagy legalábbis nem rosszul. Nem az az önemésztős fajta. A neveltetése azért nem nyomtalan, hajlamos az arroganciára, és végtelenül cinikus, ha valakivel baja van. Nem kiabál vele, nem fúrja, nem szidja, egyszerűen úgy beszél vele, ahogy. Ezzel kapcsolatban az a nézete, hogy „soha senkit ne sérts meg a stílussal, ha a szavaiddal is megteheted”, azaz inkább maróan ironikus, és felhívja a figyelmet a kiszemelt minden apró hibájára, beleköt miden szavába. Ha utólag visszagondol, nem szereti magát úgy, de nem is igazán próbálkozik leszokni róla. Utálja, ha hülyének nézik. Szívesen hülyül, bolondozik, vallja magáról, hogy dilis, de ha akként kezeli egy olyan, aki nem a szívének kedves, akkor bebizonyítja, hogy nem az, és a földbe tiporja verbálisan. Sajnos sokszor akkor is mutatkozik rajta az arrogancia, mikor nem is akarja, megbántva azt is, akit egyébként nincs szándékában. Még ha úgy is tűnik, kicsit sincs nagyra magával, tisztában van az erősségeivel és a gyengéivel, és igyekszik így elfogadni magát, viszont nem szeret ezekről beszélni, úgy véli, a saját szociális problémája, ha selejtesnek érzi magát. Ezért tűnik néha úgy, mintha nem érezné magát annak… A rajzon és festészeten kívül másik nagy szenvedélye az olvasás, bármit vesz a kezébe, annak tartalma lelki szemei előtt megtelik színekkel, képre viszi őket. Rengeteget valójában is felvázol, megfest, vagy más formában teszi kézzel foghatóvá. Minden könyvet képzelete tréningjeként kezel. Az iskola többi szakához úgy áll, hogy sehogy… Nem érdekli egyik sem. Szereti a színházat, meg a filmeket, de a színészekkel hadilábon áll. Szeret táncolni, de csak amatőr szinten, és neki túl fanatikus némelyik táncos. Énekelni meg nem tud, nem is akar, el van a néha rátörő dudorászással. Általában ami a szívén, az a száján, bár kompromisszum kész, és igyekszik nem bunkón kifejezni a gondolatait. Ha szeret valakit, amellett teljes mellszélességben kiáll, ám nehéz barát, mert nem rejti véka alá, ha nem tetszik neki valami. Komoly barátnője még nem volt, megelégszik a rövid kalandokkal, nyári románcokkal, úgy van vele, hogy még fiatal, és az iskolával egyébként is összeegyeztethetetlen a dolog. Csak elhanyagolná valamelyiket, azt meg végképp nem akarja, hisz látja szülei kapcsolatát, és az első évben linkeskedett eleget. Elég határozott véleménye van mindenről, de sokszor nincs is ennek tudatában, míg valamiért ki nem kell fejtenie.

EDDIGI ÉLETED Egy ügyvéd apa, és egy háztartásbeli anya gyermekeként jött a világra, mint büszkeségük, örökösük, első fiacskájuk. Sosem volt anyagi problémájuk, tekintve mindkét szülő igen gazdag felmenőit. Valójában Anthony Lambert és Lilian Ford sosem szerették egymást, egyszerűen fejet hajtottak manipulatív szüleik akarata előtt, így egyesítve a Lambert és Ford ügyvédi irodát, szinte egyeduralomra téve szert New Yorkban, mint vállalati jogászok és képviselők. Anthony mindig is a munkájának élt, Lilian meg bármit megtett volna, hogy ne kelljen feladnia költekező, gondtalan életmódját, és járhasson társasági eseményről társasági eseményre, mint köztiszteletben álló személyiség. Így került sor a házasságukra, majd két évre rá a gyermekvállalásra. A nagyszülők hiányolták az unokát, akit kényeztethetnek. Míg Anthony nem is igazán érezte a változást, hisz ugyan úgy bejárt az irodába, otthon ugyan úgy várta a meleg étel, és a jól nevelt feleség, Liliant nagyon megviselte az „áldott állapot”, főleg az utolsó szakasza, mikor már nem járhatott társaságba, hanem veszélyeztetett terhesként ágyhoz volt kötve. Nem ébredtek benne anyai érzések, egyszerűen csak túl akart már lenni ezen a kötelességen is, hogy visszatérhessen természetes, és olyannyira imádott közegébe.
Aztán Liam megszületett, és az első perctől fogva dadák serege ugrálta körül, játékok tömkelegét kapta, harminc évre előre elrendelték élete minden egyes napját. Megvolt melyik elit óvodába, majd iskola előkészítőbe fog járni, melyik magas színvonalú oktatási intézmény milyen óráira, fakultációira, művészi képzésére lesz beíratva. Miután a bölcsőjénél állva a szülők és nagyszülők ezt olyan pompásan és önnön okosságuk tudatában megtárgyalták, mint akik jól végezték dolgukat, visszatértek addigi életükhöz, akárha nem is történt volna semmi.
Pedig történt. Született egy gyermek, aki napi pár órát töltött csak az anyjával, apját pedig csak percekre látta. Nem, Anthony és Lilian nem voltak rossz emberek, egyszerűen az ő köreikben ez így volt normális, őket is így nevelték, és hová jutottak?!

Anthony kora reggel felkelt, a ház alagsorában berendezett kondi teremben tett az egészségéért, elköltött egy reggelit az újságot olvasgatva, majd bement az irodába, és intézte, amint egy vezető igazgatónak és képviseleti főrészvényesnek kell. Pontban este hatkor kilépett az impozáns épület kapuján, a sofőr hazafuvarozta, majd a további tervektől függően megvacsorázott kiöltözött feleségével, vagy elkezdett készülődni az esti programra. Nyolckor, mielőtt a kis Liamot lefektették volna, bement hozzá, és fél órát eltöltött azzal, hogy olykor magában, de néha hangosan ecsetelte, mi is vár rá, ha megnő, milyen tökéletes birodalmat vehet majd át. Utána vagy lefeküdt egy szépirodalmi könyv társaságában, vagy feleségével az oldalán nekiindult az éjszakának. Vacsora, bál, megnyitó, operett, színház, hangverseny, bármi, amit elvártak az ő társadalmi helyzetükben. Anthony konzervatív, begyöpösödött, arrogáns ember volt, de amellett jó szándékú, és még ha kicsit kicsavartan is, de családszerető.

Liliant kicsi korától arra nevelték, hogy egy gazdag ember felesége legyen. Társalgónője volt a dada mellett, művelték minden téren, hogy tökéletes társalgópartner legyen. Belé nevelték, hogy férj nélkül nem boldogul a világban, és ahhoz, hogy egy férfi kitartson mellette, mindig tökéletesnek, makulátlannak, feddhetetlennek kell lennie. Sosem lázadt, még kicsi korában letörték minden efféle próbálkozását, így boldog lett a szerepben, amire nevelték. Élvezte, ha ő a társaság középpontja, ha jót tehet, ha tökéletesnek tűnik, ha a férje nem elégedetlenkedik semmi miatt. Lilian sekélyes nővé vált, hiába a sok gondos nevelés, ám mégis ragyogott, ha társaságban voltak, akkor volt igazán boldog, olyankor nem lehetett rá haragudni elbűvölően naiv modora, és sugárzó mosolya miatt. És még ha csak távolról is, de imádta a fiát, az egyetlen baja az, hogy fogalma sem volt, mit is kezdhetne vele, elvégre mindenre kiokosították, kivéve a gyerekekre. Ugyanis az a dada, vagy nevelőnő dolga. Így mindig szép dolgokat vett neki, sugárzóan mosolygott rá, kedvesen magához ölelte, de ennyi, és ez sem sokszor, mert rengeteg elfoglaltsága lévén nem ért rá.

Így hát Liam lényegében dadák váltakozó tömege mellett nőtt fel, járt óvodába, majd iskolába, és mindenki büszke volt rá, hisz jó jegyeket hozott haza, értelmes, jól nevelt, és igazán aranyos volt. Mindez egészen addig így volt, míg kamaszodni nem kezdett… Tizenegy éves kora után a kis Liam már nem volt többé kis Liam, hanem az, aki miatt a tanár sírva rohan ki az óráról, aki miatt a nevelőnők sorban felmondanak, aki miatt ráncolódik szülei homloka.
A fiú ugyanis rájött hogy ő nem is akar megfelelni az elvárásoknak, utálja, hogy mindenki a következő ügyvédúrként tekint rá, hogy megmondják, mit hordjon, mit egyen, mit csináljon a nap huszonnégy órájában. Hiába tettek bármit, nem sikerült megnevelni, hogy megint az legyen, aki addig volt, és ez az egész egy hatalmas veszekedésben csúcsosodott ki tizennégy éves korában, mikor is kijelentette, hogy esze ágában sincs jogi pályára lépni, művész lesz.
Bár szüleinek ez nagyon hirtelen váltás volt, nem is értették, hogy juthatott eszébe, bárki, aki közelebbről ismerte fiukat, nem lepődött meg rajta. Ugyanis tizenegy éves kora óta mindene a rajz, a festészet, a művészet. Először csak padokra firkált skiccekkel kezdődött. Tanárairól, osztálytársairól, az ablakon át látott tájról, bármiről, ami megragadta a figyelmét. Aztán azon kapta magát, hogy rajztömbbel járkál mindenhová, és már nem csak unalomból csinálja, hanem élvezi, bármit megrajzolt egy darab ceruzával, csak a fekete színt használva, és ez a tény elbűvölte. Egyre ritkábban kellett élő alany ahhoz, amit csinált, szép lassan már a képzelete képeit vitte papírra, és imádta mind, mert egy darab volt belőle, megmutathatta vele a világnak, mi van benne, merre száll a képzelete. Az iskolája rajztanára felfigyelt rá, és hívta külön foglalkozásra. Liam aláhamisította szülei aláírását, és onnantól kezdve zongora, alap jogi ismeretek, és társastánc szakkörök helyett képzőművészeti órákra járt délutánonként, mondhatni minden szabad idejét ott töltötte. Lassan megismerkedett a többi technikával is, és egyre inkább bűvkörébe vonta a sok-sok új önkifejezési mód, szín, lehetőség. Minden szabad percét papírok fölé görnyedve töltötte, olyankor érezte magát igazán elemében. Természetre kiegyensúlyozottabb lett, hisz minden frusztrációját, eddig gorombasággal kompenzált fájdalmát és sértődöttségét kiadta magából. Eljött az idő, hogy döntenie kellett: sutba dobva önmaga vágyait mégis jogi pályára lép, hogy kedvében járjon idős nagyszüleinek és szüleinek, vagy éljen azzal a felvillantott lehetőséggel, amit Mrs. Chamberlain ajánlott: Dorian Művészeti Iskola.
Végül felvetette otthon a lehetőséget, mire hatalmas veszekedés robbant ki, szülei jottányit sem engedtek elhatározásukból, miszerint ügyvéd lesz, Liam pedig annál jobban ragaszkodott saját vágyaihoz. A vége az lett, hogy a szobájába zárkózott, anyja sírógörcsöt kapott, apja pedig három napig dühtől vörös fejjel masírozott fel-le a világban.

Három hónapig nem szóltak egymáshoz, majd a Lambert szülők beözönlöttek az iskolájába, hogy beszéljenek a tanáraival. Mrs. Chamberlain meggyőzte őket, hogy a Dorian egy nagyon színvonalas oktatási intézmény, híres művészek ezreit ott képezték azzá, akik, és hogy Liamnak ott a helye. Nem mellesleg elültette a fülükbe azt a bogarat, hogy milyen felkapott dolog is manapság egy híres ember a családban. Összeült a vének tanácsa, és Liam a lépcső tetején kuporogva, kezeit tördelve várta ki, míg nagyszülei és szülei döntenek eljövendő sorsa felől. Na nem mintha elfogadta volna, ha számára kedvezőtlen ítéletet hoznak… De ezzel nem kellett törődnie, mert a lelkes műgyűjtő nagymama meggyőzte a vonakodó többieket, és áldásukat adták az iskolára. Persze rengeteg feltétel és szabály hárult ezzel rá, de Liam határtalanul boldog volt, hisz azt tehette, amit tenni akart.

Elkezdte hát a Dorianbe járók érdekes életét élni. Az első évben nem teljesített jól, elragadta a nagyok forgataga, úgy tűnt befogadják, így minden idejét velük töltötte, az iskolában csak szédelgett, ímmel-ámmal teljesített bármit is. Mivel a családja finanszírozta minden szeszélyét, nem aggódott a helye miatt, egészen az év végéig, mikor is tanára kijelentette, hogy ha így folytatja, igenis kicsapják, bármennyire is legyen tehetséges és gazdag. Ez kissé fejbe vágta, mondhatni magához térítette. A nyári szünetben nem találkoztak annyit a „haverokkal”, így rengeteg idejében megint felfedezte, hogy imád rajzolni, hogy egy kép elkészítése mennyivel jobban kielégíti, mint a biliárdozás a barátokkal, vagy cigizve beszélgetés a suliba járó csajokról. Elhatározta, hogy a következő évben végre a tanulmányaira is fordít figyelmet, nem csak arra, hogy megfeleljen a „menő gyerek” sztereotípiának. Az első hetekben nehéz volt nemet mondani, aztán lassan már nem is hívták, ő pedig elmerült újra meglelt alkotási kedvében, már nem is hiányolta őket. Új baráti köre lett, akikkel iskola után beült ide-oda, de aztán mindenki ment a saját dolgára. Délutáni foglalkozásokra is jelentkezett, a tanárai is meg voltak vele elégedve, és sokkal kiegyensúlyozottabb lett, mint életében eddig bármikor. Megtalálta az egyensúlyt önmaga és a világ közt, és mindene volt a rajzolás, festés, bármi, amihez kreatívnak kellett lennie. Nyitott volt mindig az új stílusokra, mindenben elmélyed, amennyire kedvet érzett rá.
Igazán jó barátja nem lett, nem is hiányolja. Sokakkal el tud beszélgetni, nem magányos, de úgy van vele, hogy eleget mutat magából a világnak, mikor alkot, hisz az eredmények minden esetben pillanatnyi önvallomások. Nem vágyik nagy lelkizésekre, nem akarja könnybe lábadt szemmel ecsetelni, mennyire rossz sora is van szegény kis gazdag kölyöknek, hisz pontosan tisztában van vele, hogy alapvetően rettentően szerencsés, még ha szeretetet nem is kap. Tudja, hogy nem egy szappanoperában él.

Posts : 12 Join date : 2009. Sep. 12. Age : 34

Néha a legkisebb döntések azok, amik örökre megváltoztatják az életünket

MINDIG
Jegyzettömb, ceruza
Cigi
Könyv
Fekete
Pozitív gondolat
Poén
Környezet megfigyelése
Sportcipő
Önirónia

SOHA
Beszéd a családról
Önkéntes vásárolgatás
Drog
Rózsaszín
Gügyögés
Ötlettelenség
Sírás

FÉLELMEK
Fél, hogy egyszer majd valamit, ami a képzeletében él, nem lesz képes megalkotni. Retteg, hogy mi lenne, ha egyszer a szülei mégis elkezdenének vele foglalkozni. Tart tőle, hogy mégis a jogi iskolában végzi, és egész életét egy unalmas irodában töltheti. Mivel egyszer megharapta egy kutya, kicsit tart tőlük, ez alól az egyetlen kivétel a saját németjuhásza.

EGÉSZSÉG
Alapvetően egészséges, szülei mindig figyeltek a helyes táplálkozásra, és a rendszeres mozgásra, ez utóbbit még élvezi is, sokszor lenyugtatja egy kimerítő kis futás, vagy kosarazás az ismerősökkel. A háta és a válla gyakran fáj, hisz sokat görnyed a lapok fölé, ez senkinek nem tesz jót, épp ezért igyekszik sokat úszni.

SZOKÁSOK
Ha ideges, cigizik, ha nem tud mit kezdeni magával, cigizik. Tulajdonképpen mivel otthon tilos, és az órák alatt is, ha épp nem ezen a két helyen van, szinte végig nikotinfüggőségének él. Ha nyugtalan, fogja a jegyzettömbjét, kiül a közeli parkba, vagy a sétálóutcába, és minden felskiccel, ami kicsit is megragadja a figyelmét, ezzel elterelve a gondolatait. Szeret olvasni, sportolni, bár általában valamelyik mindig túlsúlyban van, míg eszébe nem jut a másik, és át nem esik a ló túloldalára. Azaz képes egész nap olvasgatni, hogy aztán másnap kosarazzon, focizzon, fusson, teniszezzen is. Mindent teljes erőbedobással végez.

MIÉRT EZ A SZAKIRÁNY?
Mert mi más? Ha művészet, akkor ez az egy, ami szóba jöhet. Miért művészet? Mert akárhová is ment volna, úgyis ott kötött volna ki, ez egészen biztos. Kitölti az agyát, máshogy látja a dolgokat, mint a normális emberek. Erre született.

Van az úgy néha, hogy az ember nem hagyja, hogy az útjába álljon az, ami helyes..

EGYÉB Nincs.
PRÓBAJÁTÉK

Vacsora itthon, családi körben. Azt hiszem ezt felvetetem a szótárba, mint a kínzás szinonimája. Anya az asztal egyik oldalán kicsípve, illatfelhőben, arcán tettetett földöntúli boldogság, apa a másikon öltönyben, orrhegyére tolt szemüveggel épp mérnöki precizitással vágja azonosan falatnyi darabra a húst. Én meg ülök középen, könyökölök az asztalon, egy trikó meg egy melegítőgatya van rajtam, ami valamilyen csoda folytán tele van piros pöttyökkel, amik kapargatásra sem jönnek le, és egyik lábamat dörgölöm a másikhoz, mert nem vettem papucsot, és hideg a padló. Meg mellesleg az egész kaja, de ez az én hibám, ugyanis későn értem haza, „megengedhetetlenül megváratva” őket. Inkább lenyeltem azon megjegyzésem, hogy nyugodtan ehettek volna nélkülem, ennél még kint a konyhában is jobban esik az étel. Na nem azért, mert nem akartam magamra haragítani őket, dehogy. Egyik kedvenc időtöltésem, és elég gátlástalanul űzöm. Egyszerűen tapasztalatból tudom, hogy úgy tettek volna, mintha nem is hallanák, akkor meg mi lenne benne az élvezet? A jelenlegi szótlan verzió úgyis jobban zavarja őket… Minek kitölteni piszkálódással a csendet, ha anélkül is elég piszkáló?
Meg sem próbáltam elrejteni a vigyort az arcomon, de nem tették szóvá. Anya minden bizonnyal azt hitte, a miniborsónak örülök annyira, apát meg jobban érdekli az, hogy az egyik hús nem akkora lett, mint kéne, és nem tudja, hová is rejtse. Hát kapja be… Továbbra is vigyorogva igyekeztem a villámmal cafatokra nyomkodni a saját húsdarabom, elvégre nem volt elég kezem, hogy még a kést is megfogjam, a jobbom kell a fejem támasztására. Ne jó… Tudnék én normálisan is enni, de kicsit sem akarok, az ő kedvükért egészen biztosan nem. Így viszont sosem végzek, és az este egy vég nélküli purgatóriumi létté válik, ahol azt kell hallgatnom, Cissy mennyire tündéri uszkárt vett, ami még bukfencezni is tud, Alfred meg megint összekevert két aktát, ami ahhoz a nagyon vicces szituációhoz vezetett, hogy…
Ásítás. Meg még egy… Aztán egy sóhajjal áthelyeztem a fejem súlyát a kezemről a nyakamra, és a kést megmarkolva, immár gyorsított tempóban enni kezdtem. Hamarabb befejeztem, mint ők, mert egyrészt anya életcéljának tartotta, hogy érdekes beszélgetést folytat vacsora alatt, még ha egyedül is kell megtennie, apa meg minden falatot előre kiszámolt, hogy arányaiban egyezzen rajta minden összetevő. Ezek a szüleim, kérem szépen: a kényszeres beszélő, és a kényszeresen pontos. Azt hiszem kell egy cigi…
Felálltam az asztaltól végre magamra vonva osztatlan figyelmüket, mire elmotyogtam, hogy kimegyek, és megsétáltatom a kutyát. Erre udvariasan érdeklődtek, hogy valóban ki akarom-e hagyni a desszertet, és megjegezték, hogy vegyek kabátot, mert kezd hűvös lenni. Utóbbi azt hiszem azért vlt, mert nem akarták, hogy a szomszédok lássák, hogy a kedvenc trikóm hátulján két nagy fehér paca van, amit akkor szereztem, mikor nekidőltem egy frissen alapozott vászonnak. Én bírom… Olyan lett, mint két szárny.
- Kösz, édességért majd kimegyek a konyhába, ha olyanom lesz, kabátot meg amúgy is vennék. Ősz van…
Na meg benne van a cigim, de ezt nem mondtam ki hangosan, mert ez az egyetlen dolog, amit tényleg ki tudnak akadni, és már elment a kedvem attól, hogy veszekedést szítsak, most cigi kell. A Nagys’asszony elbocsátott végre, én pedig a hátsó ajtónál felkaptam egy cipőt, ami meglepően hideg volt zokni nélkül, a kedvenc kabátom, aminek megnyugtatóan nehéz volt a belső zsebe, és a pórázt, elvégre tényleg meg fogom sétáltatni Marcót. Kiléptem a házból, és bevágtam magam után az ajtót.
A kötelező családi programnak ezzel mára vége.

Köszönöm, majd értesítünk, ha felvételt nyertél az iskolába.
Üdv: A Dorian Művészeti Iskola Igazgatója.

Admin Posts : 101 Join date : 2009. Aug. 27. Age : 33

PICASSO,
Ejj, ejj, micsoda dolog az, hogy túl fanatikusnak tartasz minket?
Ez azért erősen elgondolkoztat, hogy hogyan is vélekedjek rólad…
Na, jó, túl tehetséges vagy ahhoz, hogy kihagyjalak a jóból,
Még így is, hogy te vagy az első kankurenciám azt muszáj
elismernem, hogy ez bizony egy nagyon kerek karakter :)

Örömmel értesítelek, hogy felvételt nyertél a DMI-be!