Claire Hudson

Posts : 8 Join date : 2009. Oct. 16. Age : 30

Claire Hudson
" A legjobb dolog, amit megtanulhatsz, hogy szeress, és
viszontszeressenek. "

Szia, szeretnék egy kicsit többet tudni rólad. Töltsd ki ezt a felvételi tesztet.
Nem lehetsz öreg és bölcs, hogyha nem voltál fiatal és őrült

TELJES NÉV : Claire Diana Hudson
BECENÉV Claire
NEM nő
SZÜLETÉSI HELY Phoenix, Arizona
SZÜLETÉSI IDŐ 1993. november 13.
SZAKIRÁNY Színművészet

APA Benjamin Hudson (44 éves)-drámatanár
ANYA Cassidy Hudson (41 éves)- zongorista
TESTVÉREK Molly Hudson (11 éves)-általános iskolai tanuló
Rebecka Hudson (11 éves)-általános iskolai tanuló
HÁZI ÁLLAT nincs
ANYAGI HELYZET Középosztálybeli családba tartozik. Édesapja jól keres a drámaoktatással, anyja pedig a zongorakoncertjeivel világ hírű.

Mondd ki, amit ki akarsz mondani, tedd azt, amihez kedved van, ne bánj meg semmit, és ne hagyd, hogy az emberek elgyengítsenek!

MEGJELENÉS 165 cm magas vagyok és 55 kg. Hajam sötétbarna, szemeim kékesszürkék. Alkatom nőies, orrom pisze. Bőröm kreol. Szemöldököm szépen ívelt, ajkaim teltek. Általában visszafogottan, mégis divatosan öltözködöm. A hangulatomtól függően választom ki az aznapi ruháimat, nincs konkrét megkötésem. És mindeféle színű darabot felveszek, kivéve a neon színűeket.
Az iskolai egyenruhát nagyon kötöttnek tartom, bár igazság szerint talán jobb így, mintha mindenki bő pólóban és tréningnadrágban rohangálna.
Aki lát az utcán első blikkre talán ( ha a külsőm alapján ítél meg ) nem tudja eldönteni milyen is vagyok. Ugyanis van, hogy igazán kipofozom magam, mindent beleadok és van, mikor meglehetősen slamposan öltözöm fel. Ez is hangulatfüggő...

JELLEMRAJZ
Kedves, humoros, romantikus, ám kissé éles nyelvű lány vagyok. Olykor megbántok másokat, de az esetek többségében ez nem szándékos. Csak ha az illető előtte engem sértett vérig. Ám ilyenkor az én megjegyzéseim úgy vágnak akár a borotva. Ezt nem mindenki tudja felszínre hozni belőlem, csak aki „megdolgozik” érte…
Alaphelyzetben igazán nem ártok senkinek. Szeretek beszélgetni, de csakis értelmes, tartalmas dolgokról. Az üres locsogás engem elidegenít.
Sosem volt sok barátom, mert agyon megválogatom őket. Csak azokban bízom, akik kiérdemlik. Ezt pedig nem olyan könnyű…ám aki mégiscsak rátermett, annak mindent elmondok!
Még sosem voltam szerelmes, de annyit már megállapíthattam, hogy a szerelem a világ legszebb érzése. Ha valakit szeretek azért bármit megtennék és nehezen engedem el.
A családom nekem a legfontosabb az életben..

EDDIGI ÉLETED
1993-ban születtem, Phoenixben. Arizona szívében.
Születésem óta imádtam ezt a várost, a napsütést, a fényt. És hogy alig esett az eső. Évente egyszer-kétszer maximum.
Első éveim nyugalmasan teltek. Majdhogynem átlagosan. Óvodába jártam, ahol már a második napomon felfedezték a bennem rejlő adottságokat. Egész nap színészkedtem. Játszottam királylányt, hős lovagot, gonosz boszorkányt, varázslót, koboldot, ez pedig igencsak szórakoztatta a nevelőket társaimmal együtt.
Azóta részem a szereplés, a játék.
Persze ez otthon is folytatódott. Apuval különböző színdarabokat találtunk ki, anya adta a zenei aláfestést. Imádtam. Igazán idilli volt az életünk, és nem azért mert mindent megadtak nekem. Hanem, mert igazi család voltunk, komoly összetartással. Hiába utazott anya koncertről koncertre, hiába tanított apa napról-napra egyre híresebb iskolákban. Mindig együtt maradtunk!
Mikor 5 éves lettem megszülettek ikerhúgaim, Rebecka és Molly. Talán itt kezdődtek a bonyodalmak.
Anyuék sosem terveztek ikerterhességet, csak valahogy megtörtént. Kész. Ez van, ezt kell szeretni. És a figyelem hirtelen három felé oszlott, ahogy a szeretet is. Én pedig úgy éreztem nem kapok annyit, mint előtte. Sokáig féltékeny voltam a kicsikre, másfél éven át. Ebben az időben ugyanúgy „játszottam” mikor alkalmam volt egy kicsit rá, de igazság szerint sokkal inkább lefoglalt, hogy jobb legyek a húgaimnál! Mindenben.
Ezért persze sokszor le is lettem szidva. Mert a szüleink úgy gondolták, semmi okom féltékenykedni. Így vissza nézve már én is így látom…
Mikor iskolába mentem akkor ébredtem csak rá erre valójában. Ott emberek közt voltam, senkinél nem lehettem jobb. Tiszta lappal indultam. Meg kellett dolgoznom a tanáraim figyelméért, elismeréséért. Ez pedig rövid úton ráébresztett mennyire könnyelmű és buta voltam eddig.
Az első évemet kitűnőként zártam. És a helyi színjátszó-kör oszlopos tagjaként. Ezt sosem hagytam abba, mert ha csak megfordult a fejemben mindjárt eszembe jutott azaz érzés is, mikor eljátszhatok valamit. Olyan, mintha kivetkőznél magadból, mintha meghasadna a tudatod és teljesen újat adnál, mutatnál. Ez az érzés nem engedte, hogy feladjam.
Az egész általános iskolát így jártam ki. Szabadidő nélkül, rengeteg tanulással. És nem csak az elmebeli tanulásra értem. Lélekben is sokat fejlődtem az alatt a 8 év alatt. Megtanultam nem csak eljátszani egy érzést, hanem a való életben átélni is. Barátkozni, megbízni másokban. Nem kiskapukat keresni. És ( lássátok milyen a sors ) megszerettem a húgaimat. Még ma is imádom őket….
A középiskolát még egy másik, koedukált magániskolában kezdtem, ahol sajnos nem tudtam úgy érvényesíteni magam. Csak azért vállalkoztam erre, mert az általános iskolából megmaradt, legjobb barátnőm Phoebe Lightman oda ment tovább tanulni. De már az első nap, az évnyitón össze kaptunk, s így én egyedül maradtam. Minden értelemben.
Az ottani diákok bolondnak tartottak a színészkedés miatt, és ha rosszul voltam mindig rám bizonyították, hogy csak szimulálok. Így haza sem jöhettem, még akkor sem, ha a fejfájástól már nem láttam kettőig.
Ez így ment hónapokon át, aztán a szüleim megelégelték. Fogták, és átraktak egy másik iskolába, ami Phoenix mellett volt egy elhagyatottabb városrészen. Itt jártam ki az első középiskolás évemet. De nem igazán vált be ez sem, habár itt már rendre elhitték mikor rosszul voltam. Ilyet sosem színleltem volna. Ám barátaim nem igazán lettek, a színjátszásra sem fektettek semekkora hangsúlyt. Így év végén innen is távoztam…
Ezen a nyáron hallottunk először a Dorian Művészeti Iskoláról. Igazán felcsigázott engem az iskola szellemisége, a művészeti ágak rendszeres oktatása. És épp kapóra jött, hogy apa New York-ban kapott drámatanári állást egy kisebb általános iskolában. Ennél fogva nem volt más hátra, mint csomagolni és költözni New York-ba…
A nyár alatt megismertem az itteni emberek közül párat, a környéket. Már megtanultam tájékozódni a felhőkarcolók között. A legfurcsább eltérés Phoenix és New York között…hogy itt többen vannak, mint ott…De ez nem baj!
Most pedig nagyon remélem, hogy felvételt nyerek közétek…ez minden vágyam!

Posts : 8 Join date : 2009. Oct. 16. Age : 30

Néha a legkisebb döntések azok, amik örökre megváltoztatják az életünket

MINDIG színészkedni, nevetni, beszélni, sírni, könyvet- verset- novellát írni, zongorázni, zenét hallgatni, élni.

SOHA veszekedni, üres témákról beszélni, hazudni vagy ha nekem hazudnak, kettős mérce.

FÉLELMEK Egyik főbb félelmem, hogy valaki a családomból, akit szeretek a kezeim közt hal meg…
EGÉSZSÉG Igazság szerint makk egészséges vagyok. De ha jön egy nátha vagy vírus akkor is csak 0,1 % az esély, hogy elkapom. Az egyetlen dolog az életemben, ami káros lehet az egészségemre a cigaretta, aminek még a füstjét sem bírom. Sem étel allergiám, se más hasonló jellegű tulajdonságom nincs.

SZOKÁSOK Rágom a körmöm, ha ideges vagyok és piszkálom a hajam.

MIÉRT EZ A SZAKIRÁNY? Hat éves voltam, mikor édesapám először elvitt az egyik színjátszásórájára. Akkor döntöttem el, hogy én ezt akarom csinálni. Bármi történjék is.
Később igazán vonzóvá vált számomra ez az ág, mert szórakoztató, sokrétű és érdekes.

Van az úgy néha, hogy az ember nem hagyja, hogy az útjába álljon az, ami helyes..

EGYÉB Semmi különösebben fontos…
PRÓBAJÁTÉK
* Szótlanul bámultam előre. A teremben csend honolt, mégis fülsüketítőbbnek éreztem, mint eddig bármit. Mert ez azt jelentette, hogy senki nem jött el. Senki nem jött játszani.
A tanárúr megvetően pislogott felém, én pedig arcomat a hajam mögé rejtve vártam. Szinte szugeráltam a díszterem üvegajtaját, hogy nyíljon ki és lépjen be rajta valaki. Bárki. Csak ne maradjak magamra ezzel az emberrel! Csak legyen már jelentősége a színjátszó-körnek. Mert ez így semmi...
Ekkor a tanár megszólalt. Hangjából a megvetés csak úgy sütött.*
- Hát, ezt jól megcsinálta, kisasszony!* morogta ingerülten, majd az ajtóhoz trappolt. Kinyitotta ugyan, de még mielőtt végleg egyedül hagyott volna vissza nézett.*
- Ha végzett kapcsolja le a villanyt! *utasított, majd bevágta az ajtót.
Még visszhangoztak a léptei a folyosó kerámia borítású padlóján. Hallottam, tisztán. Pont úgy, ahogy a vadász a dzsunel mélyén hallja a vad távolodó lépteit.
Nem tudom miért ez a hasonlat jutott eszembe. Csak próbáltam nem a csúfos bukásomra gondolni. Arra, ami hamarosan bekebelez, akárhogy is küzdöttem ellene eddig.
Igen, valóban elrontottam. Minek is kellett plaátokat készítenem a színjátszó-kör megmentésének érdekében? Miért nem tudtam megmaradni a fenekemen és azzal foglalkozni, ami a dolgom: a tanulás?!
Könny szökött a szemembe, bár fogalmam sem volt mi okból érzékenyültem el így. Nem igazán a kudarc miatt...hanem mert megint nem sikerült. A hangsúly a "nem sikerült"-ön van...
Hát senki nem kíváncsi a színészkedés rejtelmeire? A színművészet gyönyörű ajándék, hát miért nem kíváncsi rá senki?!
Gyors mozdulattal letöröltem a könnyeimet, majd a karórámra pillantottam. Már fél 6 volt.*
~ Ideje hazamenni...~ * gondoltam elszontyolodva.
Felálltam a székről, felvettem a jackie-met. Még egy utolsó pillantást vetettem a színpadra. És én is távoztam az üvegajtón át...*

Köszönöm, majd értesítünk, ha felvételt nyertél az iskolába.
Üdv: A Dorian Művészeti Iskola Igazgatója.

Posts : 33 Join date : 2009. Aug. 28. Age : 33

És a legjobb női főszereplőnek járó Oscar...,
Ha továbbra is ilyen kitartó vagy,
nem tartom kizártnak, hogy egyszer a te neved
zárja ezt a mondatot!
Az ikrekhez való viszonyulásodat teljesen át
tudom érezni. Annyi különbséggel, hogy én még
most sem ápolok túl jó viszonyt öcséimmel.
Remélem a suliban majd összefutunk!

Üdvözöllek köreinkben!

Posts : 8 Join date : 2009. Oct. 16. Age : 30

Köszönöm, én is remélem! ^^

» Never gonna give up! [Claire]