The artistic side of the life dot like that, as if you would dance on the edge of a balcony.

I'M IN A FIGHT WITH THE WORLD BUT I'M WINNING
Stay there, come closer it's at your own risk
Yeah you know how it is life can be a bitch

Komolyan mondom, én is akarom! Hogy mit? Azt a luxust, hogy azt érezzem, unatkozom, sőt, hogy egy napom egyenesen unalmas. Nekem is kijárhatna egy kis pihenés, nem? Nem, ez az egyértelmű válasz, hiszen vagy az iskolában gürizek, s próbálom a tanárok kegyelmét, szeretetét, jóindulatát s minden hasonló egyebet elérni – ergo nyalom a hátsó felüket rendesen, s igyekszem a házi feladatokat is mindig flottul megoldani és leadni -, egyébiránt két munkahelyen is próbálok helytállni. Így legalább egy normális összeget tudok magamnak havonta összekaparni, ami az ösztöndíjból, és a részmunkaidős állásokból tevődik össze, illetve jön hozzá még némi állami támogatás, amit sosem kérek el a szüleimtől, annak ellenére sem, hogy már nem élek otthon. Van hova tegyék azt az összeget, s általában mindig az öcsémre költik el, s ez így is van rendjén.

Most is egy apró kis cetlit szorongatok a kezemben, a jobb vállamon pedig a hátizsákom egyensúlyozom, miközben próbálom a felfirkált lépéseket megtanulni.
- Egyet előre, kettőt balra.. – Monoton hangon morgom az orrom alatt, miközben haladok keresztül az iskolán. Mint vén róka, hamar megtalálom a számomra megfelelő helyet, vagyis azt a bizonyos üres folyosót, ami szinte sehová sem vezet, leszámítva pár használaton kívüli termet, és egy lezárt erkélyrészt. Nekem azzal se lenne gondom, hogy egy mozgalmas részén az iskolának tanuljam be a lépéseket, de ne mondja rám senki, hogy nem vagyok figyelmes a környezetemre. Nem akarom őket zavarni, s én is teljesen zavartalanul tudok ugrabugrálni, akár egy megkergült kecske. Az új koreográfiáról van szó egyébként, ami az én tetszésemet nem nyerte el, de nem mindig azt csináljuk amihez kedvünk van.

Befordulok a sarkon, és pördülök egyet a tengelyem körül, majd a karjaim a magasba nyújtom. Na ez nagyon jó eez.. ez.. jól kinyújtózok már akkor ebben a pózban, s élvezem azt, ahogyan a hátam kiroppan több helyen is. Nagyon kellett már ez. Egy jóleső sóhajjal engedem le a karjaim magam mellé, s lépek ismét kettőt, amikor észreveszem, hogy valami nem stimmel. Összevonva a szemöldökeim nézek körbe alaposan, és tudom, hogy ott van a szemem előtt a hiba, de egyszerűen nem jövök rá, mi lehet az. Újabb lépéseket teszek meg, s ekkor csapja meg az orrom az a félreismerhetetlen édeskés illat, amit bizony volt már alkalmam kiszimatolni, mi több, én is próbáltam már.

MEGVAN! Megvan! Rájöttem, hiszen a lezárt ajtó most nyitva van, ha nem is feltűnően, de az a pici rés lehetővé teszi még azt is, hogy az onnan kiszivárgó szagokat megérezze az erre tévedő. Sietős léptekkel megyek oda, majd nyitok be, s szegezem a tekintetem a srácra, aki olybá tűnik, nagyon is jól érzi itt magát, a tiltott területén, a tiltott szerrel a kezében. Gyilkos párosítás. Ezért azonnali kicsapás jár.
- Hé, te.. te ott újfiú! – Megengedhetem ezt magamnak, hiszen a velem egy évfolyamba járok többsége csak most jött ide, amíg én már négy kemény évet lehúztam, vagyis öregdiáknak számítok. Nem mintha tudnám amúgy is ki lehet az.. sejtéseim vannak, de alig telt el pár hét, s van jobb dolgom is, mint az újakkal barátkozni. – Nem gondolod, hogy egy kicsit veszélyesen élsz? -
Bökök a fejemmel a jointra a kezében. a többit meg már meg sem említem. A hangom korántsme lehordó, inkább olyan átlagos, s az arcomon is egy mosoly bontakozik ki, ahogyan az ismeretlen alakot mérem végig. Hátrahajolok kissé, s még egyszer körbekémlelek az üres terepen, majd beljebb lépve húzom be magam után az ajtót.
- Remélem nem bánod, ha csatlakozok. – Alapjáraton nem dohányzom, de most szinte kívánom azt a finom mentolos aromát! Előhalászom a hátizsákom külső zsebéből a cigis dobozom, majd egyet az ajkaim közé biggyesztek. Még mindig van több mint tíz szálam, pedig már két hete is van, hogy megvettem. Gazdaságos dohányzó vagyok. – Öömm.. van tüzed? -

„Nincs kar, hogy átöleljen, nincs hang, hogy azt mondja: jó, jó. Aludj és felejtsd el. - Nem, nem. Ebben a szörnyű, új függetlenségben a veszedelmes, intő fájdalmat érzed, a kevés alvás és a túlfeszített idegek játékát és azt a sejtést, hogy ezúttal a kártyákat ellened rakták, és a halom egyre nő. Kijárat kell és mindet álomba zárja. Éjjel-nappal a magad csinálta sötét, szűk börtönben élsz.”

I'M IN A FIGHT WITH THE WORLD BUT I'M WINNING
Stay there, come closer it's at your own risk
Yeah you know how it is life can be a bitch

Hoppá, egy igazi kis méreggombával hozott össze a sors, hiszen alig szólaltam meg, és azt is inkább piszkálódva, viccelődve, mint okoskodva, máris nekem támad. OMG! Ha lány lenne, biztos azt feltételzeném róla, hogy megvan a havija, s azért is ilyen harapós, de egy pasinak mi lehetne a mentsége? A mindennapjaikat maximum a reggeli ágaskodás tudja megkeseríteni, vagy esetleg a borotválkozás, de ahogy elnézem a srác babapofiját – ami igen csak zabálnivaló! – nincsenek ilyesfajta gondjai.
- Egy szóval sem mondtam, hogy nem tetszik. – Billentem félre a fejem, s mindezt teljes magabiztossággal vallom, hiszen visszaidézve a saját szavaim, valóban nem szerepelt bennük semmifajta nem tetszést kinyilvánító megjegyzés sem. – Csak gondoltam figyelmeztetlek, hogy tilosban jársz, bár a lebukásnak a veszélye elég kicsi, hiszen nagyon ritkán jár erre bárki is. -
No meg én sem állnék itt olyan nyugodtan. Tény, hogy az omladozó vakolat, s egyéb más erre mutató leesett maradványok valóban veszélyesnek tűnnek, de voltam már cikisebb helyzetekben is. Viszont a füves cigi.. na az már valóban bátor dolog. Nem tudja elviselni az életet józanul, vagy mi?

- Csendben figyeljelek, vagy csodáljalak? – Kérdezem vigyorogva, hiszen Mr. Babapofi igen csak el van látva önbizalommal. Ami pedig a hangomra tett megjegyzést illeti, csak teszek rá egy lapáttal, mit sem zavartatva magam. – Érdekes a hangszínem? Pontosan mire gondolsz, erre, hogy lááá, vagy erre, hogy lálálááá – Nyomok egy egy kis skálát, ahogy annak idején tanultam énekórán, majd rebbentem meg a pilláim felé, s vigyorodok el.
- Igaz.. nem figyeltem az apró részletekre, de hát szőke vagyok, nem okoztam meglepetést, nem de? – Veszem én a poént, sőt! Lehet is velem vicceskedni és csipkelődni, ahogyan most is, és a vigyort egy újabb vigyorral viszonzom.
- Szóval megdobnál azzal a csoda gyújtóval, hm? Légysziiii! - Közben az ajkaim közé helyezem a vékony szálat, majd nézek rá kérlelően, majd nyújtom ki a kezem.

- Egyébként nem véletlenül ének-zene tagozatos vagy? Csak mert mintha ott láttalak volna az egyik órán,.. – Elvégre egy ilyen fazon mellett nem lehet csak úgy elmenni, s nem észrevenni, s nekem határozottan olyan érzésem van, hogy találkoztam már vele. Leplezetlenül mérem végig, s a látható tetoválásokon akadnak meg a szemeim, s ráérősen kezdem el azokat mustrálni. – Lehet egy indiszkrét kérdésem? -
Szólalok meg, de már veszem is a levegőt, hogy folytassam, meg sem várva az igen vagy a nem választ. Ha egyszer kikívánkozik belőlem a kérdés, nincs az az Isten, ami megállíthatna.
- Hánydarab tetoválásod van? -