Life should be that simple ~ Jesse & Mandy ~

Én alakítom a történet menetét, de ismét jól játszom szerepem, mert úgy tűnik, mintha mindent Te irányítanál és ez növeli potenciádat, hát hagyom, fürdőzz a sikeremben Kisangyal…

Ördöggyűlés? Hát igen, angyali arcom ódon megtestesülése, játék a javából, bár tudnád Jess, hogy minden szavam igaz és megkérdőjelezhető. A kettőség éles pengéjén táncolok, körmönfont meséket szövök és csábítok, játszom az élet színpadán, daloló kismadár módjára szelem át az eget és huppanok a jobbnál-jobb partik erős markolataiba. A gyűlés létezik, az én fejemben, az én törékeny naplóm szövevényes világában. Beteges? Talán, de csak így tudom önmagam adni önmagam előtt és nem feledni ki is vagyok valójában, bár tudnám, rég magam mögött hagytam szelíd világomat, hogy az erkölcstelen fertő rabja legyek. Így szép, kívánhatnék egyebet? Hát persze, hogy igen, örökös kérés, megfelelni akarás, a mindenség elérése, nincs megállás. Jess Te jó fiú vagy, biztos szeretnél csapdámba esni és verdesni a kivetett hálómban? Tényleg ezt szeretnéd? Én nem bánom, felveszlek a Mandy Áldozatainak listájára, fájni fog, de nem lesz megbánás. Micsoda elfuserált gondolatmenet, most komolyan le kellene ülnöm és írnom, a fantáziavilágom az ördöggyűlés halvány foszlányszaván megperdült és szőtte hálóját, akár az a gusztustalan pók mely a nyers fák között rejtőzködött.

- Kinézni téged a gyűlésről? Paranoiás vagy, tudhatnád, hogy egy női szemper nem azért vizslatja végig tested szegleteit, mert nem oda tartozol, hanem, mert társának kíván, hogy elmondhassa a gazdag és jómódú Jesse Callahan-nal jár – nevetem el magam, Jess, még sokat kell tanulnod, de vállalom nevelésed, ha elszórakoztatsz üres óráidban, ennyit még nekem is megér – Jó kisfiú? Hát ha ez így van, akkor nekem hófehér szárnyaim vannak, szőke hajam, kék szemem és hársfán játszom a tündéknek – nevetek tovább, vicces pofa ez a srác, hogy eddig miért csak csábító oldalát láttam, talán mert egymás zsákmányaira nem esett választás és kevés időnk volt eszmecserét váltani – Ha félsz belépni a hatalmas fekete kapun csak szólj, szívesen vigyázok rád – kacsintok felé. Bókol. Ezt most mire véljem szépfiú? Próbálsz ledönteni lábamról? Olyan kis cafkának nézel mint a többi meghódított áldozatod? Legyen, benne vagyok a játékban, hódíts meg, rabold el szívem, meglátjuk mi lesz a sors kifürkészhetetlen buktatókkal kikövezett útján.

- Értem kockáztatod az életedet? Meddig mennél el? Mit tennél meg értem a végsőkig mondd – veszem suttogóra szavajárásom és hajolok izzadtságtól átitatott teste felé, hogy közeli szemkontaktust alakítsak ki kettőnk között. Tetszik a játék, az alázat, a becserkészés, mikor két hasonló temperamentumú egyed vív harcot egymással, egymásért. Ismét egy adag bókáradat, még a végén belepirulok, pedig igazán nem az a fajta kisasszony vagyok, ismerem a trükköket, de legbelül mindig jólesik, erősíti önbizalmam, hiába tudom, hogy mindez csak ádáz játszma a másik megszerzése érdekében. Lehet már csak az én eszményképem túlságosan elfuserált, de a tapasztalat szövi szavaim, nem tehetek róla, ebben nevelkedtem, az érdek, mindig ez diktált, érzelmek nélküli üzlet az egész világ. Legbelül lüktet az érzék egy jobb jövő reményében, ahol nem minden adás-vétel, csere, rosszindulat, alku, vesztegetés, de ezt senki nem tudja, mindenki azt hiszi jó ez így nekem ahogy van, egy számító démon akinél lehet próbálkozni, ha nem sajnálod a pokolba dobni szíved és bekéredzkedsz hálójába, hogy utána más éghajlatokra küldjön, távol önmagától.

- Jess, ne túlozz. Lehet más lány rögtön a nadrágodba olvad bókjaidtól, de tudhatnád, hogy én más vagyok. Tudod mikor hinném el, hogy lemondasz értem egy csapatnyi gyönyörű, hajlékony, alig popsit takaró szoknyában feszítő bombázóról. Jó csel valaki másnál, de nálam nem jön be, csak képzeld szemeid elé azokat a vonagló testeket – nevetem el magam. Ugyan szépfiú ne etess, azért tudom honnan jöttél és milyen múlt áll mögötted, ahhoz, hogy minderre képes legyél forró szerelmet kellene érezned irányomba, mely elvakít, rózsaszín köddel fátyolozza be elmédet, de az nem Te vagy, nem tudnálak elképzelni abban a szerepben. Szavam nem szól a szerelem oltáráról, mert túl képlékeny és személyes, pedig belső énemet mardossa a túláradó kíváncsiság. Szép szavak csókos ajkaid mögül csak kár, hogy nem hiszek a valóságtartalomban, de jobb így nekem, neked és mindenkinek, talán… Megakad fülem szavain, én pompon csajként? Születésnap?

- Nem tudtam, hogy köszöntsük egymást születésnapokkor, ha tudom hidd el playboy nyuszinak öltözve, melyet csak egy hosszú kabát rejt osonok be hálószobádba és majszolom el rólad a finom tortádat – kacsintok felé. Merész játék, melyet mással nem is tudnék véghezvinni, mert az illető túl sokat képzelne az üres szavak mögé, elpirulna, bedurcázna vagy egyszerűen azonnal szoknyám alá bújna. Jess ő más, tudja mi a dörgés a játékos vágyak kifejezésében, végre egy partner, akit úgy csavarok ujjaim köré, hogy szemrebbenés nélkül visszaüti a labdát, hogy én maradjak alul, de nem fogok, utálok veszíteni, a nyerni vágyás minden áron, bármilyen eszközzel a jelszavam.

– De ha te a pompon szerkót választod, ezer örömmel, színésznő vagyok, eljátszok bármilyen szerepet csak mondd mi legyek, nővérke, dögös pincérnő, domina? – kacagok fel ismét, ahogy elképzelem magam az adott öltözetekben, imádok színészkedni, miért ne öltöznék fel bárkinek bármilyen szerepben – Ha a pompon ruci jön be azt talán még meg is találom gardróbom rejtekén, hisz tavaly szálltam ki a csapatból, túl sok volt a visszafogott nyafka csaj úgyhogy más irányba fordultam, otthagytam őket, de várjunk, akkor sem pótlom az általad említett tucatszámot – nézek gondolkodón csillogó tekintetébe.

- Mondd csak Callahan most pírt akarsz varázsolni arcomra bókhalmazoddal? – nézek csábítón szelíd, mégis vággyal teli arcába – Nehogy azt gondold, hogy csak a férfinemnek vannak szégyenpéldányai, a nők sem jobbak ebből a szempontból, csak nézd meg mit meg nem tesznek néha érted, üldöznek, a kutyájukat uszítják rád, hol van a tartás és önbecsülés? Rendben, másszanak az ágyadba, de hogy mindenáron érzelmeket csikarjanak ki, szerelemről és egy csók után gyerekről álmodozzanak? Pfuj, taszít az emberi tudatlanság. Gondolom ezen tulajdonságok téged nem taszítanak el a nők bűvköréből, hát látod attól neked sem kell tartanod, hogy elfordulok ezektől a feszes izmoktól – húzom végig ujjam hegyét mellkasán csak úgy kedvtelésből – Hát védj meg tőlük csak először, hagy szórakozzam ki rajtuk magam, utána a tieid – suttogom csöndes lágysággal – Öngyilkosság, miattam? – nevetem el magam - Hát jó nagy marha aki valaki másért ilyen eszközökhöz folyamodik, szerintem senki sem ér annyit, hogy az életem áldozzam érte és nem várnám el ezt senki mástól sem – te jó ég őszinte vallomás a rejtett énemtől, melyet igyekszem eldugni a világ szeme elől. Ne tedd ezt Jess, ne húzd ki azt, aki nem vagyok. Nincs érzelem, ezektől mentesen élek, csak önmagam előtt nyilvánulok meg és mutatom ki ami fáj és ahogy érzek – Örökké szeretlek titeket, emiatt sohasem kell aggódnod – veszem vissza a Mandy stílust és ujjaim kacéran húzódnak végig orcáján, miközben ő szívéhez emeli kezét. A szíved mástól féltsd szépfiú, az igaz érzelemhullámoktól, ne a játéktól, mely körülölel és felemészt.

Csók. Hogy én miért nem kóstoltam az elmúlt négy év alatt még ajkát. Nem is értem, túl elfoglaltak voltunk saját kis cselszövő világunkban mindketten, de a sors közbeszólt, találkoznia kellett a két, éppen magányosan kallódó teremtménynek, hogy saját ádáz játékukat egymáson éljék ki más áldozat helyett. A Sors nagy Úr, miért ágáljak ellene, mikor túlontúl mézédes ajka,nyelve kacérabb egy lenge öltözetben lejtő izomgépnél, pörög, mint a legdurvább vidámparki járat. Közelebb húz, nem ellenkezem, miért is tenném, túl finom ahhoz, hogy ellenezzem, de muszáj megszakítanom a láncot, megálljt parancsolni vággyal teli testemnek és a kellős közepén kiszállok. Forrón melengető ujjai még mindig arcom sodrásában pihennek, nem ereszt. Válaszolnék, szót követel nyelvem, de elakad, ahogy azok a lágy ujjak végigsodródnak piros ajkaimon, majd eltűnnek a semmiben. Akarom még, érints, tapints, húzz magadhoz, csábíts el – szólna ajkam, de csak hallgat a testi vágy, ennyire nem lehetek kívánós, de most már tudom milyen együtt lenni egy hasonló szemléletű egyeddel, mint amilyen én is vagyok, vajon ő is ennyire vágyik rám, arra hogy megkaphasson? Hát várjon, nem adom magam, küzdjön, harcoljon és talán, de nem ígérek semmit szépfiú – sejtelmesen mosolyodom el gonosz gondolatmenetemen. Játszom vele, ahogy ő is velem nincs ebben semmi rossz csak hiányérzet a beteljesülés felé vezető úton. Többet kérek? Többet érdemlek? Nálad Jess? Persze, hogy mindig több kell, sohasem elégszem meg azzal ami van és az is természetes, hogy többet érdemlek, mert nekem a legjobb és legtökéletesebb kell. Hogy Te megérdemelsz-e engem? Ezen csók óta minden kétséget kizárólag. Hogy mire? Szenvedélyre és inzultálásra mindenféleképpen, jól játszod a szereped, nem is értem miért nem színésznek jelentkeztél. Nem szól szám, a gondolatok árasztanak el merényletet követve el agyam zárt házában. Többre vágyom, hát adj többet! Csókolnám még azokat a csábos ajkakat, de nem teszem, vágyakozz csak kisszívem. Nem vagyok gonosz, de ismerem a szabályokat és tettem eszeveszett következményeit.

- Szőke nőre vágysz a biztosítónál? – elnevetem magam – Akkor most mit akarsz kezdeni az én barna fürtjeimmel mondd, ha a szőkékre buksz? Nem, senki kedvéért nem lennék szőke, még miattad sem, esetleg egy szerep kedvéért öltenék parókát, de megérdemelnéd Te ezt? – mosolygok szikrázó pillái alá – Előbecslést én? Fogalmam sincs milyen árfekvésben dolgoznak, esetleg százalékban tudnám meghatározni, hogy nálam mennyit ér, de még mindig nem vagyok szőke – nyomom meg a szó végét – Úgyhogy sajnálom, de nem vállalhatom, várj egy dögös szőkére – nevetek még mindig, hisz beleesett a saját csapdájába, elrontotta a játékot, megzavartam, elhagyta józan esze, vétett, így hiába is markolnék bele dögös hátsófelébe nem teszem. Nem tudok leállni a nevetéssel, egyszerűen boldogsággal önt el, hogy elrontotta a jól felépített játékmenetet, a szabályok apróbetűs részébe ütközött, vétett… vétett… vétett… Ezek után érd el, hogy belecsimpaszkodjam azokba a tuti hátsókba, nem kell sok, megtenném, de én még mindig játékban vagyok és nem szállok ki senki kedvéért, nyerni akarok – kúszik sejtelmes vigyor arcomra.

Lökés, esés, kuncogás fejem felett. Gonosz, nem kapsz te tőlem semmit ezentúl ezt megígérhetem – roppan agyamba a gondolat a hirtelen jött indulat ármányaként. Méghogy a kezébe kapaszkodjam, hogy még nagyobbat taszítson rajtam, miért is gondoltam, hogy jó játékos ő. Megvan, utál ő is veszteni és korábbi tettével lesodortam az élmezőnyről és próbál most ő is kilökni engem a ringből. Nem hagyom drágaságom, sajnálom. Karját érem, reccsen az anyag, máris jobban érzem magam. Elégtételt vettem, most már mosolyfoszlányok fakadnak ajkaimon. Megragad, most mi lesz, te is letéped rólam a rucimat? Hát rajta, de sokba fog az neked kerülni. Derekamra fonódik karja, közelebb húz, testem az övét érinti, izzadt szaga átárasztja parfümöm lélegzetét. Nem törődöm vele, ujjaim hátára tapadnak, hogy a milliméterekben mérhető távolság is megszűnjön közöttünk. Ajkam vággyal töltve mered szemeibe.

- Tartozom? – kérdezek vissza – Biztos akarod Te mindazt amit adni fogok? – kérdem arcába meredve sunyi kifejezéssel – Mondd mit szeretnél? De elöljáróban annyit, hogy semmit nem ígérhetek – suttogom túlontúl közel azokhoz az ízlelnivaló ajkaihoz. Mosolya csábosan villan vissza rám, tükrözve azt a kifejezést, hogy ismét nyerőpozícióban van, a tipikus vigyor, melytől lányok milliói vesztik el fejüket és hullnak lábai közé. De én más vagyok, igazán észrevehetné már. Döglesztő, nem mondom, hogy nem, de Jess, nekem ez túl kevés, sokan próbálkoztak már effélével és sokan buktak el élvezetem oltárán.

Sms-em érkezik, a korábbi idilli hangulat messzire szökken a lágy őszi nappal egyetemben, mely lebukóban van a horizont mögött. Pedig már csak egy apró mozdulat és ajkait ismét megízlelhettem volna, de közbeszólt a józan ész, ennyiért nem adom magam édes vadtigris. El is feledkeztem a bulit ígérő estéről és a döglesztő pasihullámokról, jaj Jess hogy voltál képes kiverni a fejemből, mit tettél velem. Továbbá mi van velem, hogy lemondom és újabb ajánlatot kérek tőle? De a jobbnál is mindig van még jobb, esélyt adok, bizonyíts. Hangos kacagásban török ki egoista megszólalásán, ezt én sem mondhattam volna szebben.

- Vágyom rád? Kacagnom kell drágaságom én fordítva vettem észre a dolgot – mered tekintetem ékessége irányába, látványosan, hogy vegye észre a leosztott lapokat – Egyébként meg ne légy kegyetlen velem, nem tudnál, megkapom amit és akit akarok, nincs kivétel és ellenkezés, különben karmolok – nevetek továbbra is. Le kell állnom, durvulok, érzem ahogy a mocskos énem felveszi a harcot és küzd, de nem engedhetem át a terepet a szenvedély hevességének, megálljt kell parancsolnom a feltörekvő ádáz hatalomnak és tudom, hogy meg tudom tenni, de azért ajkam még egy vad szót kíván – Megérdemelted az inged szakadását, te a földre taszítottál, bemocskolva ezzel az egyik legjobb divattervezőtől vásárolt kabátomat, megtépázva harisnyámat – jobban megnézve tényleg megpattant egy szál és elindult több irányba is gusztustalan fehér csíkot húzva maga után – Ezt nem hiszem el, képes voltál kiszakítani a harisnyámat? – nem ő volt, de milyen szép is valakit felelőssé tenni azért amit el sem követett, de mégis, hisz ő lökött ruganyos hátsójával a föld felé – Egyébként imádok ruhákat tépni, bízd rám, ha ilyen vágyaid vannak – nevetem el magam és húzom össze kabátomat, hogy a megroncsolódott ruhadarabom más számára ne tűnjön szembe. Most már rám is rám fér a helyreigazítás, így ugyan sehová sem megyek, szívem szerint letépném magamról, hogy az első kuka legmélyére hajítsam, mert így nem érzem jól magam. Megvan a jól beépített kis terve, mintha korábban megszőtte volna fényes hálóját és csak a pillanatra várt, hogy lecsapjon és kiteregesse. Elmegy? Magamra hagy? Akkor keresek mást, aki… De mégsem, nem megy nélkülem. Esés? Oly távoli fuvallata már a múltnak. Sérülés? A harisnyámon kívül? Mintha fájna itt és ott is, de ne beszéld már belém, tök jól vagyok. Ismét hódít, nem adja fel, még mindig nem az a buta liba vagyok a sarki diszkóból, aki első bókjától hasraesik, de mondd csak, jól áll minden hazug szó melyet felém intézel. Tudom, hogy tudod, hogy nem hiszem el, de ne add fel, ha neked ez jól esik, akkor csak hajrá leszek a játszóbabád, aki visszaüt és benne van a mocskos kis világodban, mert nem vagyok különb csak női kiadásban.

- Csss… - helyezem ujjaim ajkaira – Hát ha nem akarsz ne hagyja magamra, bár biztos akadna valaki aki segítene, ha összeesem, Amanda Fuller vagyok, ezt tudhatnád. Azonban olyan már nem hiszem, hogy akadna aki dicséretet is gyűjtött be az elsősegély vizsgán mindazért amit a csinos kis nővéroktatóval tett, tudom ám, hogy rajta gyakoroltál, így nem csoda ha kitüntetett figyelmével – ütök vissza neki egy csábos hozzászólással. - Ha melletted vagyok biztonságban szívesen esem össze, mert kíváncsi lennék arra a híres Callahan féle szájból-szájba lélegeztetésre – hunyom le, majd szép lassan nyitom vissza pilláim, miközben ujjaim apró léptekben hagyják el ajkait. Ismét a közelség, mély lélegzetet veszek és mosoly kíséretében távolodom. Most essem össze Jesse? Ezt szeretnéd igaz? Sajnálom, de több levelet nem akarok a kabátomon látni, de néha megéri egy-egy ruhadarab feláldozása. Vajon most ez a pillanat érkezett volna el?

- Micsoda terv? Egy valami nem tetszik, hogy te vezeted a kocsimat, soha senkinek nem adnám át a volánt, kivéve a bátyámnak, de remélem te nem a bátyus vagy. Meg mered kockáztatni, hogy én vezessek? – kacsintok felé – Vagy félted azt a cuki kis pofidat egy ájulással egybekötött ütközéstől? – játszom tovább és közeledem kislányos mosolyommal – Lassan és óvatosan vezetek a kedvedért – pislogok sűrű szégyenlősséggel. Ezer arcom van, színésznő vagyok, főszerepekre vágyom, ne várd, hogy ne legyek a dívád, a hercegnőd – Az ötlet többi része tetszik, nálam is zuhanyozhatnál, de öltözékként csak női rucikkal szolgálhatok és én is szeretnék átöltözni, ha beavatsz az éjszaka titkainak azon részletébe, hogy milyen viselet szükséges. Veled zuhanyozni? – nevetem el magam – Akkor tudod mit, nem kell nekem ruha csak egy hosszú kabát, így legalább nem kell sokat várnod rám a nappaliban a bejárónőm társaságát élvezve, bár ő épp szabadnapon van, ha jól emlékszem. - Biztos felkészültél a közös zuhanyra, arra, hogy megmutatkozz előttem teljes valódban? Én jobban szeretem az illatos fürdőt, azzal is szolgálhatsz? – kis butus, elhiszed, hogy becsalogatsz a házadba, a fürdőszobádba, majd az ágyadba? Hát hidd el, látok benne fantáziát – Ha mégis amellett döntök, hogy megvárlak kint, a hatalmas Callahan villában biztos akad valaki aki összeszedi ájult testemet és segítségben részesít, ha más nem, akkor kiugrasztanak téged a forró fürdő hatása alól, hogy hidegzuhanyban részesítsenek.

- Tony? – üti meg fülemet egy férfiúi név említése – Azaz Anthony? – gondolkodom kit is hívnak így és beugrik az egyik tanárnőm diákja akinek munkájáért annyira rajong, igen a kép alatt ott villogott az aláírás – Liam Anthony Lambert? – nézek rá kérdőn ajkaim elhúzva – Belémzúgott ő is? – meresztek hatalmas szemeket – Klarinétra jár? – tátom ki szám is – Nem tudtam, hogy te vele barátkozol. Neki foglalod a helyet és engem is? Szenvedés rám? Elvileg, a tanárnőm szerint nagyon jó kézügyességgel van megáldva, miből gondolod, hogy unatkoznék mellette? – leesett a szikla, csak vicc, trükk, pedig már majdnem elhittem, hisz nem is tudhatta, hogy itt vagyok, hacsak nem áll lesben, sohasem tudhatom mennyire elvetemültek a hímek. De ha már így belekezdett miért ne venném be a játék bűvkörébe – Nem kell a megmentő szerepében tündökölnöd, szívesen megismerem ezt a srácot, aki egyébiránt gyilkos tekintetét leszámítva kihívásnak számít a szememben és jobban belegondolva egész jóképű – bántom, igen, belétaposok, gonosz lennék? Lehet most elriasztom magamtól Jess-t, remélem veszi a lapot és kacag visszavágásomon – Tudod mit, rabolj el – nevetek szemeibe és végighúzom mutatóujjam orrocskáján – De ezért meg kell szenvedned! – laptopom táskájába helyezem és magamhoz veszem kicsi retikülömmel együtt, majd hátrálok, végül megfordulok és futásnak eredek a leereszkedett éjszakában a fák közé. Csupán lámpák sápadt fénye világítja meg a parkot – Kapj el ha tudsz, akkor vezetheted a kocsimat, a többi pedig csak a fantáziánkon múlik! – magassarkúm szeli át az avarral borított teret, be a fák sűrűjébe. Nem szokásom ezen játék, de most jólesik a futás, kiszellőzteti fejemet, pedig nem hozzám méltó, mit tettél velem Jess? Futok és futok, míg egy vaskos kérgű, karistolt fánál meg nem állok és elrejtőzöm mögé. Lihegésem próbálom visszafojtani és csendben fürkészni a hanghatásokat. Valahol félek, egyedül a sötétben, mi van ha valaki más talál rám és hideg ujjai a nyakam köré fonódnak? Talán mégsem kellett volna a világos útról letérnem a sötét kínok mélységeibe. Jess, találj rám!

Mit tettél velem rejtélyes idegen? Egyek vagyunk mégis mások, futok… lehet az életemért? Keress meg, találj rám és akkor megkaphatod amire vágysz, érints, taszíts és mutasd meg az élet angyali oldalát, mert én a démoni világba tartozom, ahová könnyen magammal rántalak, ha nem vigyázol.