Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni!...[Blake]

Lazítani, próbálj meg lazítani…

Első napom az új iskolámban. Mit mondjak? Kitűnő, jobb mint amire számítottam, csak ezzel az a baj, hogy én sem hiszem el. Huhh, olyan érzés mint mikor 14 évesen kezdtem a közép sulit.
Nem ismertem senkit sem, de valahogy utált mindenki, és úgy néz ki, hogy most is hasonló a helyzet.
Hát igen, látszik rajtam, hogy nem vagyok az elit New York krémjébe tartozó kislány, nem úgy mint a körülöttem lévők többsége. Mondjuk ezt nem is titkolom.
Végig néztem magamon és elmosolyodtam mivel az egyenruhát – amit ki nem állhatok - kicsit feldobtam a magam ízlésének megfelelően. Hogy mivel? Alulról fölfele haladva mondom. Először is a cipőfűzőm, vagyis a cipőm, így pontosabb a sorrend: sport cipő, nem kopogós magas sarkú, ráadásul az egyikben fekete a fűző, másikban rózsaszín, aztán a focista zokni ami a lábszáram közepéig ér, a szoknyára meg kitűzőket raktam, pontosan 3 darabot, csuklómon a szokásos méretű és jelentős mennyiségű karperec díszeleg, hajamban baloldalon a felnyírás.
Nem is kell csodálkozni, hogy kiszúrtak és bámultak. Óh, azok a tekintettek. Nem is akarták titkolni a véleményüket rólam, de nem számít, nem azért vagyok itt, hogy jóban legyek mindenkivel, és az sem érdekel ha utálnak, vannak barátaim nincs szükségem az itteni emberekre. Hát, azért jó lenne, ha találnék, egy – két értelmes arcot. Eddig nem volt szerencsém, de hátha sikerül.

Gyorsabban szedtem a lépteimet, hogy el ne késsek a matek óráról.
Mint egy rendes diáklány, ültem szépen a tanteremben és hirtelen az első 5 percben megvilágosodtam. Az ex- iskolámban nem tanultam semmit, és kegyetlenül meg fogom szívni azt az időt míg bepótolok mindent. Kezdett kib*szottul fájni a fejem, egyre kellemetlenebb volt már a suliban lenni.

Később, nem találtam semmit se, a tantermektől megkezdve át a próbatermekig átfogóan az ebédlőig. Ráadásul nem, hogy a helyiségekkel nem boldogultam, de az emberekkel is egyre nehezebben jöttem ki, jó ez így nem igaz helyesbítek, egyszerűen levegőnek vettek, vagy lenézően végig mértek és kész.

Mit szépítsem, elvesztem. A hab a tortán az volt, mikor ebédnél nem tudtam hová ülni, egyszerűen nem akartam oda pofátlanodni egy asztalhoz se, ezért egy külön álló részre vonultam. Nem sok hiányzott, hogy ne kezdjek sírni, de megembereltem magam és kész, lenyeltem a könnyeimet erős maradtam.
Annyira megszoktam már a régi életem. Azt is nagyon nehezen alakítottam ki,de találtam barátokat és …most kezdhetem az egészet előröl, sóhajtottam és unottan bámultam a tálcámon lévő hamburgert.
Nem akartam körbe nézni, hogy kik vannak itt, viszont azt éreztem, hogy Őket igenis érdeklem, kitárgyalták az újlányt, nem is akárhogy. Óhh, de meglepő. Nem bírtam tovább, felálltam és kimentem az ebédlőből.


Csendben sétálgattam mondhatni nézelődtem, mint egy múzeumban, és próbáltam memorizálni, hogy kb. mi merre van, ne keljen ezzel bajlódnom a későbbiekben.
Járt az agyam, hogy mi lesz, betudok majd én ide illeszkedni valaha? Annyira látszik rajtam, hogy nem ide való vagyok. Elkeserített kicsit ez a gondolat, mostanában nem jellemző, hogy jó a kedvem, és az új suli sem igazán nekem való.
Az ösztöndíj meg van, anyáékat legalább nem kell ezzel terhelni, viszont a haverok féltenek, hogy nem lesz időm rájuk, és egyszerűen elveszítenek.
Ilyeneken agyaltam, mikor rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogy hol vagyok, hiába néztem szét nem találtam senkit se aki segíthetne nekem megtalálni a helyes utat. Akkora ez a suli, mint a Buckingham palota, gondoltam magamban összehúztam a szemöldököm, és keresztbe fontam a karom a mellkasom előtt tanácstalan fejet vágva. Mikor megláttam a kiírást az ajtón velem szembe: Tetőtér Belépni TILOS

Ha már itt vagyok, mért ne? Nem is tudom miért gondoltam ezt, tulajdonképpen semmilyen reális magyarázatom nincs rá, de egyszerűen kiakartam szabadulni innen, éreztem ahogy húzott az ajtó, kecsegtetően hívogatott én meg engedtem neki.
Nem törődtem a kiírással, soha sem volt számomra probléma megszegni az ilyen tiltásokat most sem volt máshogy.
Elindultam, és elforditottam lassan a kilincset, táádám nyitva volt, beléptem majd felmásztam a létrán és a tetőn találtam magam, mosolyogtam és szétnéztem.

Nem volt itt semmi érdekes, egy átlagos tetőtér volt semmi szépség, elegancia, sem luxus.
Ez a hely tetszett az egész iskolából a legjobban. Ledobtam az oldatsáskám, ráültem és előszedtem az Mp lejátszóm. Nem vagyok gazdag csaj, ezért a kis kütyüért 4 hónapig dolgoztam, de megérte, létszükséglet számomra a zene, nem bírom ki nélküle.
Először csak szépen ültem, bedugott füllel, majd nem bírtam ki, felálltam és táncolni kezdtem. Úgy ahogy a parkban szoktam a haverokkal, break-es mozdulatokat csináltam, majd hülyeségből és a zene miatt, amit épen hallgattam elkezdtem utánozni Beyonce riszáját.