As You like it (Jesse)

*Újabb napsütéses őszi délután ideje jött el, és ezeket a délutánokat Scarlette igazán szereti. Hideg szél borzolja ugyan odakint az ember haját, cibálja magával a sárguló és vörösödő faleveleket, és néha már-már könnyeket csal az ember szemébe, de innen, bentről ez a világ teljesen más, valami varázslatos. Itt az ablak átlátszó üvegén belül csak azt látni, ahogyan a rajta áttörő napsugarak bearanyozzák a termet, meleget és életet csempésznek a tárgyak néha kissé rideg világába, és itt a kellékek, mintha barátságosabbak lennének ettől a fénytől, melyben most szinte úsznak. És ebbe a világba lép be most Scarlette, kipirosodott arccal, és kissé borzos hajjal, arcán örökös mosolyával, kezében bíborszín mappával, melyben most is több oldalnyi megtanulandó szöveg van. A mappát az egyik székre teszi, és tekintete végigfut a termen, miközben lassan kigombolja combközépig érő szürke szövetkabátját, és amint megszabadult tőle, a fogasra akasztja. Az egyik tükörhöz sétál, légiesen, hangtalan léptekkel, mintha nem is érintenék a talajt fekete topánjai, annyira könnyedén lépked, majd megáll a tükör előtt és belenéz. Kissé elhúzza a száját, amikor a tükörképével szembenéz. Ideje rendbe szednie magát, mert a szél úgy tűnik, nem éppen a szövetségese, viszont ő szeret tökéletesen kinézni. Vesz egy mély levegőt, majd megigazítja a haját. Aztán megnézi az eredményt és ismét babrálni kezd a tincseivel, mindaddig, amíg elégedett mosoly nem csillan ajkain. Végigsimít bordó blúzán, melyet derékban széles sávon fekete csipke díszít, és térdig érő egyenes fekete szoknyáján, nehogy egy ránc is maradjon valahol rajta, majd elégedett mosollyal fordul egyet, és már ott is terem a széknél, kezébe véve a mappát. Szétnyitja, majd óvatosan forgatni kezdi a lapokat. Világoskék sávok jelzik véges végig a lapokon, melyik szövegrészek tartoznak a szerepéhez, mit is kell megtanulnia. Leül, és beleolvas... talán egyszerűbb lesz, ha megkér valakit, aki tanulna vele... hát igen, mondjuk éppen Ethan-t, ha már úgy is szerepel. Talán még meg is tudja győzni. Gyorsan lerakja a mappát, és a fogashoz lépve kabátja zsebéből előveszi a telefonját. Stílusos darab, fekete összecsukható kis mindentudó, amelyen hamarosan egy számot tárcsáz. Szabad kezét szájához emeli, és máris pattogtatni kezdi hosszú körmét idegességében, vagy inkább csak türelmetlenségében. Kicseng... de vajon a srác felveszi-e. És vajon belemegy-e, hogy együtt próbáljanak. Már az ötödik csengésnél tart, és lehunyt szemmel ismételgeti magában, hogy "légyszi, vedd már fel", amikor a túloldalon a már ismert hang szól bele.*
-Hallo. Scarlette?
* Megkönnyebbülten sóhajt, és elmosolyodik, majd válaszol. És már mondja is, amit szeretne.*
-Szia, Ethan. Igen, én vagyok... Ne haragudj, hogy zavarlak, csak egy nagy kérésem lenne... volna kedved... vagyis ráérnél próbálni? Ha már úgy is tied a másik szerep... *azt, hogy milyen szépen néz éppen, a fiú nem láthatja, de ismét kercetelni kezdi a körmeit, amint csend lesz pár pillanatig. Úgy is nemet fog mondani, mert van jobb dolga is, legalább is ez fordul meg most Scar fejében. *
-Hát... úgy is meg kell tanulnom a szöveget. Tudod mit, fél óra... maximum egy óra és... Hol is vagy?
-A próbateremben és köszi. Imádlak. *válaszol arcán igazán széles és örömteli mosollyal, most már szóhoz sem jut szegény fiú. *
-Akkor majd itt. És még egyszer köszi. Pussz. Szia. *köszön el, majd megvárja, amíg a másik is elköszön, aztán összecsukja a telefont és ismét kabátja zsebébe mélyeszti. Arcán még mindig ott van mosolya, és közben kivesz egy lapot a mappából, hogy amíg a fiú ideér, addig se vesszen kárba az ideje, majd a terem közepéig megy, és egyszer átolvassa, aztán meg már megpróbálja magát beleélni az adott helyzetbe és kezdi elölről. *
-Úgy emlékeddel te kerítő vagy.
Szó, könny, ajándék, esküfogadása,
Szerelmi áldozat, azt hagyja másra.
S bár többet látok búredőiben,
Mint Pandarus szépítő tükriben,
Tartom magam. A nő kéréskor angyal,
Küzdésben van a kéj, sikerrel elhal.
A ki szerelmes, az ilyent nem ért meg,
Hogy többre becsülik az el nem értet;
A ki soh’sem volt az, az gondol erre,
Epesztő vággyal édesebb szerelme.
Elvem azért az lesz: a szerelem
Parancs elérve, küzdve kérelem;
Így szívem is erős lesz azt viselnem,
S látszani nem fog mégsem a szememben.
*Aztán mondja újra és újra, ez legalább nem egy fél mondat, hanem valami hosszabb, mert ama fél mondatok miatt lesz jobb, ha nem egyedül próbál. De addig meg megpróbálja beleélni magát Cressida szerepébe. *

Nagy a csend, csak Scar hangja töri meg itt is, hiszen sehol senki. Legalább is sehol senki, akit látna, vagy akiről tudna, meg van győződve róla, hogy ő itt most teljesen egyedül üldögél... pontosabban álldogál egy tükörrel szemben, és mondja a szövegét. Aztán meg egy kis időre megáll és abbahagyja a gyakorlást. Szembenéz a tükörképével és megcsóválja a fejét, hiszen ez így szerinte nem lesz jó. Sóhajt egyet, majd megpróbál még jobban belejönni a szerepbe, bele kell élnie magát, teljesen át kellene élnie Cressida helyzetét, hiszen ha nem éli át, akkor hogyan lesz olyan arckifejezése, hogyan tud olyan lenni mint ő? Sehogy. Kissé elgondolkodva bámul a tükörbe, maga előtt kezében a lappal, kissé elgondolkodva. Aztán elkezdi forgatni azt a pár lapot ami a kezében van, ír ez valamit egyáltalán a hősnőről? Semmit... még semmit. Újabb sóhaj, aztán a székhez megy, kezébe veszi a mappát, és kiveszi belőle az első lapokat. Mi is szerepel itt arról a nőről, akit neki meg kell játszania. Visszasétál a tükör elé és teljes mértékkel belemerül a szerepéhez talán szükségesnek bizonyuló mindenféle mellékinformáció tanulmányozásába. Észre sem veszi, hogy valaki belépett, csak a hangra figyel fel, és rezzen össze. Leereszti a kezét, amiben a lapokat tartotta, majd meg is fordul és a fiúra bámul, arcáról lerí a meglepettség teljes mértékben. Valamilyen mértékig számított valakinek az érkezésére, de az ismeretlen hangra nem, inkább csak Ethanra, aki még mindig nincs itt, mint a mellékelt ábra mutatja. Sóhajt egyet, majd mosolyt varázsol arcára és válaszol, végre.

-Szia. Óh, nem... csak olvasgattam még egyelőre. *jegyzi meg, amikor már válaszadásra képes, vagyis sikerült túllépnie az első nagy meglepetésen. Hát tény, hogy nemrég van itt, nem meglepő, hogy a diákok felét sem ismeri, csak ismerkedésre a mozgalmasabb délelőttökön valahogy inkább számít, mint ilyenkor, amikor inkább kihaltnak tűnik az épület. *

-Azt... azt hiszem, még nem ismerjük egymást. Scarlette Evans vagyok... színművészetis. *mutatkozik be, talán feltűnik, hogy nos igen, kissé zavarban van, és nem éppen a helyzet magaslatán, de mégiscsak most próbál beilleszkedni. Még jó, hogy vannak, akiket régebbről ismer, vagy nagyon el lenne veszve, az tény. No de legalább eggyel több emberről mondhatja majd el, hogy legalább a nevét tudja. Olyannyira társasági ember mint Michelle vagy Ethan sose volt. Furcsa, hogy ilyen barátok, ismerősök veszik körül, de neki mégis a könyvek és a színművészet a mindene. Néha el-elcibálják ide-oda, ráveszik egy kis társasági életre, amit úgy belül talán maga is hiányol a mindennapjaiból, de hát ez már csak ilyen. Talán nem is lenne jó, ha mindenki mindenkit ismerne. *