Trish Walberton

Posts : 33 Join date : 2009. Aug. 28. Age : 33

TRISH WALBERTON
"Egyedül a zene képes enyhülést hozni a bolygó érzékeknek és a háborgó léleknek."

Szia, szeretnék egy kicsit többet tudni rólad. Töltsd ki ezt a felvételi tesztet.

Nem lehetsz öreg és bölcs, hogyha nem voltál fiatal és őrült

TELJES NÉV Trish Walberton
BECENÉV -
NEM Nő
SZÜLETÉSI HELY New York, USA
SZÜLETÉSI IDŐ 1991. május 8.
SZAKIRÁNY Ének-zene

APA Thomas Walberton, 42
ANYA Layla Rietfors, 40
TESTVÉREK Ryan és Jackson Walberton, 17
HÁZI ÁLLAT Árnyék, a border collie
ANYAGI HELYZET Thomas Walberton New York egyik legnevesebb vállalatának az elnöke. A Walberton & Co. (kicsit sem öntelt név a cégnek…) építészeti ágon futott be, és felhőkarcolókat húznak fel napok alatt. Nem csoda hát, hogy a Walberton család a felső rétegbe tartozik. Ráadásul, ha még ehhez hozzávesszük Layla szárnypróbálgatásait divattervezőként, akkor elképzelhetjük, hogyan is gyarapodik az a hatalmas családi vagyon.

Mondd ki, amit ki akarsz mondani, tedd azt, amihez kedved van, ne bánj meg semmit, és ne hagyd, hogy az emberek elgyengítsenek!

MEGJELENÉS
Trish legszembetűnőbb vonása hosszú, dús, sötétbarna haja. Arca ovális alakú, színe kicsit rózsás. Mogyoróbarna szemeit mindig kiemeli szempillaspirállal és szemceruzával. Más sminket azonban csak nagyon ritkán használ. Termetileg nagyon alacsony, mindössze 155 cm, de ehhez vékony testalkat is párosul. Nem csoda hát, hogy nagyon törékenynek látszik. Legszívesebben hétköznapi ruhákba bújik, amikben kényelmesen érzi magát. Azonban magassarkú vagy magastalpú cipőket előszeretettel hord, csak hogy azt az illúziót keltse, hogy magasabb.

JELLEMRAJZ
Alapjáraton egy kedves lány, csak néha nem tudja, hogyan mutassa ki valódi érzelmeit. Fél szeretni, de ha egyszer beadja a derekát, akkor onnantól nincsenek határok. Akit egyszer a szívébe zárt, az ott is marad. Nem egyszer, nem kétszer, de nem is tízszer kell megsérteni, hogy az ilyen fontos emberek kikerüljenek a kiváltságos helyről… Már ha egyáltalán ki tudnak kerülni. Ilyen szempontból nagyon hűséges. Azonban más jellemvonásai miatt gyakran megközelíthetetlennek tartják az emberek. Előfordul, hogy minden ok nélkül bezárkózik és sértegetni kezdi azt, aki a közelében van. Úgymond kiereszti a karmait, hogy azok nehogy elkopjanak. Azonban ez a támadás nem erőfitogtatás, hanem inkább védelem. Hiába mutatja azt, hogy nem ad mások véleményére, hogy róla leperegnek a negatív kritikák, ezek belül mégis érzékenyen érintik.
Mint a legtöbb Bika, Trish is nagyon makacs, foggal-körömmel ragaszkodik a véleményéhez. Ha kell, még azt is bemagyarázza, hogy az ég zöld és a fű kék. Azonban észérvekkel őt is meg lehet győzni. Másik tulajdonsága, ami csillagjegyét karakterizálja az a célorientáltság. Ha valamit a fejébe vesz, azt véghez is viszi, bármibe is kerüljön.
Jellemének még fontos eleme az irónia. Bármikor képes egy egyszerű mondatra is ironikusan reagálni. Néha pont az ilyen megjegyzéseire van szükség otthon, hogy oldódjon a feszültség.

EDDIGI ÉLETED
Egy langyos tavaszi napon láttam meg a napvilágot 1990. május 8-án. Legalábbis anyám, Layla Rietfors, mindig így emlékezett arra a napra. Apám, Thomas Walberton szerint azonban őrült vihar tombolt, az utcákat ellepte az esővíz, és a napot látni sem lehetett majdnem egy teljes hétig. Na igen, kiben milyen nyomokat hagyott az érkezésem. Talán az ilyenfajta visszaemlékezések mutatják a legjobban, hogy nem várt gyerek vagyok. Amolyan baleset, ha úgy tetszik. És míg anyám elfogadta, hogy Isten ezt az utat szánta neki, apám kicsit… hát hogy is mondjam? Kiakadt. Azt akarta, hogy anyám vetessen el. Azonban anyám jó keresztény létére nem hitt az ilyesmiben és most itt vagyok.

Mindenki legnagyobb meglepetésére 14 hónaposan a legelső szavam az volt, hogy „Apa”. Pedig apám mindig annyira került, amennyire csak tudott. Még fejletlen agyammal is felfogtam, hogy nem szeret. Talán pont azért őt szólítottam az első szavammal, mert hiányzott az életemből… Aztán mielőtt még jobban elmerülhettem volna a szókincsem építésében és a kapcsolataim kialakításában, megszülettek ikeröcséim, Ryan és Jackson. Ott voltam, alig 2 évesen, és jó formán senki nem figyelt rám. Apám rajongott az ikrekért az első pillanattól kezdve, anyámat meg persze lekötötte két újszülött ápolása. Én így a dadusra maradtam egészen 7 éves koromig.

Akkor sikerült felhívnom magamra a családom figyelmét. Szokásom szerint a tükör előtt ültem, és énekeltem, miközben barna hajzuhatagomat próbáltam megszelídíteni. Nem tudtam, hogy jó hangom van, nem azért énekeltem. Inkább a magam megnyugtatására. Hogy ne legyek annyira magányos. Ekkor persze anyám berontott a szobába, háta mögött az ikrekkel és apámmal. Teljesen ledöbbentek, hogy milyen hangom van. Rögtön hívtak ének tanárt, plusz megtanultam gitározni, zongorázni, dobolni és egy kicsit a trombitán is tudok játszani. Azonban ez a lelkesedés is elég hamar lelohadt, alig 3 évig kötötte le a figyelmüket a zenetudásom. Végül is az már régi hír volt, hisz időközben kiderült, hogy Ryan veleszületett tehetséggel focizik, Jackson meg alacsony termete ellenére is a legjobb kosaras az iskolájában. Megint megfeledkeztek rólam.

A legrosszabb azonban az volt, hogy nem zavart a magány. Hozzászoktam az évek során. Nem állítom, hogy nem hiányzott néha egy anyai ölelés, vagy bohóckodás az öcséimmel, esetleg egy jó beszélgetés apával… De megtanultam, hogy ne vágyjak olyanra, amit úgyse kapok meg. Az iskolában egészen sok barátom volt, ott sosem ültem egyedül az ebédlőasztalnál. Nem csak népszerű, de jó tanuló is voltam. Csak a matekkal gyűlt meg néha a bajom. Az iskola volt számomra a menedék, az igazi élet. De a családom sose hitte el, hogy vannak barátaim, mert sose hoztam haza őket. Ahogy én sem mentem soha hozzájuk. Nem arról van szó, hogy nem akartam bemutatni a családomat, vagy hogy túl jól éltünk. A ház két medencéje, saját kosár- és teniszpályája nem számított olyan ritkaságnak a környéken. Inkább csak szégyelltem a családommal való kapcsolatomat. Más boldog családok képét meg nem bírtam volna elviselni kötekedés nélkül. Így hát a normális élet az iskola falai közé korlátozódott.

Amikor 13 lettem, és anyám még mindig nem találkozott egy barátommal sem, vett nekem egy kutyát. Egy kutyát?! Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, amikor megláttam a fekete-fehér szőrpamacsot a szoba közepén. Már épp ordítani kezdtem volna, hogy nekem nem egy kutya kell, hanem a családom, amikor a kölyökkutya rám emelte nagy barna szemeit. Hirtelen megértettem, hogy honnan jön a „kölyökkutya szem” kifejezés. Olyan volt, mintha tükörbe néznék. A fájdalmam, félelmem és magányom tükröződött az állat szemében. Gyorsan elfordultam, és a szobámba rohantam. Nem akartam látni se a kutyát, se anyámat. Még hogy egy kutya! Hát ez hihetetlen… Hasra vetettem magam az ágyamon, aztán éreztem, hogy egy kisebb test is landol mellettem. Odanéztem, és a kutyát láttam. Nedves orrocskáját a karomhoz nyomta. Én akaratlanul is elmosolyodtam, majd simogatni kezdtem és egy lassú számot kezdtem dúdolni a fülébe.
- Árnyék – suttogtam, és magam is meglepődtem a szón, majd erélyesebben megismételtem és közben új barátomra néztem: - Árnyék.
A border collie vakkantott kettőt beleegyezése jeléül. Neki is tetszett ez a név.

Egy évvel később megtaláltam álmaim iskoláját. Azt, ahol tovább akartam tanulni. A Dorian Művészeti Iskolát vagy, ahogy mindenki utalt rá, DMI-t. A suliban egy pályaválasztási megbeszélésre jött be az igazgatója. Elmondta, hogy milyen lehetőségek vannak, és hogy mennyibe kerül. Míg néhány társam lélegzete is elállt az összeg hallatán, nekem a fülem botja sem rezdült. Tudtam, hogy a családom megengedheti magának. Arról nem is beszélve, hogy tudtam, nekem ott a helyem. De nem csak a hangom miatt, hanem mert reméltem, ott megtalálom önmagam. Addig nem is nyughattam, amíg meg nem győztem szüleimet, hogy ez a legjobb döntés.

Első évem azonban eseménytelenül telt. Általános iskolai népszerűségem tovatűnt, tehetségemmel meg nem igazán tűntem ki a tömegből. Hogy is tűnhettem volna ki, amikor csupa hozzám hasonló diák vett körül? Sőt, volt olyan, aki nem csak énekelt, de esetleg táncolt és színészkedett is. Mindennap úgy mentem haza, mint aki most ébredt egy rossz álomból. Hiába dolgoztam éjt nappallá téve, nem lettek jobbak az eredményeim. Hiába próbálkoztam barátkozni, kívülállóként kezeltek. Az a hely, ami egyszer menedék volt, most mintha egy sírkertté változott volna. De szerencsére a nyár hamarabb elérkezett, mint reméltem, és megmentett, mielőtt megfulladhattam volna önsajnálatomban.

Legnagyobb meglepetésemre második évem a DMI-ben 180 fokos fordulatot vett. Tanulmányi eredményeim javultak, és szociális téren is fejlődtem. Mi az, hogy fejlődtem?! Úgy viselkedtem, mint akit kicseréltek. Persze ebben nagy szerepet játszott Seth, egy hasonló érdeklődésű felsős srác. Véletlenül botlottunk egymásba a folyosón, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Hamar barátok lettünk, és rajta keresztül sok új ismerősre tettem szert. Újra népszerű voltam. És ha mindez még nem lett volna elég, az év végi koncerten részese lehettem az egyik duettnek. Másodikosként ezt nagy megtiszteltetésnek vettem.
Harmadik végén azonban minden megint rosszra fordult. Seth közölte, hogy nem fejezi be a DMI-t. Anyukája rákban szenvedett, és Californiába költöztek egy jobb kezelés reményében. Californiába, a világ másik végébe. Ahelyett, hogy mondjuk Maine-be cuccoltak volna. Akkor láttam utoljára Seth-et, és akkor jöttem rá, hogy szeretem. Mondhatom, jókor.

Már csak abban reménykedek, hogy ez a séma folytatódik, és a negyedik évem megint jó lesz… Bár Seth nélkül ez elég reménytelennek tűnik.

Posts : 33 Join date : 2009. Aug. 28. Age : 33

Néha a legkisebb döntések azok, amik örökre megváltoztatják az életünket

MINDIG
x Árnyék
x éneklés
x gitár
x futás
x eső
x tél
x kávé
x rántott sajt
SOHA
x cigaretta/cigarettafüst
x pontatlanság
x tű
x vér
x rasszizmus
x tengeri herkentyűk
x játék babák
FÉLELMEK
x Játék babák, a sok horror film hatására
x Kórházak, mert fél, hogy senki nem látogatná meg, meg nehezen bírja a vér és a sok tű közelségét
EGÉSZSÉG A mandulája majdnem minden télen begyullad, ezzel kellemetlenné téve az általa imádott évszakot
SZOKÁSOK
x Rágja a tolla végét, vagy magát az íróeszközt pörgeti az ujjai között
x Dobol a lábával vagy az ujjaival, ha ideges illetve ha unatkozik
x Mindig Árnyékkal alszik
MIÉRT EZ A SZAKIRÁNY? 7 éves korában kiderült, hogy gyönyörű hanggal és a hangszerek iránti jó érzékkel áldotta meg a sors. Trish sokszor úgy érzi, hogy csak a zenével tudja kifejezni magát. Amint énekelni vagy gitározni kezd, rögtön megnyugszik, és másképp látja a dolgokat. Kíváncsi, hogy másra is ilyen nagy hatással van-e a zenéje. De ezt csak akkor tudhatja meg, ha tökélyig fejleszti a tudását.

Van az úgy néha, hogy az ember nem hagyja, hogy az útjába álljon az, ami helyes..

EGYÉB A család legfinomabb Brownie-ját tudja elkészíteni
PRÓBAJÁTÉK
A kávé felfelé szálló gőzét nézem. Nem merem a velem szemben ülő fiú szemeibe mélyeszteni a tekintetemet. Az érzéseimmel néha hadilábon állok, és most félek. Félek, hogyha Seth-re néznék, akkor elsírnám magam. Azt a helyzetet meg nem tudnám kezelni. Milyen ciki lenne, ha nem tudnám abbahagyni a sírást? Egyáltalán előfordult ez már valakivel? Gyorsan megrázom a fejem, hogy kiverjem ezt az értelmetlen gondolatot a fejemből. Újra a gőzre koncentrálok. Olyan, mintha menekülni akarna. Teljesen átérzem a vágyát. Én is szeretnék messzire menni, akkor talán elhitethetném magammal, hogy mindez nem igaz. Lábaim őrült ritmusban dobolnak az asztal alatt. Legyen már vége ennek az egésznek!
- Trish? – Seth mély hangja ránt vissza gondolataim világából a földre.
- Ühümm – ennél értelmesebbre nem futja.
Az ismertségünk alatt ez az első alkalom, hogy hosszabb időre beállt közöttünk a csend. Sajnos az a kellemetlen fajta, amikor mindkettőnknek van mondanivalója, csak nem tudjuk, hogyan fogalmazzuk meg.
- Hidd el, hogy ezt én nem így terveztem – szabadkozik, majd kezével az enyém után nyúl.
Én elhúzom, mintha csak véletlen lenne. Hát persze, véletlen. Még mindig kerülöm a tekintetét, és a kávémat kezdem kevergetni.
- Tudom – biccentek, és ez így is van.
Tisztában vagyok vele, hogy nem az ő hibája, hogy az anyja rákos. Ahogy azzal is, hogy kötelessége a legjobb orvost megkeresni és lelki támogatást nyújtani a családjának. De hiába ez a fene nagy tudás, ha úgy érzem magam, mint akit félredobtak. Legszívesebben kisgyerek módjára hisztiznék. Seth a legjobb barátom, nem hagyhat ő is el! Immár mérgesen rázom meg a fejem, majd felpattanok. Bár a gőz nem tud kimenekülni a zárt helyiségből, én igen. Mindenféle szemkontaktus és köszönés nélkül viharzok ki az ajtón. Még az utcáról vetek egy utolsó pillantást az asztalra, ahol ültünk. A kávém még mindig gőzölög, Seth a tenyerében tartja a fejét. Nagyot sóhajtok, és gyalog indulok haza. Tudom, hogy le kell higgadnom holnapig. Holnap… ez a szó lidércként nyomul a gondolataimba. Akkor fogom utoljára látni a legjobb barátomat. Már most utálom a holnapot, de megígérem magamnak, hogy nem haragban fogok elválni Seth-től.

Köszönöm, majd értesítünk, ha felvételt nyertél az iskolába.
Üdv: A Dorian Művészeti Iskola Igazgatója.

Admin Posts : 101 Join date : 2009. Aug. 27. Age : 33

TÖRPILLA,
énekeld ki magadból a fájdalmadat közöttünk,
szidd velünk együtt a szülőket, aztán dobd félre Árnyékot
és élvezd inkább az én kölyökkutya szemeimet

Örömmel értesítünk, hogy felvételt nyertél a Dorianbe!

» Never get too close to the end of the line [Trish]
» Why you standing on the wall? [Trish]
» cinderella story [Trish]
» Music changes the world [Trish]