Kalandtúra... ~ Stephan & Mandy ~

Egy csöndes őszi éjszakán miről álmodik a lány…

Hát ez attól is függ kiről beszélünk.
Az én szerény esetemben talán barátnők, pasik, bulik? Csak úgy létezni és nem érezni, belevetni magam a péntek éjszaka felejthetetlen élményeibe? Miért is ne? Máris csörrent egy-két barát telefonja, hangom sokat sejtetőn izzott a vonal túlsó végén, csacsogás, egyeztetések és máris a zuhany alatt álltam, majd a ruhásszekrényem rejtekeibe vetettem be magam. Egy szexi mini, kivágott top, nercharisnya, combig érő csizma, hát ez volnék én egy dögös díva, mindent a látszatra, elrejtve belső szendeségemet. Hajam lágyan siklott át a fésű tüskéin, szemceruzám feketén csusszant végig szemhéjamon, még egy kis szemhéjpúder, spirál, rúzs, kedvenc parfümöm és kattant a lámpa, sötétségbe borítva a lakást, ahol a szobalány mára kimenőt kapott. Mivel egy kis becsiccsentéssel egybekötött éjszakát terveztünk a csajokkal, így ezüstmetál kiskedvencem helyett taxit hívtam. A nem éppen tetsző járgány öreges mozdulatokkal állt meg a sötétségbe magasodó házam előtt. A sofőr ajtót nyitott.

- Hová lesz kisasszony? – kérdezte szívettépő hangon, miközben mélyen dekoltált fölsőm mögé igyekezett betekintést nyerni.
- Talán jobb lenne ha nem velem próbálkozna, nem az esetem öregem – mondtam szókimondóan meglepettséget tükröző arcába. A hátsó ülésre vetettem magam mogorva és viselkedj különben kicsinállak tekintettel közöltem uticélomat.
- A 105-be kérném a fuvart, ott kell lennem 10 perc múlva, úgyhogy taposson bele – dünnyögött valamit az újgazdagokról, de nem volt kedvem vitába szállni és új taxi után nézni, mert így is késésben voltam, nem szokásom, de a ruhaválogatás kicsit jobban elhúzódott, mint azt gondoltam. De jólesett beletaposni ennek a mafla emberkének a lelkivilágába, vén perverz alak, a hatás megvolt, a gázpedált folyamatosan nyomvatartva száguldottunk át a megannyi fénnyel tarkított New York városán. Lézengő emberek tömkelege tanakodott az esti programokon, neonfények cikáztak át az égen hirdetve egy-egy tuti buli helyszínét. Kávézók, éttermek roskadoztak egymás hegyén-hátán. Arcom a távoli magányt fürkészte, beleveszve milliónyi parányba, töprengésbe, agyjárásba. Nem szabad most belehabarodnom az élet dolgaiba, ki kell szellőztetnem túláradó agyamat, erre jó egy buli, ott megszűnik létezni minden ami igaz és valós és ismét más lehetek, valahol egy kicsit önmagam, máshol viszont egy maszkba bújtatott lázongó, kicsapongó életű ifjonc.

Teljesen belefeledkeztem a mindenségbe, ujjaim aprón érintették a frissen mosott ablaküveget, a gusztustalan olcsó mosószer szaga bejárta a keretet és érzékeny orrom csiklandozta, tüsszentésre késztetett.

- Egészségedre szépségem! – kacsint felém a sofőr, miközben a visszapillantó tükörben ismét dekoltázsom mélyén pihennek szemei.
- Nem vagyok a szépséged vénember, egy utassal hogy merészelsz így beszélni? És különbenis rég oda kellett volna érnünk, hol a búbánatban vagyunk? – tegeztem, mert egy ilyen tuskóval nem tudok máshogy viselkedni. A táj megváltozott, a fények belevesztek az éjszaka mélyébe, sötétség honolt körülöttünk, egy-egy ócska lámpa ontotta csak sápadt fényét.
- Azonnal vigyen vissza! Nem érti? – félelmet keltően vigyorgott besárgult fogait megvillantva, de még mindig engem bámulva. Megrettentem. Nem szokásom, de most valami mélységes félelem futott végig testemen.
- Ha azonnal nem rak ki vagy nem visz vissza beperelem, feljelentem, kicsináltatom! – ordítottam.
- Itt kiszállnál? – kérdezte és igaza volt, ahogy körülnéztem a nem éppen bizalomgerjesztő negyed csontos arcképe vigyorgott vissza rám, rongyokba öltözött emberek, kukákba turkáló csövesek, a nyomornegyed közepén jártunk. Elsápadtam, telefonom után nyúltam, de ekkor egy hatalmas ütés és fél percre elsötétült a világ.

Feleszmélve a taxis felcsapta az ajtót és kirontott. Felfogtam mi történt, ütköztünk. A nem normális sofőr annyira elmerült testem tanulmányozásában, hogy áthajtott a piroson és becsapódott egy épp zöldre váltás után gyorsuló autóba, így nem volt akkora az csattanás. A hang élesen vájta át lelkivilágomat, de nem sérült meg senki. Légzsák durrant a fejem mellett hatalmasat ütve dobhártyám mélyére, csengett a jobb fülem, nem hallottam tisztán a másik sofőr ideges hangjait, pedig igyekeztem elcsípni egy-egy hangfoszlányt, puszta kíváncsiságból. Valami forrót éreztem végigcsordulni arcomon, odanyúltam és ragacsos vérmassza kenődött szét ujjaim között. Nem fájt, egyszerűen nem is éreztem semmit. Furcsa volt, olyan kiszolgáltatott állapotba kerültem, gyűlöltem ezt az érzést. Mindig ügyelek a külsőmre, de most a tükör helyett ismét a telefonom kaptam kézbe és tárcsáztam, a bátyám hívtam mentsen ki ebből a lehetetlen helyzetből, mert tudtam, hogy pár napot New Yorkban tartózkodik. Kicsöng…

- Vedd már fel! Kérlek bratyó vedd fel! – de a rögzítője válaszolt – A francba Dan! A francba! – vágtam idegesen a táskám mélyére a telóm.
- Ne mozdulj! – rémített meg a már ismert döglődő hangorgánum. A papírjaiért jött, bezárta az ajtót, hátul nem tudtam menekülni, de sebtében előremásztam a meggyűrődött autóban, nyomódott a gomb, kattant a zár és már ki is ugrottam a kocsi mélyéből.
- Héj, gyere vissza! – felém indult, de a másik férfi elkapta, verekedni kezdtek. Nekem se kellett több, magassarkúm hangos kopogással verte vissza az éjszaka porát és olvadtam eggyé a sötétséggel. Fogalmam sem volt hol vagyok, meddig futottam, de egyre beljebb és beljebb a romos házak falai közé, ahol nem találhat rám. Merész szemek villantak és surrantak végig testemen utam során, ribancnak néztek, pénzt ajánlottak. Bevallom, félek. Őszinte valóm kiált odabent, a vészjelző erős pirosban villog. De nem adom fel, soha. Az izzadt taxis emléke is elszállt a hűvös, mardosó széllel, az igénytelenség bűze söpört végig lelkemen. Ordítani akartam, felébredni ebből a morbid álomból, de nem sikerült. Lábaim tovább tipegtek, gusztustalan megtört járdapadkákon billegtem keresztül.
- Telefon… - ziháltam, miközben újabb vércsíkot söpörtem ki arcomból – A francba! Ezt a mocskos patkányfészket – ordítottam el magam, mert a térerőm a nullán villogott.

Hangok, motoszkálás, neszezés, megálltam. Lélegzetem visszatartva figyeltem minden egyes apró jelre, agyam kattogott, ki kell jutnom innen. Egy omladozó házfal mellett vitt el utam, gusztustalan vizeletszag csapta meg orromat, tüsszentettem. Valaki szaladt, távoldott, nem értettem, felbátorodtam. Lábujjhegyen, hogy cipőm sarka ne koppanjon a szilánkos talajon osontam az omladozó téglafal mellett, majdnem a sarkon jártam, félig felemelt kezem már átpislogott a túlsó oldalra, mikor egy erős markolat szorult csuklóm köré, szemeim kitágultak és hangos sikoly szakadt fel torkomból…