Dominic Sanders

Posts : 48 Join date : 2009. Oct. 05.

Dominic Sanders
It's such a selfish compromise,
self indulgent, useless, bunch of lies.
I’ve never thought you would believe.

Szia, szeretnék egy kicsit többet tudni rólad. Töltsd ki ezt a felvételi tesztet.

Nem lehetsz öreg és bölcs, hogyha nem voltál fiatal és őrült

TELJES NÉV : Dominic Sanders
BECENÉV: Dom, Nic
NEM: férfi
SZÜLETÉSI HELY: Toronto (Kanada)
SZÜLETÉSI IDŐ: 1991
SZAKIRÁNY: Képző- és iparművészet (fotógráfus)

APA Jack Sanders
ANYA Julia Sanders
TESTVÉREK Amelia Sanders (6 éves)
HÁZI ÁLLAT -
ANYAGI HELYZET: jómódú család, kirívóan gazdagok is, de Kanada messze van, Dominic egy albérletben él Manhattanben, átlagos körülmények között.

Mondd ki, amit ki akarsz mondani, tedd azt, amihez kedved van, ne bánj meg semmit, és ne hagyd, hogy az emberek elgyengítsenek!

MEGJELENÉS
Dominic bármit tesz, bármit mond, egyszerűen ragadnak rá az emberek. Tulajdonképpen nem egy katalógusból előlépett srác, ráadásul hiányzik belőle a szőke haj, kék szem kombináció is, de manapság már inkább a sötét haj-kék szem párosítás vonzza a lányokat, így Dominic akarva-akaratlanul is kedvenccé nőtte ki magát. Szinte megszólalásig a szülei keveréke, semmit nem örökölt genetikailag nagyszüleitől.

Néhanapján nem borotválkozik meg, még a borosta is jól áll neki. Egyébként egyszerű pólókat hord (fekete, kék, szürke főleg), hozzá sötét farmert, és tornacipőt, vagy slip-ont, Egyáltalán nem veti meg a csőfarmerokat sem, nem érdekli ki mit gondol róla. Valahogyan ez a stílus, gondolkodásmód, és lezserség vonzza a csajokat, viszont Dominic-ot egyáltalán nem érdekli mi történik körülötte. Nem azért hordja a ruháit, hogy imponáljon nekik, egyszerűen jól érzi magát. Amikor zakót vesz fel, akkor egyértelműen meg akar hódítani egy lányt, egyébként a fotózásnak él, így nem figyel oda mit diktál a divat manapság. Különös szépérzékkel rendelkezik, hiszen csakis esztétikus dolgokat kap lencsevégre, könnyedén, de hatásosan keveri a színeket, szeret sálat hordani, különösképpen egy csillagos fekete-fehéret, amit Amelia-tól kapott. Jobb csuklóján, és bal lapockáján egy-egy fekete csillagtetoválás díszeleg, mindkettő életének fontos eseményeit szimbolizálja.

JELLEMRAJZ
Dominic jelleme nagyon összetett, és szinte megfejthetetlen. Olyan, mintha egyszerre két személy lakozna benne. Egyrészről nagyon kedves, figyelmes, főleg a családjával szemben, de ha valakit megkedvel, akkor is előzékenyebben viselkedik. Nagyon zárkózott ennek ellenére, nincs barátnője, mert nem engedi magához közel az emberek, csak páran lesznek igazi barátai.

Nagyon nehezen tudja feldolgozni, hogy távol került családjától, Toronto olyan messze van, nem tudja mit kezdjen magával, kivel beszélgessen, hová csapódjon. Naponta kélt órát tölt telefonon Joyce-val, kanadai legjobb barátjával. Kicsit elveszve érzi magát a mindig pezsgő New York-ban, várja a lelkes jelentkezőket, akik segítenek neki megmutatni mit merre talál. És itt jön képbe a másik énje is. Szeret bulizni, élvezi, ha sok ember társaságában viccelődik, odavan a házibulikért, amint olyan helyzetbe kerül az egyik legnagyobb partiarc válik belőle. Összevetve a kettőt, talán így lehetne megfogalmazni: Bár, elsőre azt hiszed, hogy megnyílt neked, igazából nagyon hosszú út vezet a bensőjéhez. Ez azonban még mindig nem helyes megfogalmazás. Ha akarja, akkor felpattan, és elrohan, órákra bezárkózik a szobájába, vagy huszonnégy órát tölt egy házibuliban, ahol egy percre sem bóbiskol el, végig pörög. Emellett valahol, nagyon mélyen még mindig felzaklatja Georgie balesete, amit tulajdonképpen Ő okozott, mégsem okolta érte senki. Próbáld kiismerni Dominicot, és kapsz egy Snickerst!

EDDIGI ÉLETED
Mindenki tudni akarja ki az a Dominic Sanders. Mert helyes, okos, kedves, előzékeny, nem nagyszájú, és olyan tökéletesen tud pillantani csodaszép szemeivel, de azt hiszem, senki sem akarja tudni miért ilyen Domic Sanders. Megtörne a varázs? Lehetséges, azonban úgy gondolom egy rövid összefoglaló az eddigi életéről még belefér.
1991-ben született, Torontóban, ahol, mint tudjuk, manapság már engedélyezett a meleg házasság is. Első gyerek volt a családban, és sokáig azt hitték az utolsó is lesz, éppen ezért kegyetlenül elkényeztették. Kegyetlenül, mert Dominic sosem szeretette a túl sokat, sem a túl jót. Szívesebben hempergőzött négyévesként különböző, széles, élettel teli réteken, mélyen belélegezve a nyugalmat, és csendet. Ennek ellenére a szülei gyakorta vitték el baba partikra, és egyéb arisztokrata nyalánságokra is, Dominic egyenesen VIP belépőt kapott kamaszként minden felsőosztályú rendezvényre, és klubba.

Makacs gyerek volt, annyi szent, de tisztelte a szüleit, és szeretett velük lenni, annyi ideig csimpaszkodott rajtuk, ameddig csak lehetett. Hét éves volt, amikor megkapta élete első fényképezőjét, amit ugyan két héten belül tönkretett (teljesen véletlen balesetben), mégis felfedezte mennyire szereti kis lencsén keresztül látni a világot. Apja is fotózott, sokat, sokszor, sokfelé, üzletemberként kezdett szűkülni szabadideje, s mire Dominic elérte a tizedik életévét, már csak hétvégenként látta Jack-et. Megpróbált ez időben anyjára támaszkodni, várt valami ösztönszerű szeretet, azonban Sanders anyuka szívesebben vásárolt, illetve rendezvényeket szervezett, az valahogy jobban lekötötte, mint Dominic nevelése.
Kis főhősünk körülbelül tizenegy évesen került először jó kezekbe, nagyszüleihez költözött majdnem egy teljes évre, hogy beírathassák Miami egyik leghíresebb iskolájába. Ugyan nem Dominic ötlete volt az egész, mégis gondolkodás nélkül utazott el, azt sem tudta pontosan mennyi időre, az iskolai képzést öt évesnek hirdették. Az első pár hétben még hiányolta szüleit, ráadásul helyét sem lelte annyi fesztelen, és arisztokrata gyerek között. Egy szempillantás alatt kiközösítették, hiába próbálta leutánozni viselkedésüket. Bármit is csinált, mindig elhallgattak a közelében, wc-be nyomták a fejét, összepoloskázták a táskáját, több tucatnyi szívatás áldozatává vált.

Rengetegszer sírta álomba magát, nagyszülei nem tudták mi tévők legyenek, ők annyira nem számítottak gazdagnak, befolyásuk egy szemernyi sem volt, hangtalanul kellett végignézniük, ahogyan tönkremegy egy szem unokájuk. Szerencsére következő tavasszal Dominic édesanyja hazarepültette gyermekét, hiszen teherbe esett második gyerekével, és úgy érezte az egész családnak együtt a helye.
Tulajdonképpen minden tökéletes boldogságban zajlott le, egészen a hetedik hónapra eső ultrahangos vizsgálatig, ahol kiderült, hogy Amelia (már nevet adtak neki előre) csökkent agyi stimulációi aggodalomra adhatnak okot. Ettől függetlenül igyekeztek minél nagyobb lelkesedéssel fogadni a kis jövevényt. Ez a nyolc hónap volt Dominic legszebb időszaka. Apja szabadságot vett ki, többször is, elmentek horgászni, kirándulni, rengeteget fotóztak, finoman tanította Dominicot fotós trükkökre, a kiskölyök egészen szerelmes lett, mármint saját fényképezőjébe, és egyáltalán az együtt töltök időkbe, a színekbe, emberekbe, érzelmekbe, melyeket meg tudott örökíteni.
Amelia születésénél kiderült, hogy a kislány down kórral született. Ez derékba törte addig ápolgatott családi kapcsolataikat. Mindenki sajnálta őket, a legtöbben segíteni akartak, anyai nagyszüleik hozzájuk költöztek volna, minél több segítséget, és szabad órát felajánlva. Julia azonban nem fogadta el, egyedül küzdöttek meg a nem halálos, de nagyon súlyos betegséggel.

Ez volt a második elszakadásuk, Dominic ismételten magára maradt, ám ezúttal nem tudott elmenekülni, magának kellett megoldani a saját gondjait. Sosem utálta Amelia-t, sőt, gyakran fotózta, szerette az arcát, egyáltalán nem találta csúnyának. Rengeteg képet készített, ezeket albumba rendezte, és a kislány szobájába rakta el, hogy később örömét lelhesse a szeretetben, amellyel készült minden egyes darab.
Mikor betöltötte a tizenhatot, elszabadult a Pokol, és ezt minden oldalról nézve másképpen nem tudok jellemezni. Bekerült egy olyan gimnáziumba, ahol senki sem ismerte, de mindenki meg szerette volna ismerni. Dominic stílusa akkoriban forrott ki, majdnem teljesen, elkezdett csőnadrágokat hordani, slip-onokat, tornacipőt, nem túl bő pólókat, oldalra fésülte a haját, tökéletes indie gyerekként kezdte meg tanulmányait. Először még nem tudta hogyan kezelje a helyzetet, aztán eszébe jutott Miami, és hasznot húzott az akkori kirekesztettségéből.
Frappáns beszólásaival, kialakuló szívdöglesztő pillantásával mindenkit lenyűgözött, különösebben nem is kellett erőlködnie. Hamar Ő lett iskolájának legnépszerűbb sráca, mindig akadt, minden ujjára egy barátnő.

Természetesen nemcsak jó oldala volt ennek a népszerűségnek, hanem rengeteg rossz is, többek között a kiszolgáltatottság. Időről-időre meg kellett volna védenie magát, mert egyre több ember gyűlölte meg (lenyúlt barátnők, egyebek miatt), viszont Dominic nagyon nem szeretett verekedni, a mai napig kerüli, így csak félvállról szólogatott be, és felvont szemöldökkel fogadta, akik már feltűrték ingujjukat. Ezzel egyre több embert állított maga mellé.
Megunta. Nem sejtette, hogy ennyire nagy felelősséggel jár majd, ha mindenki az Ő lépéseit lesi, és minden hétvégén keresi társaságát. Különböző indokokkal, egyre többször utazott Miamiba, ahol befogadták a régi gyűlölői, sőt, ott is az egyik legnépszerűbb srác lett. Miami azonban nem éppen az ártatlanságáról híres, így Dominic hamar belekóstolt a drogok által uralt világba is, nem tudta minden lány nevét, akivel összekerült, bár, nem éppenséggel össze is feküdt, helyzete válogatta. Miami után Torontóba visszatérni mindig nagyon furcsa érzés volt, szülei nem ismertek rá, barátai, és csodálói viszont egyre inkább a bizalmába akartak férkőzni.

Eleinte még próbálta áthozni Miamiból az életérzést, és beleültetni mindenkibe, mert lassan, de biztosan drogfüggővé vált, szerencsére csak a lazább tudatmódosító szerek érdekeltek, fű, ectasy, és még sorolhatnánk. Eltávolodott családjától, ismerte apja szeretőjét, ismerte anyja szeretőjét, tudta mikor találkoznak, és mit csinálnak, egyedül Amelia maradt meg neki ártatlan, és őszinte szeretetű, csakis miatta nem költözött el. Bár 17 évesen ez merész lett volna. Mire betöltötte a tizennyolcat, alig maradtak barátai, csk Joyce-ban bízott, csodálóinak száma azonban csak nőtt, és nőtt, már Ő sem értette miért.
Dominic végül úgy érezte felrobban, ezért inkább a fiatalabbak felé fordult, akadt is egy kedves kölyök, George Bright, aki minden lépését követte, és boldogan ment el vele házibulizni. Egyetlen buli, az első Georgie-nak, és kitudja hányadik Domimic-nak. Természetesen kis főhősünk elszívott pár spurit, Georgie-tól elzárta, csak inni adott neki, nehogy elsőre valami komolyabb baleset történjen.

Hazafelé… Nos, hogy mi történt hazafelé? Az kiderül a próbajátékból, annyit viszont előre elmondok, hogy emiatt döntötte el Dominic mit fog csinálni. Olyan messzire menekült, amennyire csak lehetett. New York nagy, el lehet veszni benne, ráadásul végre azt csinálhatja, amit szeretne. Fotóz. Éjjel-nappal, és közben végig Ameliára gondol.
Most fogja kezdeni iskolai tanulmányait, így felvételét követően, az első napon igyekszik majd beolvadni, nem kitűnni. Bár, még mindig vérében van a bulizás, kiábrándult mindenből. Túlságosan zavaros jelenleg… nem tudja képes lenne-e újabb embereket beereszteni a lelke köré épített falak mögé.

Posts : 48 Join date : 2009. Oct. 05.

Néha a legkisebb döntések azok, amik örökre megváltoztatják az életünket

MINDIG rétek, mókus, indie zene, fényképező, London, Egyiptom, Anne Rice- könyvek, Snickers, lustálkodás, tengerpart.
SOHA horror filmek, megalázkodás, képmutatás, kétszínűség, cinkosság, verekedés, utálkozás, autók
FÉLELMEK kígyók, pókok, giliszták, autóbalesetek
EGÉSZSÉG Teljesen egészséges, bár hajlamos a megfázásra, főleg, hogy imádja a hűvösebb időjárást.
SZOKÁSOK mindig felemás zoknit vesz fel, fotózás után szeret beszélgetni az alanyokkal, lefekvés előtt kiül az ablakba gondolkozni. Mivel egyedül él jelenleg, albérletben, tele van furcsa szokásokkal.
MIÉRT EZ A SZAKIRÁNY? Mindig is szerette az esztétikus képeket, gyerekkorában az apja fotózott néha, így Dominic hamar rákapott az ízére, és tulajdonképpen egész életében szeretett volna ezzel foglalkozni. Szerencsére most profiktól tanulhat.
Igazán húga szerencsétlen helyzete kényszeríttette a menekülésbe, nem akarja végignézni hogyan hullik szét a családja, tovább kerüli a Bright családot is, így az egyetlen hely, amit választani tudott, az New York.

Van az úgy néha, hogy az ember nem hagyja, hogy az útjába álljon az, ami helyes..

EGYÉB Itt jelezd azt is, ha most kezded a tanulmányaidat, és akkor nem kérünk "eddigi éveket" az Eddigi életed részben
PRÓBAJÁTÉK
Bitang erősön vágott belém egy érzés, pókháló módjára fonta körbe szívemet, dobbanásra sem hagyott neki időt. Annyira gyűlöltem, hogy ilyen fontos nekem, és gyűlöltem látni mennyire szenved, és senki, de senki nem akarta megmondani nekem mitévő legyek!
Apró fénynyaláb vándorolt alattomosan takarójára, arra a fehér undormányra, amivel csak még jobban kihangsúlyozták mennyire gyenge, és védtelen. Minden fehér volt, egyszerűen minden! Igaz, becselezte magát az a kis napsugár, hogy valamennyi életet vigyen, s mihelyt elérte hófehér kezeit, mintha emberi színt varázsolt volna, máris kissé derűsebben pillantottam végig oly’ kedves, és ártatlan arcán, csupán lehunyt szemei emlékeztettek egy aprócska tényre…
Miattam került ide.
Igen, pontosan én tehettem az egészről, nincs is miért letagadnom. Hófehér falak közé kényszeríttettem, pedig mindössze egyetlen másodperccel kellett volna tovább győzködnöm, akkor talán bekapcsolja azt a fránya biztonsági övet, és akkor… Megúszhatta volna. Megúszta volna…
Majdnem ugyanannyira fehér ujjaimat odacsúsztattam vékony jobb csukójához, és szelíden körbefontam, érezni akartam ereinek minden egyes lüktetését, azt akartam, hogy megszólaljon, vagy mosolyogva kinyissa a szemét, de persze… nem történt meg, mert ez nem valami ostoba tinifilm volt, vagy éppen valami romantikus regény vége. Elvittem magammal a A. Grant utca 46. száma alá, buliztunk egyet, velem ivott alkoholt először, majd… egyszerűen, mégis rémesen felelőtlenül nem kértem meg, hogy kösse be a biztonsági övét. És ezért… miattam, már sosem nyitja ki a szemét, már sosem les rám kedves pillái alól.
Halkan nyílt ki kórtermének ajtaja mögöttem, egy magas, szőke, loknis hajú lány lépett be, tökéletes sminkjével, fehér ingben, rajta egy ízléses női mellénnyel, Louis Vuitton táskával a karján, feszülős szoknyában, alatta fekete harisnyával, mindezt megkoronázta Manolo cipőjével, ami tíz centivel emelte meg amúgy sem tündértermetét. Halványan elmosolyodott, amint meglátott, letette a másik kezében fityegő zsákocskát a mellettem lévő kisszekrényre.
- Haza kéne menned – suttogta, mintha ezzel felkeltené azt, aki miatt mindketten befáradtunk. – Legalább két napja itt vagy.
Előrehajoltam, végigsimítottam áldozatom gesztenyebarna hajtincsein, majd visszadőltem a székben, és lehunytam szemeimet. Legszívesebben üvöltöttem volna egyet, miért nem lehetünk még egy kicsit kettesben?
- Dominic…?
- Jól vagyok, Ruth – többet képtelen voltam kipréselni magamból, ezen szavak is pengeként vagdosták torkomat, tüdőmből kiszorítva minden egyes oxigénbuborékot.
Ruth azonban nem hagyta ennyiben a dolgot, mellém húzott egy másik, szabad széket, és maga felé fordított, vállaimnál fogva, dühös tekintettel fürkészte arcomat.
- Szóval még mindig azt hiszed a te hibád, igaz? – felmordult, akárcsak én.
- Semmi közöd hozzá – sziszegtem összeszorított fogakkal, mérgesen pillantva végig rajta. – Egyébként is… mi a fenét keresel itt? Nem mintha annyira érdekelt volna az elmúlt hetvenkét órában mi történt! - csattant fel, aztán lopva az ágyra pillantottam. – Csak a látszatra adsz – undorodva fordultam el Ruth-tól.
Percekre néma csend telepedett közénk, egyikünk sem akarta folytatni a megkezdett beszélgetést. Engem túlságosan felkavart, Őt meg rádöbbentette mit is tett, pontosabban mit nem tett meg, ettől csak még inkább nőtt a feszültség, éreztem, hogy el akarok menni onnanm sürgősen, halasztást nem tűr.
- Ha már a látszatnál járunk… - kezdte kissé vékony hangon, amitől persze felé fordultam. Ijesztő, ha Ruth elveszíti megszokott magabiztosságát. – Az emberek suttognak, persze a hátunk mögött, de suttognak. Azt mondják te és Ő… szóval…Tudom, hogy nem igaz, de nem akarom, hogy a kisöcsémet melegnek állítsák be – darálta, nehogy közbe tudjak szólni.
Köpni-nyelni nem tudtam hirtelen, a szánalom, düh, és fájdalom egyszerre csapott át rajtam. Az egy dolog, hogy az emberek beszélnek rólunk, nem is érdekel különösebben, Georgie már sosem kerül ki innen, az meg, hogy rólam mit gondolnak, nem érintett meg, de Ruth! Ó, ez az átkozott nőszemély, aki mindig csak a saját életével törődik! Miért nem ölte még meg senki? Nem jutott eszébe egyetlen értelmes embernek sem, hogy ez a féreg többet árt a világnak, mint Toronto lakossága egybevéve?
- Undorító vagy – összegeztem végül, higgadt hangon. – Most úgy veszem, meg sem szólaltál, oké? – szemen akartam köpni, hadd érezze csak azt a megalázottságot, amit már réges-régen kellett volna.
Ruth azonban nem hagyta magát, elvégre Ő maga volt a nagybetűs Ördög.
- Egyébként… minek fogdosod a kezét? Minek??? – hangja bárdként csapódott rám, kiszakított belőlem egy darabot, inkább… levágott belőlem.
Azonnal eleresztettem Georgie csuklóját, lendületből felpattantam, és kabátom után nyúltam, idegesen, figyelmetlenül. Egyre több napsugár kúszott végig áldozatom ágytakaróján, kószán fedezte fel gesztenyebarna hajtincseit is, csíkokban simította végig tökéletes arcát. Nekem… azóta tökéletes volt, bárhogy is nézett ki.
- Gusztustalan módon viselkedsz, tudod? – suttogtam dühösen rá villanó tekintettel. – Te magad vagy gusztustalan… Azt hittem van egy kis agyad, de még most is csak az érdekel mit mondanak majd odabent a lányok. Félsz, hogy azt hiszik nem téged dugtalak meg, hanem Őt? Azt hitted, nem tudom mit is terjesztesz kettőnkről? – prüszköltem felháborodva. Ruth hirtelen összerezzent, nagyon kicsinek, és aljasnak érezhette magát, mert egy egész pillanatra valóban Ő rezzent meg, nem színészi tehetségének egyik kelléke volt. – Nem voltál ott… nem láttad… csak… csak… - képtelen voltam odafigyelni, mardosott a bűntudat. – Nem láttad, Ruth.
Megráztam a fejem, s rögtön utána eltoltam kedvenc székemet, melyből, három napig belesüppedve, figyeltem George Bright, tizenhat éves kamasz fiút, aki megsérült egy balesetben, és elvesztette néhány idegközpontját, amikor betonnak csapódott a feje.
Szinte ismeretlen erővel téptem fel az ajtót, majd csaptam be magam után. Lenéztem bal csuklómra, Casio órám számlapja szerint még csak háromnegyed nyolc volt.

Köszönöm, majd értesítünk, ha felvételt nyertél az iskolába.
Üdv: A Dorian Művészeti Iskola Igazgatója.

Posts : 33 Join date : 2009. Aug. 28. Age : 33

Szép szemű,
Részvét könnyei jelentek meg a szememben
miközben múltadról olvastam, és csodálatot éreztem
a fogalmazásod láttán.
Ilyen messze a családtól biztos nehéz beilleszkedni.
Tehát ha bármire szükséged van, csak szólj!
Már látom, hogy egyik célom az lesz, hogy
mesterműveid alanya lehessek.
Meg persze, hogy kiismerhesselek.

Üdv a Dorianben!

» PLEASE! SOMEBODY HELP ME! - .::[ Dominic Sanders ]::.
» Agyagveszély [Dominic]
» Don't say anything, you picked up! [Dominic]
» Just Live Your Life [Dominic]
» You got to put the past behind you before you can move on. {Dominic}